2015. október 16., péntek

Touchdown - Váratlan





Mandy


El se hiszem, hogy bejutottam a buliba, ahova a barátnőm Karen rángatott magával szárnysegédnek. Nem mintha a legcsinosabb pompon-lánynak szüksége lett volna segítségre a pasizásban, valószínű csak irgalmas szamaritánust játszott velem. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, már általánosban is padtársak voltunk, és a barátságunk túlélte azt is, hogy ő gazdag én szegény.
Éjjel-nappal dolgozom egy szupermarketban, amennyit csak bírok, hogy ki tudjam fizetni a nagymamám ápolását a kényelmes és az én pénztárcámnak túlságosan is drága szanatóriumban. Nekem csakis a nagyi maradt. Miután a szüleim és a testvéreim meghaltak autóbalesetben 10éves koromban, a már akkor is özvegy mamám odavett magához és takarítást vállalt minden létező helyen, hogy gondoskodhasson rólam. Valószínű emiatt a túlhajtottság miatt szenved most rengeteget, és amiatt köti ágyhoz a betegsége is.

De ma nem gondolok erre, holnap persze délután meglátogatom és fel fogok olvasni neki abból a verseskönyvből amit annyira szeret, de a mai este az enyém. A GreenBay Packers évadnyitó buliján kitombolom magam.
Karen kölcsönruháit viselem, egy gyönyörű fekete ruhát, ami eléggé rövidke, főleg a magassarkú cipővel együtt. Középmagas vagyok, viszonylag karcsú, de szerencsére van mellem, amit ebben a ruhában remekül érvényesül. A hosszú szőke hajamat elegáns kontyba tűzte Karen és még egy gyöngysort is kölcsön adott.
Külsőre teljesen beleillek a közegbe, kívülről senki sem látja, vagy tudja, hogy én az a lány vagyok, akivel a szupermarket kasszánál, vagy árufeltöltésnél találkoznak, vagy akivel inkább csak az itt bulizók bejárónői találkoznak.
– Gyere Mandy, buli van! – ragadja meg a kezem Karen és a pezsgőjét magasra tartva bevonszol a partizó tömegbe. Mindenki elegáns, mindenki jókedvű és picikét spicces. A hangulat fergeteges, valami nagyon híres DJ tekeri a zenét, a fények villódznak, a pulzusom lüktet, és lazán tekergek a zene ütemére.

Egy erős férfikéz érintését veszem észre a csípőmön, nem közönséges, csak egyszerűen táncra hív. Karen az örömtől felsikolt, amit nem igazán értek, de nem is baj. Még nem nézek hátra, mert ha a világ csúfsága is a srác, akkor is remekül táncol, ha hajolok, hajol velem, ha simulok akkor követ. Eggyé válva teljesen kikapcsolódva követem a zenét és a férfi testét. Nagyon magas és hihetetlenül izmos a teste, amit akkor fedezek fel, amin nekidőlök.
Fájdalom, hogy vége a számnak, a férfi mind a két kezét a csípőmre teszi. Nem halogathatom tovább, félig felé fordulva felnézek és kinyitom a szemem, hogy farkasszemet nézek a világ talán legjóképűbb fickójával. Óriás termetéhez és vaskos izmaihoz rövid szőkés-barna haj és ragyogó zöldeskék szemek tartoznak a férfias borostás arcon.
Nem csoda, hogy Karen sikoltozni kezdett, hiszen a férfi nem más, mint Larry Larkin, a GreenBay Packers centerjátékosa.
– Egy italt szépségem? – kérdezi meg tőlem.
– Köszönöm.
– Jól fog esni úgy felforrt a vérem. – mosolyog kisfiúsan sármosan. Most olvadtam el tőle teljesen. – Velem tartasz?
– Persze. – felelem és a felém nyújtott kezét is elfogadom.
Miután mind a kettőnknek pezsgőt kér, úgy nyújtja át a poharat, hogy átfogjam a tenyeremmel. Kellemes meleg a bőre és szép napbarnított hosszú ujjai vannak.
– Örvendek a találkozásnak, Larry vagyok. – nyújtja a poharat koccintásra. Egy pillanatot tűnődöm, de aztán az igazi nevemet mondom.
– Szia Mandy vagyok. – és összekoccintjuk a poharakat. – Eredményes évadot kívánok, és hogy ti legyetek a bajnokok idén! – fűzöm még hozzá. Az eddig elfogyasztott italnak és a fáradságnak köszönhetően egyszerűen nem tudok idegeskedni azon, hogy egy ilyen hírességgel társalgok.
– Erre szívesen iszom! – vigyorog Larry és átkarolva a derekamat magához ölel. Nagyon régen volt férfi az életemben, mert egyszerűen a hajtás mellett nem fér bele, de ilyen lenyűgöző, mint ő még soha.
– Gyere, táncolj velem. – fogom meg a derekamon pihenő kezét és húzom a táncolók felé. Nem kéreti magát hosszan, de amint a parkettre érünk, rögtön magához húz ismét. A karjaimat a vállára teszem, majd átkulcsolom a nyakánál. Annyira tökéletes az összhang köztünk, mintha évek óta ezt csinálnánk.
Még pár pohár pezsgő sok nevetés és kellemes társalgás után rá kell jönnöm, hogy Larry nem csupán egy szívdöglesztő szépfiú, hanem egy ellenállhatatlan szívdöglesztő szépfiú.
– Nem is gondoltam, hogy a focisták ilyen jól táncolnak.
– Csak én, a többieket nem is érdemes kipróbálni.
– Eszembe sem jutott! – védekezem, de gyorsan rájövök, hogy viccel a szemei csillogásából. Legalábbis remélem, hogy viccel…
A zene lassúra vált és az izmos testének dőlve lágyan ringatózom. A tenyere melegét a hátamon érzem, ahogy finoman simogat. Teljesen összekulcsolódunk, a combja a lábaim között feszül, így megringatom a csípőmet rajta, mire hangosan felnyög. Az egyik keze felcsúszik a tarkómra és beletúr a hajamba, úgy hogy a kontyom picit meglazul és egy tincs kiszabadulva hullik a hátamra.
– Jó lenne látni a hajadat kibontva a mellkasomra simulva. – suttogja a fülembe és gyengéden belecsókol a nyakamba.
Teljesen elbódított, imádom az illatát, lenyűgöz a teste és odavagyok a humoráért is. Az üresség a lelkemben, hogy nem tartozom igazán senkihez elkeserítő, és a kilátástalanság, ami otthon és az életemben is vár katasztrófa.
Csak ma, csak most, csak pár percre had felejtsek. Engedni akarok a simogató kezeknek, egy pillanatra nem akarom a felelősséget, nem akarok teher lenni senki nyakán, nem akarok semmi más lenni, csak fontos és kényeztetett, csak egyetlen éjszakára a híres és lenyűgöző Larry Larkin karjában akarok lenni, mindent elfelejtve.
Kicsit hátradöntöm a fejemet, így felkínálva a nyakamat és attól tartok saját magamat is. A csókjai pusztítóak, még a gondolatok is eltűnnek a fejemből, miközben a valóság rideg valójából a vágy álomszerű ködébe lebegek.
Belemarkolok a rövid barna hajába és az ajkaimhoz terelem. Innen nincs megállás. Megszűnik minden körülöttem, nem érdekel, hogy a táncparkett kellős közepén vagyunk, nem érdekel, hogy vakuk villognak mindenütt és a hangulat fény át-át cikázik rajtunk, csakis a szája számít, csakis a vágy, amit kelt bennem, csakis a menekülés.
Erőszakkal elszakítja magát tőlem, de mielőtt felháborodnék, átkarolva kiterel a tánctérről, ki egészen a lifthez. Berántva a várakozó liftbe, annak falához szorítva újra észveszejtően csókol.
Az alkohollal alaposan átitatva csoda, hogy megtalálja a szobáját. Előszedi a kulcskártyáját és kinyitja vele az ajtót. Soha életemben nem csináltam még ilyet. Soha eddig nem volt még egyéjszakás kapcsolatom.
Larry felkap és magához szorít, felcsúsztatja a ruhám alját, én pedig átkulcsolom a derekát.
Egyenesen a hálószobába visz, és velem az ölében leül az ágyra. Ismét a nyakamat csókolgatja, mert bizonyára feltűnt neki, hogy teljesen elgyengülök tőle.
– Még soha életemben nem csináltam ilyet. – mondom ki hangosan. Valószínűleg nem érdekli, vagy el sem hiszi nekem, de azt akarom, hogy tudja. – Nem ilyesfajta lány vagyok.
Minden izmában megfeszül és a kóstolgatás is abbamarad.
– Abbahagyjuk? – kérdezi meg mély rekedt vággyal átitatott, kissé alkoholgőzös hangon.
– Nem, csak azt szerettem volna, ha tudod. – felelem és a hajába túrva ismét magamhoz rántom a száját.
Nem habozik tovább, elkapva a ruhám szegélyét lerántja róla, csak bízhatom benne, hogy nem szakadt el teljesen.


A bőrét akarom érezni a forróságát, azt hogy újra élek mellette és nem az a robot vagyok, az a senki az a semmi, az az üresség.
Bizonytalan kezekkel kigombolom a gombjait és lerángatom az ingét.
Mire észbe kapok, kikapcsolta a melltartómat és a melleimet kényezteti vad hevességgel, majd az ágyra dönt és fölém kerül.
A bugyim és a nadrágja szinte egyszerre tűnik el valahol messze repülve a szobában, a következő percben pedig a forró bőrének érintése égeti a testem. A csókok ösvényével borít el, és a végére már könyörögni kezdek, hogy vessen véget a bennem tomboló forróságnak vagy elevenen égek el. Életem legcsodásabb orgazmusát élem át, majd a gyönyör ködében hallom, ahogy Larry is elmegy.
Az ezután következő halk szakadó hangról alig veszünk tudomást, csak amikor percekkel később Larry ölelése lazul és finoman megmozdul, akkor szitkozódva szembesít azzal, hogy elszakadt a gumi…


Larry


Annyira ideges leszek, hogy elmondani sem tudom. Kiszúrok egy csodálatos szőkeséget, egész éjjel jól érzem magam vele, megnevettet, istenien táncol, és talán a legjobb szexben részesít, amiben valaha részem volt, erre mi történik?
A világ egy ribanc! Kiszakadt az a kurva gumi. Fogom és beperelem az egész kibaszott gyárat.
– Higgadjunk le mindketten! – mondom, de látom, hogy Mandy csupán megfigyelője a dühkitörésemnek, aggódva szorongatja a takaró sarkát, a szépséges hosszú szőke haja selymesen borítja be hátát. – Minden évben a szezonkezdés előtt átesünk egy alapos orvosi vizsgálaton, ez meg is történt, teljesen tiszta vagyok.
A csend a szobában fojtogató.

