Kikényszerített szerelem

 

2.részlet

22.fejezet - Epilógusig

 

22. FEJEZET

Mire felért az iroda elé, már tombolt benne a méreg. Éppen kopogni akart, amint az ajtó kivágódott és a zokogó Amber jött kifelé, persze Juliettába ütközött.

– Még te hiányoztál ma estére husika. – esett neki a lánynak.

Julietta haragja életében talán először, leszaggatta a láncokat, nem bírta türtőztetni magát, és lekevert egy hatalmas pofont Ambernek.

– Takarodj az otthonomból! – sziszegte a lány vékonyka hangon, mert még mindig sokkolta a saját tette. Amber az arcára szorította a kezét és döbbenten nézett a másikra.– És meg ne lássalak mégegyszer a férjem közelében, mert nem állok jót magamért.

A folyosót Declan vidám nevetésének hangja töltötte be. Julietta benézve az irodába látta, hogy a férfi az íróasztala mögött ül, teljesen hibátlan öltözetben és pokolian jókedvűen.

Amber szitkozódva lelépett, Julietta pedig cseppet sem csökkenő indulattal az irodába ment, hogy szembenézzen azzal a férfival, aki megismerkedésük óta csakis kínozza. Aki minden egyes nyomorának az oka, annak is, hogy az előbb magából kikelve megütött egy másik embert.

– Remélem jól mulatsz? – kérdezte meg a nyilvánvalót.

– Édesem, most pofoztad fel Ambert, mert azt hitted lefektettem. Hát hogy ne lennék boldog? –ezzel felemelkedett megkerülte az asztalt és elindult a lány felé.

– Állj meg ott ahol vagy! – közölte Julietta. – Beszédem van veled.

De Declan megállíthatatlan volt. Pár öles lépéssel a lány előtt termett és mire Julietta észbe kapott volna a kezei már a lány derekán voltak, és magához húzta.

– Eressz el, te szemét! – kezdte a lány frissen megtalált hévvel, és csapkodni kezdte a férfi mellkasát, de eléggé erőtlenül. – Ilyet egyszerűen nem tehetsz velem! Elcsábítasz, önbizalmat adsz, segítesz újjáépíteni saját magamat, aztán a következő percben eltaszítasz! Ilyen nem lehet! Ezt nem bírom ki!

– Drágám, ha itt valaki eltaszított valakit az te voltál! – kezdte békítőleg Declan lefogva Julietta mind a két kezét, és mélyen a szemébe nézve. – Te voltál, aki meg se akarta próbálni!

– Tudod, hogy néha annyira utállak! Nincs még egy ember a földön, akinél ennyiszer azt érezném, hogy meg akarom ütni…

Declan heves csókja azonban elfojtott minden további szóáradatot. Julietta hiába nem akarta egyszerűen ösztönösen viszonozta. Mire észbe kapott már mind a két kezével a férfi vállába kapaszkodva húzta őt még közelebb. Declan jókedvűen ismét felkacagott, és felemelte Juliettát, és vadul magához szorította.

– Szerintem nem fog feltűnni a vendégeknek, ha kicsit hiányzunk a buliból… – dörmögte elégedetten. Julietta erre megmerevedett a karjában és megpróbálta eltolni magától.

– Nem… nem… nem. Ezt nem tehetjük, mindenki azt fogja gondolni, hogy…

– Friss házasok vagyunk. – közölte a férfi a csípőjét a lányhoz dörzsölve. Julietta halkan felnyögött. –

– Ezt nem tehetjük… – suttogta Julietta elhaló hangon.

– Gyors leszek édesem. – felelte és határozott mozdulattal az íróasztalra ültette a lányt. –Mióta először jöttél be ide, ki akartam ezt próbálni…

A lánynak már nem volt ereje tiltakozni, mert elragadta a szenvedély hullámvasútja.

Ahonnan nem számít rá az ember, mindig onnan érkezik a legnagyobb veszély. Mint a hatalmas hullámok, amiket lehet, hogy csak egy aprócska kő bedobás okozott.