– Tudomásod van bármilyen betegségről? Mikor voltál utoljára szűrésen? – kérdezem meg. Ennyit nem ihatott, hogy ne értse a kérdést, de továbbra is csak néz, úgy hogy a szemében könnyek gyűlnek. – Most mi van? – kérdezem a szükségesnél talán egy hangyányit durvábban.
Felkel az ágyból a takarót fogva felkapkodja a ruháit, és villám gyorsan öltözni kezd. Megragadom a karját és magam felé fordítom, látom, hogy a szép arcán kis patakokban folynak végig a könnyek.
– Kibírom, csak mond el! – förmedek rá, de mentségemre szóljon, kurva ideges vagyok.
– Egyetlen monogám, hosszútávú kapcsolatom volt csupán, nem szoktam egyéjszakásba keveredni. Ne aggódj, tiszta vagyok. – valamiért biztos vagyok benne, hogy igazat mond, és ettől annyira fellélegzem, hogy le tudja rázni magáról a kezemet. Amikor lehanyatlik a karom, látom, hogy nagyon megszoríthattam, mert vöröslik a kezem nyoma.
– Bocsáss meg! – kérek gyorsan elnézést a szorongatásért.
Erre Mandy csak megrázza a fejét, mire észbe kapok már a hálószobaajtónál van. Úgy ahogy vagyok, totál meztelenül követem, mert nagyon rossz érzésem támad, hogy oké, akkor a csaj tiszta, de még egy veszély fennáll.
Tudom, hogy tökéletesre formázottak az izmaim, mert ebből élek, hogy használom a testem és az erőm a pályán, de egy sanda elismerő pillantást kapok csak a lánytól, ami nem esik túl jól. Sérti az egómat, na…
Mandy szinte menekül, pedig még nem végeztem vele. Ha nincs az a nyavalyás szakadt gumi még egy második menetben hetyegnénk az ágyon, sőt lehet elkérném a számát, és holnap egy újabbra invitálnám.
Az alkohol még nem tisztult ki teljesen a szervezetemből, csak így történhet, hogy a fenekén felejtem a szememet. Amikor az ajtót nyitva, megfordul és rosszalló pillantást vet rám.
Na jó, nem tetszik, hogy játssza itt az erkölcscsőszt, ezt a menetet ketten hoztuk össze, és piszkosul tudom, hogy legalább annyira élvezte, mint én, mert nem egyszer hanem legalább kétszer a fülembe sikította a nevemet.

– Figyelj, nem kell megsértődnöd, felőlem semmi akadálya, hogy ott folytassuk ahol abbahagytuk a sajnálatos gumieset miatt. – szögezem le, mert nem én akarom kidobni az egyszer biztos.
Kinyitja az ajtót, összehúzott szemmel rám néz, a sírástól elmosódott a sminkje, az arcán a fáradság és teljes kimerültség látszik, de így is szépséges. De úgy tűnik, mintha a gonosz valóság várná az ajtón túl.
– Ég veled Larry! Hajrá GreenBay Packers! – mondja majd keserűen felnevet és távozik. Esélyem sincsen meztelenül utána menni, mire pedig megtalálom az alsómat és a nadrágomat, addigra a lift már messze vitte, és valószínű el is tűnt az épületből.
Nem tudom, hogy hallok-e még róla valaha…

΅΅΅΅΅΅΅΅
3héttel később…

Mandy



Eltelt három hét azóta a katasztrofális, de gyönyörteljes este óta Larryvel, amit sem elfelejteni, sem feldolgozni nem tudok. Sírva hagytam el a szobáját. Pontosan tudtam, hogy számára nem lesz jelentősége az egésznek, de hogy ennyire átverjem magamat is és belelássak valamit mást abba a 2 csodás orgazmusba, az csakis az én hibám. Miért van az, hogy nekem az élet minden apró örömért magas számlát nyújt be? Bűnhődök, de nem értem miért.

A menstruációm késik, és sajnos nem a sok éjszakai műszaktól, valamint a pakolástól a raktárban, könnyű lenne ráfogni, de már egy teljes hete várom, hogy megjöjjön és semmi holott mindig pontos.
Most pedig itt ülök a fürdőszoba padlóján és a háromféle teszt eredményére várok.
Szinte egyszerre mutatja az összes, hogy terhes vagyok. Egymás után háromfélét csináltam. Egyet lepisiltem egyet mártogattam egyre csepegtettem, de mind a háromnál a várakozás idő után ugyanaz az eredmény jelenik meg. Terhes vagy kislány!
És az apa valószínűleg még rám sem emlékszik nemhogy a nevemre… Egy ribanc a sok közül, aki elment vele egy körre.
Most mihez kezdek?

Valakinek el kell mesélnem, a telefonomért nyúlva automatikusan Karent hívnám, de szinte azonnal visszakozom. Először tisztába kell jönnöm az érzéseimmel, hogy mit akarok valójában tenni, mielőtt valaki rávesz olyasmire, amit nem is az én döntésem.
Mindig is szerettem volna családot és gyereket. A kezemet óvatosan a hasamra teszem. Nem tudnék végigcsinálni egy abortuszt. Egyszerűen nem menne, érzelmileg összeroppannék bele…
De anyagilag nem engedhetem meg magamnak azt sem, hogy megtartsam…
Felmarkolom az összes tesztet és minden kelléket, majd a szemétbe hajítom, mielőtt munkába megyek, leviszem magammal és kidobom.

Az ingyenes terhes-gondozó igazi szörnyű, lepukkant hely: málló falak, graffitikkel és bandajelekkel megspékelve. El kellett cserélnem a nappali műszakomat éjszakásra, hogy el tudjak jönni, és ráment a fél napom, mire kivártam a sort, de megérte, mert az itt rendelő orvos egy tünemény. Idősebb közel a hatvanhoz, de alapos és nagyon kedves. Egy csomó kérdést feltesz az utolsó menstruációmról és a fogantatás feltehető idejéről és mindent feljegyez. Az ultrahang készüléke kicsit elavult, a monitor szemcsés, de tökéletesen jól látszik rajta a babám, aki egyenlőre csak egy aprócska fekete folt a nagy szürkeségben, de ott van. Amint megpillantom tudom, hogy meg fogom tartani, és meg találom a módját, hogy élhessen.
– Megtenné doktor úr, hogy kinyomtatja nekem a leletet? Kifizetem.
– Természetesen. – felel az orvos – Boldog babavárást kívánok, önöknek Miss Carpenter, pihenjen sokat és figyeljen a változatos étrendre.
Kezembe szorongatva a leletet, gyorsan elköszönök minden jót kívánva.


Egy további hétre van szükségem, mire sikerül annyira összeszedni a bátorságomat, hogy felkerekedjek meglátogatni Larryt. Megannyi kétség táncol a lelkemben, de egyszerűen nem tehetem meg, hogy meg se próbálok tenni a babámért.

A terhesség teljes erejéből tombol, alig bírok ébren maradni a sok rosszullét és a megannyi munka kikészít.
Még a nagyi is észrevette, hogy valami nem stimmel, mikor rákérdezett, a kilátástalanságtól olyan sírógörcs jött rám, hogy elmeséltem neki a terhességet. Nem ítélkezett, – sose tenné, –  csak megfogta a kezem és amikor az ágyára borulva sírni kezdtem addig simogatta a fejem, míg nem maradt több könnyem.
Ekkor érett meg bennem az elhatározás, hogy másnap felkeresem Larryt. Felvettem a legjobb farmeremet és egy csinos felsőt, megfésülködtem és egy picit kisminkeltem magam. De még a jelenlegi legjobb formámban is látszik, hogy ki vagyok valójában: Egy egyszerű szegény lány.
Nem tudom mire számítsak tőle. Igazából nem várhatok semmit, mert nem lenne jogos… Ha nem akarja vállalni a tettünk következményét, akkor hagynom kell neki elsétálni. Nem vagyok az a fajta lány, aki a sajtóhoz menne, vagy a bíróságra…
De sajnos rajta kívül nincs esélyem.

Busszal kijutok a stadionhoz, de amint odaérek elszáll a bátorságom. Kölcsön kellett volna kérnem Karen egyik menő ruháját, hogy a „viszontlátás” pillanatában jobban nézzek ki.
Nagy levegőt veszek és egészen az öltözőkig meg sem állok, miután alig jutok át Karen belépőjével a biztonságiakon.
Olyan soká érek oda, hogy a játékosok már elkezdtek kiszivárogni, csak reménykedhetem, hogy Larry még itt van, mert nem biztos, hogy másodszorra is sikerülne összeszedni ennyire magam.
Amikor alaposabban körülnézek észreveszem Larryt egy csomó szurkoló gyűrűjében mind a két karján egy-egy csinos lány csüng, ő pedig jókedvűen autogramot osztogat és flörtöl.
Hangosan kifújom a levegőt és befurakszom a rajongók közé.
– Larry, nem tudom emlékszel-e rám, de beszélnünk kellene. Ráérnél egy percre?
Rám emeli a hihetetlen szemeit, amik ebben a fényben sokkal inkább kéknek, mint zöldnek tűnnek. Alaposan végigmér és feltűnik, hogy a mosolya már nem őszinte. Az aranyszőke hajamat figyelve látom, hogy összehúzza a szemét, és végre leesik neki, hogy honnan ismer.
– Egy pillanat hölgyeim, egy perc múlva itt vagyok. – köszön el a lányoktól és a jobb valamint a baloldalinak is kioszt egy-egy puszit. A csajszikák mérgelődnek egy sort, van amelyik egyenesen „csóró ribancnak” nevez félhangosan, úgy hogy kb. minden körülötte álló hallja. Alig rezzenek össze, amiért titkon megdicsérem magam.

Larry egészen a folyosóvégi kijáratig kísér, már azt hiszem, hogy egyenesen ki is fog dobni a Stadionból, mikor végre szembefordul velem.
– Mit szeretnél tőlem? – a hangja jéghidegen cseng, meg sem közelíti azt a kedves csábítót, akivel legutóbb találkoztam, összeszorul a gyomrom és megremegnek a lábaim.
A kezem szintén, amivel előkotrom a zsebemből az azóta kicsit összegyűrt leleteket. Szó nélkül átnyújtom neki, itt a papír mindennél többet mond, és nem hiszem, hogy a torkomon bármilyen megközelítőleg beszédhangot ki tudnék préselni.
Egy percig habozik, mintha tudná, hogy mekkora jelentősége van ennek az egésznek, mintha tudná, hogy onnantól, hogy megnézte minden meg fog változni.

Larry

Először fel se ismertem Mandyt, csak amikor alaposabban szemügyre vettem a gyönyörű szőke haját. Furcsa, hogy a nevére is emlékszem, pedig ritkán jegyzem meg az egyéjszakásaimat. Néha még most is eszembe jutott, sokszor álmodtam vele, pedig egy hónap is eltelt azóta, hogy összekavarodtunk.
Viszont az hogy itt látom nem jelent jót. Ráadásul hol a pazar ruha és menő ékszerek? Mintha az elegáns hercegnő átváltozott volna. Megsajnálom, amikor észreveszem, hogy a szemei olyan sötét karikásak, amit a smink sem tüntetett el teljesen.
A papírért nyúlok, és habozva kinyitom.
Elsőre nem is értem, hogy mit fogok a kezembe, de mikor rájövök, elszörnyedek.
Az ultrahang képet el is ejtem, Mandy gyorsan felkapja és óvatosan becsúsztatja a zsebébe.
Minden itt van feketén fehéren. A teherbeesés feltehető időpontja… minden.
– Honnan tudjam, hogy ez valódi?
– Valódi, ott az orvosi pecsét. – suttogja lehajtott fejjel.