Amber futva tette meg az utat Timig. Annyira mérges volt erre a két szemétre, ahogy elbántak vele, hogy nem is látott az idegességtől.

Az idétlenül kedves Tim előtt nem is akarta megjátszani magát. Valószínűleg most úszott el az egész élete legnagyobb lehetősége, mindez miért? Átkozott Declan Blake!

–Mi történt drágám? – fordult hozzá Tim, megfogva együttérzőn a karját.

–Semmi! – sziszegte Amber dühösen és kiszabadította magát. – Végeztünk egymással Tim! Ne keress többé! – már nincs szüksége erre a balekre, mert minden esélye elszállt, hogy megszerezzen mindent, amire vágyott, a pénz és a hatalmat, mindazt amihez ugródeszkának használta ezt a pojácát.

Tim teljesen letaglózva és lemerevedve állt ott, a sokktól még a szája is tátva maradt.

–De miért? Mit tettem? – kérdezte, ahogy a sokk elszállt és helyette már a férfi is mérges lett.

–Ó, semmit sem tettél! – kiabált rá Amber, megindulva a kocsi felé, nem foglalkozva azzal, hogy a vendégek többsége figyeli. – Hazamész taxival, ugye?

–Várj már egy percet! – üvöltötte utána Tim, és egyetlen perc alatt az értetlenség helyét átvette valami borzasztó. – Kikezdett veled ugye?

Ambert nem érdekelte már semmi sem. El akart tűnni.

–Hát persze Tim.

–De hát nős, könyörgöm! – vitatkozott a férfi felháborodva, majd megrázta a fejét. – Mi történt? Ha erőszakos volt, akkor rögtön mehetünk a rendőrségre és…

–Jaj te idióta barom! – szitkozódott Amber, magában még fel is kacagott volna, ha az álmai és a gondosan megtervezett jövője nem ebben a pillanatban esik széjjel darabokra. Most az egyetlen vágy a az volt, hogy minél előbb le akarta rázni ezt a szánalmas, idióta férfit és maga mögött hagyni mindent… Felejteni, de előtte alaposan bosszút állni. – Nem erőszakolt meg, hanem elcsábított, idehívott múltkor a szervezés miatt és szexeltünk. Annyira heves volt, hogy nem jutottunk el az ágyig sem, egyszerűen az íróasztalán tett magáévá. – felelte már oda sem figyelve, bevágta a táskáját az utasülésre és beült a volánhoz. Annyira reménykedett benne, hogy legalább egy kiadós veszekedést sikerül összehoznia Declan és Tim között. Ez lesz az Ő búcsú ajándéka, annak az öntelt seggfejnek. – Szóval, mi ketten végeztünk egymással, a cuccaidat majd utánad küldöm. – ezzel bevágta az ajtót és amilyen gyorsan csak tudott elhajtott.

Mert neki abszolút vége van. Declan Blake kemény ellenfél, aki biztosan tönkre fogja tenni… A vállalkozásának, és az életének is lőttek…

Egyre nagyobb gázzal hajtott, fokozódó tempóban.
A kilométeróra mutatója vadul pörgött feljebb és feljebb. Az autót a fel-fel támadó széllökések dobálták, de Amber nem foglalkozott vele, csak hajtott és gyorsított.

Éles kanyarok… vakító fényszórók… száguldó autó… átsodródott a szembejövők sávjába, ahol egy másik jármű haladt. Későn vette észre, hogy a sáv, amiben haladna tovább foglalt.

A szörnyű csattanást, és az egymásnak tolódó karosszériák durva hangja tört utat magának a langyos-csillagfényes éjszakába, ahogy a két autó frontálisan egymásnak csapódott.

Utána pedig, amikor az utolsó alkatrész darabok is befejezve a repülést-gurulást megálltak… halálossá vált a csend. Senki sem élte túl, ami megmaradt, az csupán a szanaszét szóródó fém, műanyag, a füst és a felcsapó lángok, amik jelezték a megérkezőknek a tragédia megtörténtét.

–Amber meghalt. – mondogatta magába roskadva Tim, aki még mindig nem hitte el, hogy az egyetlen sezrelme, a nő, akit a világon mindennél jobban szeretett életét vesztette.

Hiába zajlott le a temetés is, kapta a milliónyi részvétnyilatkozatot, de még mindig nem fogta fel, hogy valóság lett a rémálma.

Elvesztette.

Hogy történhetett meg mindez? A lány olyan szép volt, olyan fiatal, és annyira szerette, egyszerűen képtelenség, hogy mindez megtörténhetett…

A saját élete is reménytelenné, üressé, és boldogtalanná vált. A lány jelentett neki mindent. Ő volt a középpont a fény, a remény, az ÉLETE. Amikor pedig meghalt a sajátját örökre elvesztette a lányéval együtt.

Hogyan élhetne így tovább? Van egyáltalán tovább?

–Minden az ő hibája! Minden Declan Blake nyavalyás hibája! Elvette tőle az őimádott Amberjét!

Erőszakosan a földhöz csapta a koszorút és a szalagokat, amit a drágalátos főnöke küldetett a sírra.

Bele lehet őrülni a gyászba? Ebbe a fájdalomba egészen biztosan! De a harag majd segít! A gyűlölet majd erőt ad a tovább lépéshez! Mert valakinek fizetnie kell ezért! És már tudta, hogy ki lesz az…

Kivárja a megfelelő pillanatot, és mindent tönkre fog tenni.

A férfi, aki megölte az imádott szerelmét, egyszerűen nem élhet tovább boldogan. Majd ő, tesz róla, hogy megfizessen.

Szemet-szemért, fogat-fogért, életet-életért. Szerelmet- szerelemért.

23. FEJEZET

Egy hónap eltelt azóta a bizonyos kerti mulatság óta, amikor végre Declan megtalálta a boldogságot. A hétköznapok csodálatos örömben és kiegyensúlyozottan teltek Juliatta oldalán. Ugyan még nem volt teljes minden, de az idő segítségével lassan egymáshoz csiszolódtak, és eddig még soha nem tapasztalt örömet érzett.

Ugyan néha eszébe jutott, az az éjszaka és aggódva figyelte az asszisztensének Timnek a fájdalmát, mert pontosan tudta, hogy a másik férfi mit veszített el akkor, amikor az ő élete éppen a jó irányba fordult.

Ma Declan pokoli korán az irodában volt, mert az elmúlt napok kihagyásai miatt felhalmozódtak a feladatai. De a gondolatai folyton-folyvást az ágyában békésen alvó Juliettára terelődtek, simogatta volna és csókolgatja. Elképzelte, ahogy…

Még szerencse, hogy a legfontosabb teendőit, sikerült elvégeznie és leadták a beruházási pályázatot.

A központi telefon csengése rázta fel az álmodozásából.

– Figyelj csak Declan, át kellene nézned a pályázatot újra. Nem szoktam ilyet tenni, hogy felhívom a pályázókat, de láthatóan valami nagyon nincs rendben a cégednél.

– Az asszisztensem Tim, úgy tudom alaposan ellenőrizte elküldés előtt, megbízom benne.

– Vess rá azért egy pillantást, hogy tényleg így gondoltad-e a költségbecsléseket.

– Pillanat, megnyitom gépemen tárolt változatot, amit készítettem és ellenőriztem. – felelte Declan, de nagyon rossz érzése támadt. – Itt minden rendben lévőnek tűnik. – állapította meg, de sajnos a rossz előérzet nem akart elmúlni.

– A titkárnőm szkennelve visszaküldte a beérkezettet, és a digitális változatot pedig szintén csatolom. Vess erre egy pillantást, ha javasolhatom…

Amint a férfi megnyitotta, már tudta, hogy baj van. Nagyon nagy baj. Mert valaki, aki közel állt hozzá elárulta.