– Ha létezik is, az enyém egyáltalán?
Mandy szépséges kávébarna szemei szikrákat szórnak, ahogy hirtelen felnéz rám, majd a pofontól, amit kapok még a fülem is csengeni kezd.
Kitépi a kezemből a papírokat és ismét hátat fordít nekem.
– Nem kell a segítséged! Hogy rohadnál meg! – sziszegi, de elkapom a karját, és nem engedem ismét elmenni.
– Hé, kislány, nem tudok rólad semmit, azon kívül, hogy remekül táncolsz és jó veled a szex. – tudom, hogy ezzel egy újabb pofont érdemelnék, így a másik kezét is elkapom, mielőtt lendülne.
– Sok híres embert ismerek, akit így ültettek fel! – talán a lelkiismeretem megnyugtatása miatt érzem úgy, hogy magyarázkodnom és védekeznem kell.
– Már mondtam, hogy nem kell a segítséged, elboldogulok magam is! – nyomatékosítja.
– Apasági tesztet akarok, amint lehetséges. – közlöm, – mert amennyiben az enyém tudni akarok róla.
Mandy szitkozódni kezd, hogy mégis minek tartom, de nem érdekel. Láthatóan nincs túl jó anyagi körülmények között, így jogos a feltevésem, hogy a pénzemre hajt.
– És szeretném, ha orvos igazolná ezt a terhességet. –Amikor látom, hogy mérgesen összehúzza a szemét, valami rosszat sejtek…
– Rendben, holnap elkísérhetsz az orvosomhoz, és gyorsan elhadarja a címet. A bejáratnál találkozunk!
– De nem valami kuruzsló, ugye?
– Nem, ultrahangkészüléke is van! – felel, de teljesen nem győz meg.
– Akkor holnap ott! – kiáltom, de már csak az egyenesre feszített hátának, ahogy gyors léptekkel elhagyja a stadiont és a selymes szőke hajának tincsei is vele ringatóznak.

Mandy

Életembe nem éltem még át ilyen megaláztatást. Mr. Gazdag, Híres és Gondtalan komolyan a lelkembe taposott. Bár ha jobban belegondolok, ki hibáztatná érte?
Mindenki közel akar kerülni a „mézescsupor”-hoz, ahogy mondani szokták. Miből tudhatná, hogy kivétel vagyok?
És tulajdonképpen én is anyagi segítséget szeretnék tőle…
Istenem, a kép ahogy a vihogó-csillogó lányokkal körülvéve állt, egészen a retinámba égett. Kedvesen vigyorogva még sokkal jóképűbb, mint ami rémlett, a borostától pedig annyira férfias erőt kap az arca, hogy szívem szerint végighúznám rajta a tenyereim. Annyira magas és izmos. A kezemet alig tudtam visszafogni, hogy átölelve kövessem az ismerős izmokat.
Nem hibáztathatom, hogy elsőre kiakadt és nem hisz nekem. Sőt, egész jól fogadta ahhoz képest, és legalább hajlandó meghallgatni és eljönni velem.
Viszont nem volt túl szép tőlem, hogy az ingyen-klinikára hívtam, de nincs annyi pénz a számlámon, hogy bármit mást kifizessek… A büszkeségem és az önbecsülésem pedig nem engedi, hogy erre Tőle kérjek, annyi szent.

Larry



Először azt hittem, hogy eltévedtem, mikor megláttam a helyet. A kórház mögötti ambulancia részhez hívott Mandy, egy melléképülethez. A kiírás hirdette, hogy a szolgáltatások ingyenesek, és hogy a várakozási idő hosszú. Igazi arcul csapásként ért, hogy a recepción ott voltak az adatai, tehát tényleg itt járt korábban.
Nem értettem. Hol a csinos ruhába bújt gondtalan szépség, aki csak úgy eljött velem egy körre? Most ismét azt az elnyűtt farmert viselte egy fehér inggel. Vonzónak találtam, sőt epekedtem érte, hogy megérinthessem. Olyan jó lenne, ha visszapörgethetném az időt és ismét odaadóan simulna a karomba…
Amikor sokkal kellemesebb gondolatokkal a fejemben beléptem a váróba, azt hittem rögtön ki is fordulok. Mindenütt közép-amerikai menekülteknek kinéző nők, és kirívó öltözetű és sminkű prostik várakoztak. Enyhén szólva túlöltöztem a márkás ruháimba és a pólóm fölé kapott zakóban. Nagyon nem illettem ide, és nem akartam azt sem, hogy Mandy ide tartozzon. Egy ilyen szép lányt meg kellene óvni az ilyesmitől. Kényelemben tartani és kényeztetni.
– Menjünk innen. – ragadom meg Mandy karját, tudom, hogy lassan ez a mozdulat rossz szokásommá válik, de nem tehetek róla. Amióta beléptem minden egyes, többnyire fekete tekintet rám szegeződik. Általában nincs bajom azzal, ha néznek, mert hozzá vagyok szokva, de ami itt zajlik a fajta kinézés, és méregetés, kezd sok lenni.
– Dehogy megyünk! Azt mondtad, látni és hallani akarod, hogy terhes vagyok. Emlékeztetnélek, hogy azért jöttünk ide. – felel és leül az egyik ócska székre, ami még az ő pehelysúlya alatt is megnyikordul. Nem is próbálkozom, inkább állva maradok.
– De miért nem az orvosodhoz mentünk? – kérdezem értetlenül.
– Itt az orvosom, kedves Mr. „HíresFocista vagyok”. Ide jöttem először is.
– Ez a pénzes fazon felcsinált téged aranyom? És baszik elvinni valami puccos helyre orvoshoz? Szégyen! – hallom jobbról egy latin-amerikainak tűnő nőtől.
– Ha már elvetetteti vele a kölköt, legalább tisztelje meg azzal, hogy nem ide küldi! – fröcsögte dühösen tört angollal egy fekete nő felénk.
Újabb pofonok ezúttal verbálisan.
– Húzzunk innen Mandy! – közlöm a lánnyal és éppen felvonnám a székről, amikor szólítják.
Lerázza magáról a kezem, majd a rendelő felé indul.
Egy idősebb doki és az asszisztense várnak benn minket. Az orvos emlékszik Mandyre a múlt alkalommal. Mivel nem veszi a fáradságot, hogy bemutasson, így odalépek és megteszem helyette.
Az orvos elfogadja a kezem, majd gyanúsan méregetni kezd ő is, nem szólal meg, de a tekintete bőségesen elég.  Fellélegzem, amikor visszatér a „beteghez”. Egy csomó minden furcsaságot végigkérdez tőle, a legtöbb valószínű nem az én fülemnek való, mert Mandy elmondja, hogy a rosszullétek lassan múlnak csak, még majdnem minden reggel hányni szokott, pihen amennyit tud, de sok éjszakai műszakot vállal a szupermarketban. Mit a francot keres a szupermarketban pláne éjszakai műszakban?
A legzavaróbb dolog akkor következik be, amikor Mandy elfekszik az ágyon, és miután valami ragacsosat kentek rá a hasa még lapos, csókolnivalóan halovány bőrére, egy masinával elkezdenek körözni rajta.
Az apró monitoron feltűnik valami fekete-fehér-szürke dolog. A doki mosolyog, és megnyom egy gombot, amire kisvártatva erős és gyors dobogást hallunk.
– Gratulálok, már van szívhangja is. – mondja csak Mandynek. A lány szemét ellepik a könnyek, de visszapislogja őket. – Minden rendben, korának megfelelő méretű.
– Az úriembernek kérdései lennének doktor úr. – mutat felém könyörtelenül.
Nem szoktam ilyet, de iszonyat zavarba jövök. Legszívesebben eltűnnék a francba, de 27 évesen elég felnőttnek kell lennem ahhoz, hogy viseljem a tetteim következményeit. És ez most az a helyzet, ahol muszáj…
De valahogy nem jön ki hang az összeszorult torkomon, nem bírom megkérdezni, amit meg kell. Persze Mandy újra „kisegít”.
– Feltehetőleg mikor estem teherbe?
A doki belövi az „egyéjszakánk” plusz-mínusz pár napos dátumot.
– Mikor lehet apasági tesztet végezni legkorábban? – nem kímél a lány, de teljesen megérdemlem.
– A születés előtt is megoldható, de akkor amniocentezist kell csinálni, ami azt jelenti, hogy megszúrjuk egy vékony, hosszú tűvel a hasát. De ehhez figyelmeztetnem kell, hogy megnöveli vele a vetélés esélyét. – válaszol a doki szakszerűen és gépiesen, majd még hozzáteszi – Ha abortuszon gondolkodnának, akkor azt csupán még három hétig tudom végrehajtani, utána nem lehetséges, csak a megindított szülés…
– Nem. – vágja rá Mandy ellentmondást nemtűrően. Hálásnak kellene lennem, hogy nem részletezi.
Megköszönve a doki segítségét egy megdönthetetlen bizonyítékkal a kezemben távozom. Valamiért az én kezembe is nyomott egy ultrahang felvételt a fekete színű maszatról a szürkeségben, reflexszerűen zsebre tettem, de mostanra égeti a mellkasom. 
– Elkísérlek a kocsidhoz! – ajánlom fel lovagiasan a lánynak. Még túlságosan friss a hír, egyszerűen kell egy kis idő, míg megemésztem, hogy beszélni tudjunk róla egyáltalán.
– Ne fáradj! – int le gyorsan és elindul ki a parkolóból.
– Elkísérlek, mert elég lerobbant alakok járnak erre. – anyám mindig jó modorra nevelt, nem most teszek kivételt.
– Nincs kocsim, tömegközlekedéssel jöttem, de a metróig lekísérhetsz, amennyiben ragaszkodsz hozzá.
– Akkor miért nem szóltál? Elhoztalak volna és haza is viszlek! – ajánlom fel ismét a segítségemet, mert nem gondolom, hogy egy kismamának így sötétedés felé egyedül kellene sétálgatnia.
– Nem kell az alamizsnád, nekem nem kell tőled semmi! Az egyetlen dolog, amit elfogadok, ha a gyereknek adsz, de azt is csak addig, amíg nem rendeződtek az anyagi körülményeim! – felel szikrázó szemekkel felém fordulva. Sosem láttam még gyönyörűbbet, mint Mandy dühösen. Az arca kipirult, a szépséges szőke haja vadul repdes mindenfelé, a szemei csillognak, a száját pedig szenvedélyesen addig csókolnám, amíg már azt is elfelejti miért kezdett bele, és csakis a nevemet sikoltja újra… és újra…
– Ne légy ostoba, hazaviszlek! – felelem – Terhes vagy és kimerült, légy ésszerű! – egy pillanatra nyitva marad a szája, majd dühösen összeszorítja. Neki van a legszebb szája az egész városban, itt helyben kóstolgatni kezdeném.
– Ha nem jössz magadtól, akkor cipelni foglak! – adom meg a kegyelemdöfést, persze nem tudhatja, hogy a robusztus hatalmas méreteim ellenére közel sem vagyok ez az ősember típus.
Óvatosan körülnéz, mintha azt fontolgatná, hogy mennyi esély van elszökni, de végül fáradtan fúj egy nagyot még a válla is megadóan leereszkedik, mielőtt felém lép.
Kihasználva az engedményt a csillogó kék Maseratimhoz viszem és kinyitom neki az ajtót. Felhorkan, de beül a finom bőrülésre.
– Hova vigyelek?
Bemondja egy szupermarket nevét és címét.
– Mit akarsz ott csinálni? Elfogyott a kaja otthon? Nem szívesen cipekedek. – próbálom viccelve oldani a helyzetet.
– Ott dolgozom, és egy saroknyira tőle lakom.
– De nyilvánvalóan nem fogsz dolgozni menni, úgyhogy mond nyugodtan a címedet.
– Most nem megyek, mert éjjeli műszakba leszek, de…
– Jelents beteget, túl fáradtnak tűnsz melózni menni.
A kedvességemre hangosan felkacag.
– A valóságban ez nem így működik Mr. Foci. – feleli kimérten, de azért egy vállvonogatás után bemondja a rendes címét.