Tim úgy érezte, hogy ezzel teszi fel a koronát a bosszújára. Declan, aki állítólag a barátja nem elég, hogy elvette tőle Ambert, akit a világon mindennél jobban szeretett, de évek óta másodhegedűs szerepben tartotta, mikor ennél lényegesen többre hívatott. Okosabb volt, merészebb, rafináltabb és törekvőbb.

Ismerte a birtok teljes biztonsági rendszerét, elvégre ő szereltette fel nemrég. A betörést is azért szervezte meg, hogy biztosra menjen, és Declan kicserélve az eddigi hatékony megoldást, valami olyat használjon, aminek a kulcsa és kódjai nála vannak.

A feleségét el fogja venni tőle. A férfi lepődött meg a legjobban, de erősen úgy tűnt, hogy a hírhedt Mr. Blake, mintha kezdene beleszeretni ebbe a középszerű, kis libába. De szerencsére ezzel is a kezére játszik.

Mindennek balesetnek kell tűnnie elsőre…

Halkan besurrant a házba, fel egészen a lány hálószobájáig.

Korábban gyújtott már egy tűzet az egyik hátsó taktusban így elintézte, hogy az intéző Hank és emberei messze legyenek.

A lány szobája üres volt. Furcsa. Hol lehet ez a kurva…?

Dühösen elindult Declan hálószobája felé. Szinte berontott és észrevette a békésen szunyókáló Juliettát. A meztelen vállai kilátszottak a takaró alól a haja kuszán terült szét a párnán.

Timnek egy percnyi lelkiismeret furdalása támadt, hogy belerángatja a lányt, de hamar eltűnt, amikor felidézte, hogy mi mindent követett el ellene a Declan.

Odalépett az ágyhoz és befogta a lány száját, majd a nála lévő fegyvert az arcához nyomta.

Julietta hirtelen riadt fel.

– Ha sikoltasz és felkelted a kislányt, akkor őt viszem magammal helyetted! – közölte Tim határozottan.

Erre a lány könnyes szemmel bólintott.

– Szedd össze magad.

– Ne bántsd Cathyt. – rebegte a lány és szorosan maga elé szorította a takarót.

Tim felkapkodott néhányat a szétdobált ruhák közül a padlóról. Julietta elkapta ők és szó nélkül felvette. Így került rá Declan inge és a saját farmer nadrágja.

– Szedd össze magad. – ismételte meg Tim, – és nyomás.

Amikor Julietta felállt, megragadta a karját és úgy ahogy volt mezítláb levonszolta magával a lépcsőn hátra egészen az ott álló terepjáróig, amiben szokás szerint benne volt a kulcs.

Tim mindent szépen kiokoskodott. Elviszi az egyik hátulsó pajtához, ott végez vele úgy, hogy balesetnek állítja be. Aztán majd később megírja Declannek a részleteket. Minden kicsi részletet, hogy had szenvedjen.

Megérdemli.

– Mit akarsz tenni? – kérdezte a mellette remegő lány félénken. – Sosem ártottam neked Tim? Miért csinálod?

– A férjed elvette tőlem Ambert, életem szerelmét, elvette a lehetőségeimet, minden elvett tőlem. Ez drágaságom csak bosszú.

Julietta csendesen sírni kezdett.

– Nem vette el tőled Ambert. Amikor először láttam azt a lányt a férjem íróasztalán ült majdnem meztelenül… Gyakorlatilag rámászott Declanre, ő mégis visszautasította miattad.

– Ne hazudozz itt nekem. – kiáltott rá Tim egy erős ütés kíséretében. – Amber mindent elmondott.

– Hazudott. – felelte Julietta fájó arcára szorította a kezét.

– Te hazudozol, hogy védd az életed! De neked már annyi! Ne is reménykedj segítségben. Hanket lefoglalja a tűz. Declan pedig az irodában annak tudatában, hogy sikeres lesz az üzlet, de elárulok neked valamit. Sikerült teljesen átírom a pályázatot. Elintéztem, hogy egy csomó pénzt fog bukni, és hogy komolytalanná válik a neve a szakmában. Ez, és a te halálod lesz a bosszúm.

És ezzel lefékezte az autót a karámnál nem messze a pajtától.