A lakótömb még rosszabb, mint amire számítok, de Mandy édesen elalszik a kocsiban az ablaknak dőlve, egyszerűen nincs szívem felkelteni. A táskájából kiszedem a lakáskulcsát, és ölbe felviszem.
A lépcsőház még rosszabb, graffitik mindenütt, nyikorog a korlát, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a gyerekem ilyen helyen éljen.
Nehezem nyitom ki a triplazáras ajtót a karjaimban a lánnyal, de véletlenül sem tenném le. Annyira könnyű, annyira törékeny, mégis hihetetlen vonzó és csábító az az acélos erő és szilárdság, ami benne van.
Belépve a lakásába meglepődöm. Egy hangulatos, ízlésesen berendezett tiszta kis hely, a nappali otthonos, amerikai konyhás így látom, hogy az is szép színes, vidám. Az egyetlen lehetséges irányba indulok el, ahol a hálót sejtem.
Nem hibázhattam, gyorsan meglelem és leteszem az ágyra. Lehúzom a cipőjét, és betakarom egy széken talált pléddel.
Hosszan vacillálok, hogy mi a francot csináljak most. Egy percre leheveredem a kanapéra és eltöprengek a ma történteken. Nem tudom, hogyan kerül a kezembe az ultrahang kép, de előszedem és nézegetni kezdem.
Úgy tűnik, apa leszek.
Méghozzá úgy, hogy nem is ismerem a gyerekem anyját. Semmit sem tudok róla azon kívül, hogy pokoli vonzó jelenség. Így nem állhatok meg a kölyök előtt…
És egyszerűen nem lehet, hogy ilyen körülmények között hagyjam a lányt! Segítenem kell neki, ha más nem legalább felebaráti szeretetből…
Elégedetten elteszem a felvételt. Ha támogatom, akkor egyben megszabom, hogy mikor és mennyit akarok magamnak ebből az egészből, és a lelkiismeretem is teljesen tiszta marad. Mert Larry Larkin vállalja a tettei következményeit!
A konyhában talált cetlire lefirkantom a nevem és a telefonszámom, a „hívj fel” felirattal egyetemben.
Alaposan körülnézek a lakásban, és hirtelen nem is tudom, hogy hol kellene kezdenem a jótékonykodást.
A még mindig édesdeden alvó szépséges Mandyre mégegyszer ránézek, majd magára hagyva becsukom magam után az ajtót. Elhajtok vissza a saját életembe, ami mióta megismerkedtünk nem lesz már a régi.

΅΅΅΅΅΅΅΅


Mandy


Már három napja, hogy újra találkoztam Larryvel és elkísért a dokimhoz. Három napja, hogy a telefonomba mentettem a számát, de egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy felhívjam. Ugyan minek? Ha majd megszületik a kicsi, akkor lesz miről beszélnünk, de így nem akarok még jobban belepiszkítani a puccos és csillogó életébe.

Viszont a sajgó és mindig reménykedő szívem egyszerűen nem tud elmenni amellett, hogy mikor a kimerültségtől elaludtam a kocsijában, nem felkeltett vagy felrázott, hanem ölbe vitt és betakart. Hiába próbálom ezt az egészet közömbösen kezelni és annyira eltávolodni tőle érzelmileg és fizikálisan is, ahogy csak lehet, de nagyon nehéz, amikor talán a világ legjóképűbb és legvonzóbb férfija van az ember lánya mellett, aki ráadásul kedves velem. Azt hittem egy beképzelt sznob, de sokkal több ennél, jóindulatú, segítőkész és kedves is. Sok mindent megadnék azért, ha igazán mellettem lenne.
Akkor délután annyira mélyen aludtam, hogy negyedórával a műszakom kezdése előtt ébredtem csak fel, azt sem tudtam hol vagyok, villámgyorsan összekaptam magam és kerek 1percet késtem, amit még mindig szívok. – A főnök nem tolerálja a késést.
Csak amikor másnap hazaértem, akkor vettem észre, hogy Larry meghagyta a számát. Lányok ezrei ölni tudnának ezért a kegyért, hogy megkapják a magánszámát, de ennek ellenére nem tudtam mit kezdjek vele.
Valószínű a terhesség miatt, de egyszerűen érzelmileg totál labilis lettem és ilyen állapotban nem álltam készen egy olyan tornádó lecsapására, mint amit Larry Larkin jelent. Akartam őt, teljesen és megmásíthatatlanul magam mellett tudni, meg akartam ismerni és mindenestől az övé akartam lenni. Élvezni akartam azt a biztonságot, amit a karjai nyújtanak és el akartam menekülni a valóságom kilátástalansága elől…
Szóval mindezek miatt, mert még a végén valami irtózatos hülyeséget csinálok, nem mertem tárcsázni.

Larry
     
Mindenhova magammal viszem azt az átkozott telefonomat és már 3napja várom, hogy majd hívni fog. Már Gabe és Cary is totál rám szállt miatta, valami elérhetetlen kiscsajt sejtenek, de én voltam a hülye, mert látványosan kerülöm a szurkolócsajokat is, mióta Mandy megkeresett a hírrel. Ebből pedig kiindult az „öltözői pletyka”, ami azóta is vadul gyűrűzik körülöttem, márcsak idő kérdése, hogy a sajtó is lecsapjon rá.
Egyszerűen nehéz feldolgoznom, hogy apa leszek, valakivel beszélnem kellene róla, mert kicsinál ez a fojtogató feszültség. Senkinek sem mertem elmondani, még a családomnak sem pedig nagyon jó a viszonyunk, így az egyetlen személy, aki szóba jöhet, az Mandy lenne, de valamiért ő nem akar keresni.
Remélem nem történt baja…
Piszkosul elunom a várakozást, így a győztes délutáni meccsünk után a kötelező köröket lefutva a srácokkal, elköszönök és a lakására hajtok. Este 8óra elmúlt mire sikerül leparkolnom és magabiztosan becsengetek a kapucsengőn. Negyed óra várakozás és többszöri nyomkodás után sincs válasz. De amilyen szerencsém van, valószínű felbőszítettem az itt lakókat a csengetésekkel, mert egy idős férfi kinyitja a társasház ajtaját.
– Mit akar?
– Mandy Carpenter-t keresem fontos lenne. – felelem gyorsan.
– Csak nem a nagymamájával történt valami? – kérdezi az öreg láthatóan aggódva, majd alaposabban végigmér. – Dorist mindegyikünk szereti.
– Nem. – nyugtatom meg gyorsan, nem tudtam a nagymamáról, sőt semmit az életéről, ami kezdett kicsit bosszantani. – Csak feltétlenül beszélnem kell vele. Tudna segíteni?
Hosszan elgondolkodik, majd a Rolexemen állapodik meg a szeme.
– Nem tűnik idevalónak. – közli. – Mandy jó kislány, annak nevelte Doris is.
– Tudom. – értek egyet és még bólintok is hozzá – Nem akarok semmi rosszat, csak aggódom érte.
– Van is miért, a lelkét is kidolgozza, hogy Doris ott maradhasson a szanatóriumba. Szegény.
– Várjon, még a munkahelyén van? Ilyen későn? – döbbenek meg
– Hát persze. Hol máshol lenne?
– Köszönöm a segítséget! További szép estét! – csikorgó gumikkal hajtok a szupermarket felé.

Mandy

Nem sok minden van hátra, még ezt a sort feltöltöm és csekkolhatok, majd irány is haza. Alig várom, hogy az öltözőben beálljak a forró víz alá. Általában itt zuhanyozom le, mert otthon elromlott a bojler és nincs meleg vizem egy ideje. Mire megérkezik a baba muszáj lesz annyit összespórolnom, hogy legalább azt sikerüljön megjavítatni.

Megmozdítom a soron következő dobozt, de pokoli nehéz telis-tele mosószerrel. Pedig valahogy fel kell pakolnom a negyedik polcra, ha addig élek is. Senki nem tud segíteni szegény Torrynak gerincsérve van, így nem emelhet nehezet.
Már a térdemig felszenvedtem és megtámasztottam rajta, hogy lihegve nagy lendületet vegyek a vállmagasságú kilökés mutatványhoz, amit az előzőeken is sikeresen végrehajtottam.
Hirtelen a semmiből két erős kar ragadja meg a dobozt és könnyedén, mintha csupán vatta lenne benne, feltartja a fejem magasságába. Gyorsan a megfelelő polcra irányítom és betolom.
Felderült arccal, és valószínű elég csapzott, kócos hajjal fordulok a megmentőm felé, de a szikrázó kékeszöld szemektől az arcomra fagy a mosoly. Larry karjai még a polc peremén vannak, így beszorulok a kemény teste és az árutartó közé.
 – Köszönöm… – hebegem zavartam, mert a testi közelsége, és az illata őrjítő. A hormonjaim vad harcba kezdenek, a bőröm felforrósodik az érintéséért könyörögve.
– Teljesen elment az eszed? Terhesen nem emelgethetsz ilyen nehezet. – förmed rám dühösen. A szemei villámokat szórnak, minden izmát megfeszíti, amitől olyan érzésem lesz, mintha egy lélegző fal venne körül. A szívem hevesen dobogni kezd, és nem gondolkodom tisztán. A tenyeremet a szájára szorítom. Érzem az ajkai puhaságát és melegét.
– Ssss! Ne olyan hangosan! Nem tudhatja meg a főnököm, mert azonnal kirúgna.
Mind a ketten egyszerre döbbenünk meg a reakciómon, de Larry haragja látványosan lecsillapodik, és puszit ad az ujjaimra.
– Lehet, hogy jobb is lenne.
– Tessék? – kapom el rögtön a kezemet, mintha megégettem volna. – Nem rúghatnak ki Larry, ez egy nagyon jó munkahely és szükségem is van rá.
Valószínűleg megérzi, hogy messzire ment az előbb, mert nem firtatja tovább. Leengedi az acélos karjait, amik már most hiányoznak.
– Ezeket hova? – kérdezi meg, amint meglátja a soron várakozó dobozokat.
– Nem kell segítened… – próbálkozom, de semmit sem felel, csak megragadja a következőt és könnyedén a vállára lendíti, nem foglalkozva azzal, hogy az elegáns fekete inge tiszta por lesz tőle.
– Hova? – az acélos szilárdsága és kitartása előtt fejet kell hajtanom, de a fáradságom is közrejátszik abban, hogy engedek. Megmutatom hova tegye le a pakolnivalót. Szinte pillanatok alatt végzünk az egész soron.
– Mire nem jó egy erős focista… – jegyzem meg, hogy kicsit oldjam a feszültséget. De a munka végeztével újra elkomorul.
– Ezeknek a dobozoknak egy része jóval 20kiló felett volt Mandy. Ez sehogy sem vicces.
– Én sem viccnek gondoltam, ez a valóságom. Köszönöm, hogy segítettél. – felelem teljesen őszintén és hálásan. Legszívesebben meg is ölelném érte. Megzavarodtam, ez már tény.
– Beszélnünk kell. – közli velem határozottan, a homloka erősen ráncba szalad, a borostás állát pedig dörzsölgetni kezdi idegességében. Ahogy a sercegést hallgatom, nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy én is érinthessem. Nehéz ellenállni, hogy az egész férfit érinthessem, ölelhessem.
– Adj pár percet, itt végeztem mára, megyek átöltözöm és kinn találkozunk! – válaszolom, és most esik le, hogy az áruház szabványöltözékét viselem, egy sötétkék gombos felsőt emblémával és a hozzávaló béna ugyanolyan színű nadrágot, a hajam csapzott a kontyom már teljesen laza. Hogy a fene vinne el! Ennél rosszabb formámban már nem is lehetnék. Gyors kísérletet teszek legalább a hajam rendbetételére, de persze eleve kudarcra van ítélve. Larry egy ideig figyeli, ahogy babrálok, majd elfordul, de az arcjátékából sajnos nem tudok olvasni, de valószínűleg, ha eddig valamit vágy félét érzett is irántam annak abszolút lőttek. Könnyes szemmel elsietek villámgyorsan a női öltöző felé. Átkozott terhes hormonok!
Amilyen gyorsan csak tudok, hajat mosok és szárítok is, nem formára, csupán csak, hogy ne álljon összevissza. Szidom magam elég rendesen, hogy az egyik kedvenc strapa farmeremben érkeztem és egy egyszerű felsőben, de legalább van tartalék magassarkúm a szekrényben. Alig több, mint negyed óra alatt elkészülök, és futva csekkolok is.
Larry türelmesen várakozik az áruház parkolójában a kocsija motorháztetejének dőlve. Tudom, hogy nem mondunk ilyet férfira, de egyszerűen szép. Jobban néz ki, mint egy reklám. Ezen a fickón minden rendben van. Magas, erős, jóképű, csodálatos szemekkel, hibátlan arccal, még a barna hajának összes tincse is tökéletes. Az autója is tökéletes. Az egyetlen dolog, ami nem tökéletes az életében az én vagyok.
Megállok az áruház bejáratában és elbizonytalanodom, de amint Larry észrevesz egy elképesztően sármos mosolyt kapok, amitől legszívesebben kiugranék a magassarkú cipőmből. Pont olyat, mint akkor este.
Lehet, hogy még nincsen minden veszve?
Kihúzom magam és amennyire tudom lassan és elegánsan a kocsihoz sétálok.
– Gyönyörű vagy ma Mandy. – bókol kedvesen ugyanazzal a szívtipró vigyorral az arcán, ami melengeti a lelkemet. Kinyitja nekem az ajtót és besegít.
– Köszönöm. – felelem vidáman, mintha visszatért volna az élet újra belém.
– Együnk valamit és beszélgessünk. – kér meg visszautasíthatatlanul. Kezd rémleni, hogy miért is nem lehet neki nemet mondani, gyanús, hogy egyetlen nő sem képes ellenállni, amikor előveszi ezt az oldalát.
– Rendben. – egyezem bele a fáradság ellenére is.
Lendületesen kitolat a parkolóból.


Larry

Mandy egyszerűen megőrjít. A vezetés segít annyira lehiggadni, hogy túllépjek azon, hogy egy ilyen törékeny lány az ÉN gyerekemmel terhesen, nehéz dobozokat emelget.

És hogy a fenébe állhat neki jól az az ocsmány sötétkék egyenruha is? Annyira műanyag, hogy minden egyes domborulatára rásimul. Alaposan megfigyelhettem a kerek melleit, amik mintha nagyobbak lennének, mint ami az emlékeimben él. Nincs mese, újra szemügyre kellene vennem őket… A laza kusza kontya pedig mintha azért könyörögne, hogy beletúrjak és még jobban szétziláljam.
Kicsit megrázom a fejem, hogy kitisztítsam a gondolataimat. Larry, koncentrálj! Az este végére bele fogok őrülni. Nem különösebben segít a dolgon, hogy ráadásul lekerült az egyenruha, helyette farmert és tűsarkút vett. Ördög és pokol. Szexi cipők.

Ismerek a környéken egy hangulatos nyugodt éttermet, ahol kifejezetten jól főznek. Leparkolok és kisegítem a kocsiból.
Nem gondolkozom, csak egyszerűen megfogom a kezét, hogy bevezessem.
Teljesen megdöbben a mozdulattól, egy pillanatra lefagy, de nem próbálja kiszabadítani a kezét, hanem megadóan és kedvesen felmosolyog rám. Ahogy a tekintetünk találkozik, egy percre elveszem a szépséges barna szemeiben. Olyan mintha minden porcikája csókért könyörögne. Minden vágyam, hogy teljesítsem a kérést, megszakítva a szemkontaktust a telt ajkait figyelem.
Nem emlékszem az ízére. Túlságosan régen volt.

A vágy és a józanész vadul harcol bennem, Mandy pedig annyira zavarba jön, hogy lesüti a szemét, már nem kínálja fel a száját. A rohadt életbe!
Miközben bemegyünk az étterembe végig azon jár az eszem, hogy szabad lett volna-e megcsókolnom. Meg AKARTAM csókolni, de nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet-e. Lehet, hogy már milliószor megbánta az „egyéjszakánkat”. Ő is mondta, és a házmester is megerősítette, hogy Mandy jókislány. A jó kislányokat pedig nem kifejezetten teszi boldoggá, ha így használják őket. 
Egy csendes sarokasztalt választok, és udvariasan besegítem alá a széket. Még mindig kerüli a szemkontaktust velem, az asztalterítővel játszik, egy pillanattal később pedig már az étlap mögé bújik, mintha azt tanulmányozva megfejthetné a világegyetem rejtélyeit.
– Jó estét! – köszön ránk a pincérnő – Mit hozhatok inni?
– Csak sima vizet kérek. – válaszol Mandy.
– Buborékosat, vagy menteset.
– Szűrt csapvizet. Köszönöm. – felel határozottan, majd gyanúsan tovább tanulmányozza az étlapot.
A pincérnő felfirkantja, majd felém fordul flörtölős vigyorral az arcán. Harmincas évei elején járhat, erősen sminkelt, elég csinos nő, viszont ha nem partnerrel lennék itt, akkor sem kezdenék vele, mert a közönségessége taszít. Az embernek legyenek elvei. 

– Egy korsó sört kérek. – rendelek én is, majd visszafordulok Mandy felé.
– Mindjárt hozom. – búgja, – addig válasszanak nyugodtan.
Nem nézek fel, de biztosra veszem, hogy fenék riszálva távozik.
Mandy összevonja a szemöldökét, ahogy arra felé tekint, így a gyanúm igazolódik.
– Neked szól a műsor és meg sem nézed? – kérdezi kicsit bosszúsan.
– Nem. Vagyok annyira udvarias, hogy ha elhozok valakit vacsorázni, akkor nem kezdek ki mindenkifélékkel.
– Ez egész meglepő, mert a lány gyakorlatilag térdre vetné magát és felkínálkozna.
– Csak ő? – kérdezem meg persze csak viccnek szánva. Súlyosan az agyamba ég a kép, ahogy Mandy előttem térdel… Nem kellene
– Úgy tűnik. – felel az előző kérdésemre. Jaj, ez fájt, de maximálisan megérdemeltem, emiatt mosolyogni kezdek. A tenyeremet az asztalon fekvő kezére teszem.
El akarja rántani, de nem engedem. Hatalmas a tenyerem az ő törékeny kis kacsójához képest. A hüvelykujjammal finoman cirógatni kezdem a csuklója bársonyos bőrét.
– Neee… – suttogja halkan és megpróbálja kiszabadítani a kezét. Végtelen sajnálattal, de engedek. Mind a két kezét az asztal alá dugja. Hátradőlök karba font kézzel.
– Mit tettem ismét? – kérdezem meg a nyilvánvalót, mivel úgy tűnik nagyon kiakasztottam.
– Nem kell ezt csinálnod! – néz fel rám megacélozott tekintettel, és próbálva keménynek, érinthetetlennek maradni.
– Mit?
– Nem kell úgy tenned, mintha ez egy randi lenne, mintha önszántadból lennél itt, mintha tényleg érdekelnélek!
Most erre mit mondjak?
– Rendben. – felelem. Kicsit meghökken, de aztán biccent és újra lesüti a szemét. – Kérem vissza a kezedet.
– Tessék?
– Az előbb tisztáztuk, hogy nem kell csinálnom, hogy nem kötelező. De akarom. Cirógatni szeretnélek.
– Mi a… – kezdene bele, de a „pincérnők gyöngye” visszatér, úgy látom kijavított sminkkel, és élénk szilvaszínű rúzzsal. 
– Sikerült választani?