Declan sosem rettegett ennyire. Tartott tőle, hogy el fog késni.

A rossz érzés nem múlt el akkor sem, amikor újra küldte a pályázatot a hibás helyett, így el kezdte hívni a házat. Senki sem vette fel a telefont.

Nehezen elérte Hanket, aki rögtön tájékoztatta, hogy minden létező mozgatható embere a tűzet oltja.

Declan azonnal autó száll és padló gázzal söpört hazafelé. Mikor a telefont már századszori próbálkozásra sem vette fel senki, a gyomra apró gombóccá zsugorodott.

„Könyörgöm, csak Juliettát ne vedd el!” Mert ekkor döbbent rá, hogy valószínűleg beleszeretett a lányba. A szépséges, tisztalelkű feleségébe, aki bearanyozta a napjait, vagy éppen megnehezítette, de mindenképpen tartalmasabbakká tette mióta csak megismerte.

Csikorgó fékekkel állt meg a feljárón és rohanva tette meg az utat a hálószobákig. Minden üresen kongott. Cathy álmosan üldögélt az ágyon Juliettát szólongatva. Felkapta az álmos kislányt és szorosan magához ölelte.

– Megkeressük anyát. Ne aggódj! – karjában az álmos kislánnyal az intézői házhoz sietett.

Martha idegesen jött elé.

– Valaki betört a birtokra, szándékos gyújtogatás történt. – mondta a férfinek.

– Julietta eltűnt. – felelt Declan. – Fogd meg Cathyt, még nem lehet messze.

Martha szó nélkül átvette a még mindig kómás kislányt.

– Gyere angyalom, addig vigyázok rád. – babusgatta Martha. – A bejárat mellett van Hank puskája. Vidd magaddal biztos, ami biztos.

– Hívd a rendőrséget! – kiabálta oda még futás közben.

Declan gyorsan felkapta a fegyvert és elindult az egyetlen úton ami kifelé vezet.

Előhozta az egyik lovat az istállóból és vágtára fogta.

„Istenem, add, hogy ne legyen még késő…”

Julietta nem tehetett semmi, amikor Tim kirángatta a kocsiból majd a kezeit összekötve a pajtába vonszolta. Kikötötte az egyik vastag tartóoszlophoz, majd a kocsiban lévő benzin-tartályért kiszaladt és nagy pontossággal locsolni kezdte az illatos szénát a lány körül.

– Tim, kérlek… – próbálta meg utoljára Julietta. – Valószínűleg terhes vagyok Tim! Kettőnket ölöd meg!

A férfi egy pillanatra megmerevedett, majd folytatta a tevékenységet.

– Össze vissza hazudozol csak hogy megúszd! Sajnálom, de meg kell tennem és semmi sem tántorít el!

– Neked teljesen elment az eszed! – mondta a férfinak. – Könyörgöm Tim! Az a lány nem ér ennyit!

– Hallgass! – kiabált rá Tim.

– Állj! – hasított át Declan parancsoló hangja a pajta csendjén.

Mind a ketten a belépő férfi felé néztek. Tim magasra emelte a kezében tartott fegyvert.

– Dobd el! – szólt rá a másikra.

– Mit csinálsz Tim? Elment a józan eszed? – kérdezte kétkedőn

– Nem, éppen most jött meg! Végeztem veled te hazug szemétláda! Elárultál! Elcsábítottad Ambert és hülyére vettél!

– Nem. Sosem volt viszonyom a menyasszonyoddal! – felelte Declan magasba tartva a puskát és a kezét is, majd lassan elindult feléjük. – Juliettát enged el, neki semmi köze az egészhez. Itt vagyok. Rám vagy dühös.

Tim egy pillanatra felmérte a helyzetet, majd a fegyvert a lány halántékához illesztette.

– Állj meg ott ahol vagy! – szólt rá a Tim a közeledőre.

Declan engedelmeskedett, és a tekintete Juliettáéba fonódott. A lány némán könyörgött neki, hogy menjen el.