– Igen. – válaszol Mandy – Egy kis adag zöldséglevest kérek. Semmi mást.
Oké, itt fogy el a türelmem irányába. Egy terhes nő csupán ennyit akar enni? Hogy vigyáz a gyerekemre? Amint a dühöm első hulláma csillapodik, szörnyű gyanúm ébred.
Lediktálok egy még az én mércémmel mérve is nagy rendelést, főleg az étlapon található húsfélékből.
Látom, ahogy Mandy szemei elkerekednek.
– Ilyen éhes vagy?
– Persze.
A fociról kérdezget, amíg várakozunk. Szívesen mesélek neki a mai meccsről, ahol szoros küzdelemben végül győzelmet arattunk. Persze rendesen kiszínezem a történteket, de úgy tűnik szórakoztatja. Elmeséli, hogy amikor ideje engedi ő is szívesen nézi a focit, de persze azt nem árulja el, hogy melyik csapatnak szurkol.
– Biztosra veszem, hogy odavagy a Green Bay Packers centerjátékosáért! – ugratom – Csak miatta követed nyomon a meccseket.
Erre nem felel, csak felkacag. Kellemes gyöngyöző a nevetése, cseppet sem mesterkélt.
A munkáról kérdezem, de gyorsan visszatereli a beszélgetést rám és a családomra.
– Csodálkoznék, ha még nem kerestél volna rám. – felelem mosolyogva és nagyon kortyolok a sörömből.
– Pedig hidd el, hogy nem! – válaszol kedvesen és majdnem meggyőzően. A szemei csillogása árulja el.
– Van egy húgom, Lola, és a szüleim is a városban élnek. Jó viszonyban vagyunk, rendes emberek.
– Szerencsés vagy. – sóhajt fel.
– És a te szüleid? – kérdezek gyorsan vissza. Egy percig hezitál, összeráncolja a szemöldökét, már azt hiszem, hogy nem is fog válaszolni, mert idegesen rágcsálni kezdi a száját ráadásul, de végül megszólal.
– Meghaltak autóbalesetben mikor még gyerek voltam. A nagymamám vett magához, ő nevelt fel. – ha most foghatnám a kezét, akkor biztosan megszorítanám, mert látszik, hogy még mindig fáj neki a veszteség.
– Részvétem. – felelem az egyetlen lehetséges dolgot.
– Köszönöm.
Megérkezik az étel, a pincérnő gyakorlatilag Mandy elé löki a levest, ami kishíján az ölébe borul. Elém pedig úgy teszi le a tányérokat, hogy a mellei a felkaromhoz dörgölőzzenek. Na szépen helyben vagyunk.
Nem reagálok, még csak meg se rezdülök, úgy teszek, mintha észre sem venném. Puffogva lép le.
Mandy lassan kavargatja a forró levest és aprócska kanalakkal eszegeti, míg én neki állok a jól átsütött steaknek. Általában nem jól átsütve eszem, de nem akartam, hogy valami félig nyers húst egyen. Mert, hogy enni fog belőle az biztos.

Mandy

Összefut a nyál a számban, ahogy a Larry elé kipakolt ételeket figyelem. De így is hálát adok az égnek, hogy nem afféle iszonyat drága helyre hozott, és legalább egy kis levest tudtam rendelni. Bízom benne, hogy ezt affajta nőies szeszélynek tartja majd, nem pedig a pénz hiányának. Ugyanis nálam szóban sem jöhet, hogy fizessen. Egyszerűen nem akarok élősködő lenni a nyakán.
Jóízűen hümmögni kezd, én pedig a száját figyelem minden mozdulatnál. A kezemen még mindig érzem a tenyere melegét. Olyan szexi, csábító és vicces ez a pasi.
– Ezt meg kell kóstolnod. – a hangja szakít ki a merengésemből, nem tudom mióta nézhetem. Mikor újra fókuszálok, akkor veszem észre, hogy a villáján egy falatot kínálgat felém.

A tekintetünk találkozik, a szemei ezúttal inkább huncut, vággyal tele zöldek, mint kékek. Bűnre csábítóbb, mint bármilyen más kísértés. Nem gondolkodom, a kezemet a villát tartó kezére teszem, majd lassan csukott szemmel a számba veszem a falatot, az ajkaimat végig húzom a villán. Nem tudom mi ütött belém. Egészen bizonyosan állíthatom, hogy nagyon nem vagyok beszámítható a közelében.
Jól hallottam, hogy felszisszent?
– Tényleg finom. – felelek miután alaposan megrágtam és lenyeltem a falatot. Nagyon régen ettem ilyesmit, maximum csak csirkére telik és az sem minden héten. Ahogy kinyitom a szemem Larry izzó vágytól elnehezült tekintetével találom szemben magam. Egy újabb falat egy újabb bűnös csábítás.
– Megőrjítesz. – közli. Bár vannak kétségeim, de őszintén elgyötörtnek tűnik.
Az utolsó falat kínálásánál közelebb húzódik hozzám, majd az étel helyett az ajkainak puhaságát és forróságát érzem, amitől szívem szerint én is eszemet veszteném…
Mind a két tenyerét gyengéden az államra simítja, miközben lassan kóstolgat és az arcomat cirógatja. Végighúzom a kezeimet a karjainak acélos izmain, a széles vállain majd átkulcsolom a tarkóján.
– Hozhatok még valamit? – förmed ránk a pincérnő. Zavaromban gyorsan elhúzódom Larrytől és lesütöm a szememet.
– Mandy, szeretnél desszertet? – kérdezi, de a mély hangja és a hangsúlya miatt, olyan mintha egy fülledt hálószobában lennénk kettesben és valami piszkosul erotikus dolgot kérne. Alaposan belepirulva megrázom a fejem.
– Akkor kérem a számlát.
– Egybe vagy külön számoljam?
– Egybe – felel
– Külön. – jegyzem meg ugyanabban a pillanatban
Larry egy intéssel elküldi a csajt.
– Ha egybe számoltatod, akkor a kocsiba odaadom a részem. Én nem foglak szipolyozni.
– Ne bosszants fel Mandy. – közli mérgesen, de visszafogott hangon – Anyám jómodorra nevelt, ráadásul én hívtalak meg vacsorázni…
– Az nem számít!
– Akkor vedd úgy, hogy a babát hívtam meg, mert készülj fel rá lelkileg, hogy ha nem akarsz megsérteni, akkor én fizetek és ezt a békát lenyeled.
– Rendben. – egyezem bele, de olyan hangsúllyal, mintha a fogamat húznák. Hogy merészeli?
A jó hangulatomnak már nyoma sincsen, a rosszkedvemet pedig tetézi, hogy a számlával együtt Larry megkapja a pincérnő telefonszámát is. Alig egy leheletnyit javít a helyzeten, hogy félredobva otthagyja.
Morgolódom még akkor is, amikor a kocsihoz kísér és kinyitja az ajtót.
– Az este további részében duzzogni fogsz? – kérdezi a győztesek vigyorával. Persze a nyertes oldalról könnyű mosolyogni.
– Igen.
– Nos, ha így áll a helyzet, akkor gyorsan megkérdezem, hogy elhagytad a számom?
Értetlenül nézek rá. – Nem.
– Akkor miért nem hívtál?
– Nem volt időm. – füllentem.
Erre halhatóan felhorkan. – Na persze. Én hívtalak volna, mert aggódtam miattad, de nekem nincs meg a tiéd…
– Ez most valami körmönfont módszer arra, hogy elkérd a számom?
– Miért, működik? – kérdezi a gazcsábító mosollyal az arcán. Még a lában is beleremeg, ahogy felidézem magamban ezt az arckifejezést követő csókjait.
– Talán. – felelek nagysokára a kérdésre.
– Akkor jó. Kérlek csengess meg.
Még egy pillanatig habozok…
– Ha nem, akkor bemegyek az első üzletbe és veszek neked egy telefont, amin hívhatlak. – fenyeget meg, de a szája szélének apró rándulásai elveszik a fenyegetőzés élét.
Megadóan előveszem a telefonom és az elmentett számát gyorsan felhívom.
– Köszönöm! Holnap mikor végzel? – teljesen meglepődöm a kérdésen.
– Miért?
– Érted szeretnék jönni és találkozni ismét.

– De miért?
– Mert tetszel és meg akarlak ismerni. – válaszolja és leparkol a társasház előtt, ahol lakom.
– Ezzel ne viccelődj!
– Jól éreztem magam Mandy, ismételjük meg!
Megrázom a fejem és lesütöm a szemem, majd szó nélkül kiszállok.
– Akkor hívatlanul jövök, amikor tetszik! – kiabál utánam. – Vagy felhívom a főnöködet és megkérdezem…
– Ugyanúgy, mint ma! – szabok gátat a további nyomulásnak.
– Akkor fél kilencre itt vagyok. Szereted a kínai kaját?
– Ki nem?
– Szép álmokat Mandy!
– Szia Larry!




΅΅΅΅΅΅΅΅
Larry

Már két hét telt el azóta, hogy megtudtam, apa leszek. Csak párszor sikerült Mandyvel találkozni, de mindennap beszélünk telefonon. Jobb is így, mert amikor a közelemben van, nehéz parancsolni a kezeimnek, folyton érinteném, simogatnám, csókolgatnám.
Ahogy kezdtem megismerni rájöttem, hogy milyen lenyűgöző lány. Dolgozik, mint az őrült, hogy a nagymamájának jó helye legyen végső napjaira. Sokat gondolkodtam, hogy felajánlom neki az összeget, hogy legalább, amíg a baba megszületik ne hajtsa agyon magát, de megismertem már annyira, hogy ne tegyem. Mandynek az önállósága sokat jelent, egyszerűen feszélyezi, hogy „megfizetem”. Még nem tudja, de amint a babánk megszületik, én fogom eltartani és nem fogadok el kifogást. Annyi pénzem van, hogy nem tudom hova tenni és szenvedés minden egyes alkalom, amikor hullafáradtan látom, teljesen értelmetlenül, de az önfejűségével szemben tehetetlen vagyok. Akarom a jogot, hogy gondoskodhassak róla, róluk.
A gondolataimból a csengő billent ki.



– Nyisd ki bátyus! – kiabál Lola az ajtómat csapkodva, pedig nem vagyok lassú, sietek felé, de a húgom mindig türelmetlen.
Szinte a karomba robban és alaposan megölel. Az, hogy testvérek vagyunk le se tagadható. Ugyanaz a haj, ugyanazok a szemek, de Lola kb. a vállamig ér.
– De jó, hogy itthon talállak! – kezdi a gesztikulálós nagyjelenetet, ami mindig megmosolyogtat. Színésznőnek készül, a fősulin éppen végzős hallgató, most éppen újra otthon lakik, mert szétmentek élete szerelmével… Mondom én, DRÁMA, folyton dráma. – Kellene pár jegy a hétvégi meccsre.
– Pontosan mennyi is?
– Háááát… tudod, anya, apa… én… Lucy, Paige…Martin….
– Ki az a Martin?
– Jaj, hát ő senki különös…. – kezd bele, majd a konyhapulthoz lép és automatikusan rendezgetni kezdi nagy zavarában a dekorációt, majd turkálni kezd a borítékok között, mert tudja, hogy ott tartom a jegyeket. – múltkor egy új darab próbáján ismerkedtünk meg… – mosolyogva elfordulok, és elkezdem összeszedni az edzéshez szükséges papírokat, mikor a mondat közben felsikkant. – Ez meg mi?!?!?!??! – kiabálja
A francba, most jövök rá, hogy oda tettem az ultrahang felvételt.
A konyhába szaladok és kiszedem a kezéből.
– Ez az, amire gondolok? – kérdezi vigyorogva, majd teljesen elsápad. – Felültettek bátyus? Miért nem mondtad el! Anyáék már tudják? Istenem mit csinálsz most? Biztosan a tiéd?... – és addig záporoznak a kérdések, amíg már megfájdul a fejem. Karbafonom a kezem és türelmesen megvárom, míg leáll levegőt venni.
Közben bőven van időm átgondolni mit fogok mondani. Lola nem tud titkot tartani, fizikailag képtelen rá. Ha szerencsém van, akkor nem egy újságírónak fecsegi el azonnal.
Mikor kifulladva, erősen szuszogva megtámasztja a pultot, és rám mered elkerekedő szemekkel, felemelem mind a két kezemet, mielőtt újra erőt gyűjtene a dumához.
– Mandy a barátnőm. – közlöm, egyszerűen nem akarom, hogy a szüleim „egyéjszakás” kalandnak higgyék, jobban tisztelem annál, főleg mióta megismertem. – Nem terveztük a babát, becsúszott. – teszem hozzá, az igazságnak megfelelően.
– De…
– Nem, nem akar kihasználni. Nem hajlandó pénzt elfogadni tőlem. Elsőre sokkolt, de mostanra már megbarátkoztam a helyzettel.
– Nem…
– Anyáék még nem tudják, de ha adsz egy kis időt, el fogom nekik ÉN mondani. Mindent megtudtál?
– Közel sem! – sikítja – Apa leszel bátyus!!! Én pedig még az anyuka jelölttel sem találkoztam! Hogy tehetted?
– Ha hiszed, ha nem drága húgom, az egész világ nem körülötted forog…
Erre egy bájos fintort kapok, majd egyszerűen kiölti rám a nyelvét.
– Milyen kár! – feleli cseppet sem megbántva. Imádom a húgom, mint ahogy a családomat is, de mindegyikőjüknek megvannak a maga hibái. A húgomé az egoizmus, súlyosan és menthetetlenül.
– Mikor találkozhatunk vele? – tér vissza a témára azonnal, mint a pitbull a csonthoz.
– Valamelyik este elviszem hozzánk ebédre vagy vacsorára.
– Klassz! – egyezik bele lelkesen. – És mesélj róla, milyen?
– Szőke. – felelem, de Lola ennyivel nem leszerelhető. Hevesen forgatni kezdi a szemeit, és az ég felé néz, jelezve az ostobaságom – és általában a férfiak ostobasága – feletti meg nem értését.
– Kedves, aranyos, intelligens, csinos. – sorolom tovább, mire a fejéhez kap.
– Jól van! Kegyelem! – újabb drámai nagyjelenet következik Lola Larkin tolmácsolásában… – Majd bemutatod és a saját szememmel nézem meg!
– Most pedig ne haragudj Lola, de ki kell dobjalak, mert elkésem az edzésről. – és felmutatom a táskámat.
– Bocs-bocs! – szabadkozik. – Meglesznek a jegyek?    


Mandy


Éppen munkába indulnék, amikor megcsörren a telefonom, valószínű egy idióta vagyok, de ugyanazt a csengőhangot állítottam be, mint Larryén szól a GreeBayPackers indulót. Már a munkatársaim is cukkolni kezdtek, hogy mekkora foci-drukker lettem.
Ráadásul Mirtill látta a múltkor Larry, ahogy segített pakolni. Nem ismerte fel szerencsére, de így is szárnyra kapott a pletyka, ami nem túl szép színben tüntet fel, mint a „gazdag fickók lotyója”. Igyekszem lerázni, és úgy tenni, mintha nem érdekelne, de nagyon rosszul esik. Hiszen nem tettem semmi rosszat meg kell, hogy tudjak birkózni ezzel.

Rá se kell néznem, tudom, hogy Larry hív. Abszolút a szívembe lopta magát azzal, hogy ha nem is találkozunk, akkor is rám csörög és megkérdezi milyen napom volt. Van, hogy órákig beszélgetünk.
Szeretem a kellemesen dallamos férfias hangját. Mikor nagyon jó kedve van, akkor rendszeresen ugrat és kedves dolgokat „sugdos” a fülembe, amíg már kacarászni kezdek, mint egy kis szédült tini.
– Szia!
– Szia Mandy! Mit csinálsz holnap este?
– Dolgozom, sajnálom.
– Nem tudnád elcserélni valahogy? Fontos lenne…
– Esetleg meg tudom oldani, ha elmeséled előtte, hogy miről vagy szó.
– A húgom megtalálta az ultrahang felvételt, és a szüleimmel vacsoráznánk, bemutatnálak. Azért a szűk határidő, mert ennél több ideig biztos nem tudja magába tartani a híreket. A húgom rémes, de majd meglátod.
– Nem is tudom Larry, ez olyan…
– Kérlek… – dörmögi elmélyített, kifejezetten ágyba való szexi hangon. – Jövök neked egy szívességgel és a rabszolgád leszek…
– …És egyáltalán mit vegyek fel? – sóhajtok egy nagyot.
– Csinosat. De ne a szüleim kedvéért, hanem az enyémért.
– Larry…
– 7re érted megyek! És nagyon köszönöm!
Már majdnem a nyelvemre ugrik a „szeretlek” elköszönés, de visszafogom magam. Egy egyszerű „sziával” búcsúzom, mert sajnos sietnem kell dolgozni.

Az első szünetemben kétségbeesésemben felhívom Karent. Nagyon remélem, hogy ki segít.
– Mizu csajszika? – kérdezi már enyhén spicces állapotba – Fantasztikus a buli, itt lenne a helyed…– felvihog majd hozzáteszi – Bár Larry Larkin nincs itt, hogy elvihessen egy körre, gyengébb a pasi felhozatal.
Nem tudom mire vélni a megjegyzést. Kénytelen voltam neki elmesélni, hogy lefeküdtem Larryvel, mert az táncunkat egyméter közelségből nézte végig, majd a kivonulást is. Nos azóta elő-elő hozza. A babáról még nem tud, és azt hiszem jobb is így, nem akarom terhelni, és nem szeretném, hogy felelősséget érezzen miattam. Bár alapvetően nem jellemző rá, csak a gondtalan életvitel, de ki tudja.
– Kérnék egy nagy szívességet Karen…
– Mesélj.. mesélj!
– Holnap este tudnál nekem kölcsönadni valami csinos ruhát?
– Hát persze! Valószínű, hogy nem alszom otthon, de van kulcsod, ugorj be és válassz magadnak a régi cuccaim közül a dobozból! – nem tudom miért hangsúlyozza ki mindig, hogy a régi ruhái, mintha lenne bátorságom a friss mai tervezők új kollekciós darabjaihoz. A közelükbe se…
– Nagyon hálás vagyok köszönöm!
– Már mondtam, hogy azokat a rongyokat úgyse hordom. Vidd magaddal a dobozt, én úgyse használom. Sőt, lehet ki is dobom, de neked még jók lennének.
– Nem fogadhatom el, túl nagy ajándék…
– Akkor kidobom. – felel teljesen komolyan. – Mire kell amúgy, mesélj csak.
– Hát…
– Ennyi jár, ha én adok ruhát! – dorgál meg.
– Összefutottam Larryvel… – kezdek bele óvatosan féligazságokat megosztva, de a vonal túlsó végén nagy csend lesz. Fagyos csend.
– És randira hívott? – kérdezi Karen hideg hangsúllyal kellemetlenül meglepődve.
– Igen.
– De hát már vagy két hónapja szexeltetek. Képtelenség, hogy emlékezzen rád… – egy apró tüske a szívemben, ha a barátnőm sem tart elég jónak ehhez, akkor mi a csudát akarok? Nem válaszolok, így Karen folytatja. – Bocs, hívnak vissza a buliba, nagyon jó itt a hangulat. Dolgozz csak ügyesen! – szúrja oda a végére, mintha nem ezt csinálnám éjt-nappallá téve…
– Így is kölcsönzöl nekem ruhát?
Sajnos a lelkiismeretem nem hagyja, hogy továbblépjek ezen, meg kell újra kérdeznem.
Rövid szünetet tart, majd mikor már azt hiszem nem felel, hozzáteszi. – Természetesen, és vidd el a dobozt vagy kidobom, és a kukából szedheted össze. – gyorsan elköszönve leteszi, miután még sokáig döbbenten állok.


Larry

Lehet, hogy a szükségesnél kicsit jobban be vagyok pörögve a vacsi miatt. Abban teljesen biztos vagyok, hogy Mandyt szeretni fogják a szüleim, nem ez a gond, hanem hogy hogyan fognak reagálni a babára. Nagyon szeretnének unokát, mert egy ideje rágják már a fülem, de attól tartok ez TÚL gyors tempó lesz.
– Gondterheltnek tűnsz ember! – veregeti meg a vállam Cary, már teljesen felöltözve, indulásra készen.
– Bizony. – felelem, ő az egyik legjobb haverom, és legalább a probléma egy részét el szeretném neki mesélni, hátha könnyebb lesz. – ma viszem a barátnőmet bemutatni otthon.
Hangosan füttyent egyet.

– Szorul a hurok haver? – kérdezi viccelődve. Mindannyian tudjuk, hogy mióta Stellával együtt vannak, ő az egyik legboldogabb fickó a ligában, pedig abszolút monogám kapcsolatot tart fenn a lánnyal.
– Aha. – értek egyet gyorsan és felveszem a pólómat közben.
– Nem is tudtam, hogy komoly barátnőd van. Mondjuk gondolhattam volna, mert mostanában nem hajtod az összes szurkolólányt, aki rövid szoknyát vesz.
Erre egész egyszerűen csak bemutatok. Cary jókedvűen felnevet.
– Hová jut a világ? – megrázza a fejét, mint aki nem érti a világ folyását. –  Sok szerencsét estére! – köszön el kezet nyújtva.
– Köszönöm! – felelem és megrázom a kezét.

Elhagyva a stadiont a parkolóban egy kellemesen karcos női hang szólít meg. Nagyon csinos lány, hosszú barna hajjal, ragyogó szemekkel, cseppnyi miniszoknyában és azonnal-dugj-meg csizmában.
– Helló Larry! – szólít meg, mintha rémlene, hogy valami K betűs a neve. Kristen, vagy Karen, vagy Katlin, de mivel nem „randiztunk” nem láttam, vagy látom szükségességét, hogy emlékezzek rá.
– Szia! – köszönök vissza és gyorsan végigpillantok a hosszú lábain. Ha megmutatja, akkor persze megnézem, de nem tölt el vággyal, hogy érintsem is.
Elhaladok mellette és kinyitom a kocsimat, bedobom az utasülésre a táskámat és visszafordulok a lány felé, hogy udvariasan elköszönjek.
– Nem is tudom, hogy hogyan mondjam… – kezd bele megjátszott zavarban és kicsit feszülten. Elég sok nővel volt már dolgom, az ilyesmit rögtön kiszúrom. – de talán jobb, ha tudod, hogy a lány, akivel randizni készülsz Mandy Carpenter, totálisan csóró.
– Tessék?