– Menekülj Declan! – suttogta a férfinak. Majd némán úgyhogy csak a szája mozgott azt tátogta „szeretlek!”

De a férfi pontosan értette a néma szavakat. A lelke és egész lénye átmelegedett a lány szerelmének tűzében. Mióta először meglátta, tudta, hogy kell neki. Ez a bátor kedves lány, akiért érdemes élni.

– Nem megyek sehova nélküled! – felelt a férfi és Julietta szemébe nézve ő is elsuttogta, hogy „szeretlek”.

– Akkor együtt fogtok meghalni! – szólt közbe Tim idegesen. Julietta észrevette, hogy a férfi lábai éppen csak centiméterekre vannak az övétől. Óvatosan biccentett Declannek Tim lába felé mutatva, majd mielőtt meggondolhatta volna magát, teljes erejéből térden rúgta és amennyire a kötél engedte hasra vetette magát.

Tim a fájdalomtól felüvöltött és kicsit kibillent az egyensúlyából, a kezében lévő pisztoly pedig elmozdult.

Declan pedig ebben a pillanatban rávetette magát. A testi fölényét kihasználva kicsavarta a kezéből a pisztolyt. Tim tovább sikoltva engedett, majd a kijárat felé menekült. Declan kezében a fegyverrel, rögtön Julietta mellé sietett.

– Még nincs vége! – kiabálta a másik férfi és ekkor begyújtotta a benzinnel meglocsolt szénát.

Hihetetlen sebességgel terjedtek mindenfelé a lángok és elborítottak mindent körülöttük.

Declannek az utolsó pillanatban sikerült csak Julietta kezét kioldania és kimenekítenie a pajtából.

A rendőrség autóinak szirénái és a tűzben pattogó fa csendesen borzongató hangjának csettegése közepette szorosan ölelte magához a lányt, amíg a remegése el nem múlt.

– Annyira féltem.

– Tudom, édesem. Én is féltem, hogy elveszítelek.

– Nagyon szeretlek! – suttogta Julietta miközben még szorosabban a férfihez bújt és vadul magához húzta olyan közel amennyire csak lehetséges. Az egyetlen valósághoz, az egyetlen stabil ponthoz, amiről tudta, hogy mindig megtartja és remélte, hogy mindig ott lesz vele.

– Én is nagyon szeretlek! – felelt a férfi, aki talán életében nem érzett ilyen boldogságot, mint ami most átjárta. – Mindig vigyázni fogok rád!

 

Epilógus

A birtok talán sohasem volt még olyan szép, mint akkor ősszel. A fák levelei ezer színben pompáztak az avar és a kései virágok illata szállt mindenfelé és beborított mindent.

Az idő még mindig kellemes, de már nem fojtogatóan meleg volt, enyhe szellő lengette a szalagokat és dekorációs lampionokat és lufikat.

A kirakott széken kedves mosolyú emberek izgatottan várták az eseményeket. A menyasszony szépen domborodó pocakkal, lassú lépteken indult el a szőnyeggel letakart úton közvetlenül a rózsaszirmokat szóró tünemény után.

Az út végén egy csodálatos férfi várta, élete szerelme. Nem először lépkedett végig ezen az úton, de ezúttal teljesen biztos volt benne, hogy ezt akarja.

Igen, ezt a férfit akarja maga mellett tudni élete végéig, és boldoggá szeretné tenni, amennyire csak lehetséges.

A célhoz érve megfogta Declan kezét, és mosolygós szürke szemeibe nézett, miközben átjárta az öröm. Még a baba is ficánkolva rúgott egy aprócskát a pocakjában. Csak nem rég kezdte el érezni ezeket az finom kis mozgásokat.

A férfi megszokott mozdulatokkal megsimogatta a pocakját, majd elismételte az eskü szövegét.

Julietta teljes szívét és lelkét kitárva bátran mondta el ő is. Végre úgy érezte révbe ért. Itt volt az álomszép jövő amiről mindig álmodott.

Itt a pillanat, itt az öröm és az örök boldogság ígérete…  

Vége