– A partin is az én kölcsönruhámat viselte, és ma estére is tőlem kért a randitokra.
Elég értetlenül nézek. Borzasztóan felbosszant a lányka. Mi a franc köze van ehhez? És miért is nem nekem szólt Mandy a ruha miatt? Bármikor szívesen elvittem volna vásárolni, ha nincs mit felvennie, elvégre én okoztam a problémát…
De mentségemre legyen mondva bele se gondoltam az egészbe. Nekem Mandy egy szál pólóban is tetszik, sőt vagyok annyira férfi, hogy a piszkos fantáziáim között szerepeljen az, hogy csupán a mezemet viseli, én pedig lassan szabadítom meg tőle...
– Tudok róla. – válaszolok a lánynak a szükségesnél keményebb hangon, amikor leesik, hogy miközben a képzeletem messzire szállt, a barna még mindig itt áll és engem figyelve várakozik.
– Ha tudtam volna, hogy a fekete ruhámnak ilyen sikere lesz, én magam veszem fel! – búgja egy kicsit közelebb lépve.
– Senkin sem lett volna olyan hatásos, mint Mandyn. – a lány meglepődik a riposzton.
– Csak figyelmeztetni szerettelek volna, hogy nagyon csóró, a jószándék vezetett. – próbálkozik újra cseppet sem őszintén. Lola kb. 10évesen meggyőzőbb volt, ilyen ócska trükknek nem dőlök be. – Egy senki, egérlyukban lakik, és a szupermarketban műszakozik.
– Nem baj. Elég pénzem van mindkettőnk számára. – zárom le az unalmassá váló vitát és bevágódva a kocsimba elhajtok a döbbent barnát a parkolóban hátrahagyva.

΅΅΅΅΅΅΅΅
Mandy

Elugrottam Karen lakására és magammal hoztam a ruhákkal tele dobozt. Nagyon nehéz volt a metróhoz levinni és a lakásomba is felcipelni, de megérte.
Karen csodaszép ruhákat selejtezett ki. Kár, hogy rövidesen nem lesznek már jók rám…
Rövid keresgélés után ráakadtam egy fekete színű nadrágra, ami a régi idők divatját idézve a csípőmtől bővült járásnál olyan látszatot keltve, mintha hullámozna a lábaim körül, és ehhez egy vékony csinos bordó puha kasmír felsőt.
Hiába szereti Larry kibontva a hajamat ehhez a ruhához inkább elegáns kontyba tűzön, és alig sminkelek. A gyomrom szűk csomóba húzódott össze annyira ideges vagyok a családlátogatás miatt. Nem tudom, hogy szeretném-e, ha már ma este elmesélné Larry a babát.
A leendő nagyszülőknek.
Ebbe eddig nem is gondoltam bele. Finoman a hasamra teszem a kezem. Olyan régóta, annyira egyedül vagyok és gondoskodom magamról, hogy eszembe
sem jutott, hogy azzal, hogy megkeresem Larryt, az ő szüleit is bevonom.
Megtehetem?
Vagy akár azt megtehetem, hogy eltitkolom előlük? Megvonhatom tőlük az unokájukat? És ezzel a gondolatmenettel eszembe jut az én nagymamám. Mi lett volna velem, ha annak idején nem vesz magához és gondoskodik rólam. Milyen szerencsés lenne a babám, ha rajtam kívül ebben az életben számíthatna még valakire. Nagyon fontos lesz az este. Végtelenül szeretnék megfelelni, csak az a kérdés, hogy én, az egyszerű alsóosztálybeli lány, elég jó leszek-e nekik…
Amikor Larry határozott kopogását hallom az ajtón, a kanapéra fektetem az egyetlen szép fekete vékony kabátomat és egy bordó sálat hozzá. Az arcomon hatalmas mosollyal nyitom ki az ajtót. Larry elképesztően néz ki, sötétszürke öltönyt vett fel, fehér inget, és hozzá kékes- zöld nyakkendőt. Komolyan mondom, mint egy nedves álom.
Attól tartok még a szám is tátva marad. Azok az átkozott hormonok, legszívesebben azonnal rávetném magam, letépném az a szuper méretre szabott öltönyt és mindenféle bűnös dolgot művelnék vele…
Persze Larry figyelmét nem kerüli el a transzom, elégedetten vigyorogni kezd.
– Ha nem a szüleimhez ígérkeztünk volna el, felkapnálak, bevinnélek a hálószobába és behajtanék kegyetlenül minden szemedben táncoló ígéretet.
Ahogy a tekintetünk találkozik és az övében kendőzetlenül fellobban a vágy, gyorsan ráharapok a számra, mielőtt könyörögni kezdenék a becipelésért!
– Gyönyörű vagy ma este! – suttogja – Menjünk, mielőtt meggondolom magam. 
– Hozom a kabátomat! – felelem és a kanapé felé lépkedek. Larry bejön a lakásba, az erőteljes alakja uralja az egész helységet. Morcosan összehúzza a szemöldökét, mielőtt bármit mondhatnék, a radiátorhoz lép és megfogja a fűtés csövet. Én tudom, de egy perc alatt ő is rájön, hogy nincs fűtés.
– Miért van itt ilyen hideg Mandy? – kérdezi meg a nyilvánvalót.
– Még nem fűtök. – válaszolom, miközben belebújok a kabátomba, és a nyakamba tekerem a sálat. Dühösen összepréseli a száját, de gyorsan megragadom a kezét, és kivonszolom.
– Becsszó, hogy nem fázom. Egész nap nem voltam itthon, az üres lakást csak nem fűtöm fel. – tudom, hogy a két mondatom majdnem üti egymást, de a sok locsogástól biztosan gyanút fog. Kivezetem a folyosóra, éppen nyitná a száját, hogy mondjon valamit, mikor lábujjhegyre állok, majd lehúzom a fejét magamhoz és megcsókolom. Édesen, könyörtelenül.
– Menjünk, mert el fogunk késni! – suttogom, egy pillanatra megszakítva a csókot, és mély levegőt véve.
Larry valami elég csúnyát kezd el dörmögni, amikor megragadom a kezét és a lépcsőház felé terelem. 



Nos, ha eddig lett volna kétségen – nem volt – afelől, hogy mekkora szakadék tátong kettőnk között, akkor most képekben szembesültem volna vele.


Hatalmas családi ház előtt parkolja le Larry az autót. Kovácsolt vaskerítéssel, formára nyírt sövénnyel, medencével, rengeteg ablakkal. Csodaszép, de nem hivalkodóan, hanem tiszteletet parancsolón.
Larry apja nyit ajtót és kedvesen bemutatkozva beinvitál minket. Átnyújtottuk a vacsihoz hozott bort, és egy kis beszélgetés után a nappaliban, helyet foglaltunk a modern, de családiasan hangulatos ebédlőben a vacsorához.
Colton és Elenor Larkin végtelenül kedves és elegáns emberek. Kíváncsiak ránk, de kicsit meglepettek, hogy itt vagyok. Nem erőszakosan faggatózósak, de azért mindent tudni akartak rólam. Larry, mikor látja, hogy zavarba jövök a kérdések áradatától, mindig hárít.
– Ne ijesszétek el teljesen! – mondogatta ilyenkor, esetleg hozzátette, hogy – Vigyázzatok, mert nem jön többet…
Várakozásaimon felül alakult az este. Kezdtem kellően ellazulni, mikor tornádóként besöpört Larry húga.
Odamasírozva hozzám, lehajol és kapok két gyors nagy puszit.
– Lola vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek! Már sokat hallottam rólad! – mondta vigyorogva. Colton és Elenor is szúrós szemmel néznek hol Lolára, hol Larryre.
– A húgod minden előbb tud meg? – kérdezi bosszúsan Colton.
– Á, nem feltétlen, de gondolom elmesélték már a nagy hírt így ti is képbe kerültetek a babáról… – mikor az egész étkezőben egy pillanatra megfagy az idő, Lola a szájára tapasztja mind a két kezét és elfutják a szemét a könnyek. Bűnbánóan Larry felé fordul, amikor a szüleik kérdőn néznek rá.
Larry megfogja az asztal alatt a kezemet és megszorítja. Biztatón rám néz. Szabályosan remegek, mint a filmekben, amikor felhangosodik a zene, és várod, hogy honnan érkezik a lövés, ütés, csapás.
– Ezt elrontottam, ugye? – kérdezi Lola kétségbeesett hangon Larryt. – Nagyon gyűlölsz?
Larry csak megrázza a fejét és elkezd nevetni.
– Komolyan nem is te lennél. – én biztosan nem értem mi a fene zajlik itt, mikor Lola egyik pillanatról a másikra felderül és megöleli a bátyját. – Ülj le. – utasítja.
– Szóval, anya és apa – kezd bele, majd feláll a poharát emelve, a másik kezével továbbra is az enyémet szorongatja. – fontos bejelenteni valónk van: tavasszal nagyszülők lesztek.
– Ez nem vicces Laurence Eric Larkin! – dorgálja meg az anyja könnyes szemmel.
– Tudod, mennyire szeretnénk unokát fiam, ezzel nem szabad viccelni.
Előszedem a táskámban őrizgetett ultrahang képet és csendesen az asztalra teszem az anyukája elé, majd újra lesütöm a szemem. Jobban szeretném nem látni az elképedést és a haragot. Mert biztos vagyok benne, hogy ez következik.
– Nem szórakoznék ilyesmivel, anya.
Elenor felsikkant, amikor felismeri mit tart maga előtt, és két kezébe fogja teljesen elnémulva.
– Ez most komoly? – kérdez rá mégegyszer Colton.
– A legkomolyabb, apa. – felel Larry ismét.
– Gratulálok Nektek Fiam! – szólal meg végül. Elenor felpattan oda szalad hozzám és legnagyobb meglepetésemre megölel. Majd átkarolja a fiát is.
– Gratulálok! – suttogja.
– És mikor lesz az esküvő? – szól közbe Lola a legjobb időzítéssel. Alaposan zavarba hozva engem. Pedig éppen csak felocsúdtam az előző sokkból.
– Tényleg, mikor lesz az esküvő? – szól közbe Elenor is.
– Egyenlőre nem gondolkodtunk esküvőben…
– Erre neveltelek téged édes fiam? – kérdezi az apja mérgesen.
– Ezt ne most beszéljük meg! – védekezik Larry. Nagyon szeretnék neki segíteni, de nem merek közbeszólni.
– A plázában vagy valamelyik elegáns hotelben sokkal előrébb kell időpontot foglalni! Hogy akartok szép helyen házasodni, ahol a násznép is bőven elfér?
– Anya…
– Elenor, kérem… – szabadkozom hirtelen, teljesen ledöbbenve. A korábbi örömömet a fényűző mulatság gondolata messzire kergeti. Újra végignézek az elegáns ebédlőn, a drága dekoráción, a felső-középosztálybeli embereken, akik körülvesznek, és eszembe jut, amiről egy pár percig megfeledkeztem. NEM tartozom ide. SOHA nem fogok közéjük tartozni.
Valószínű elsápadhattam, mert Larry karjai óvón átkarolnak.
– Jól vagy Mandy? – kérdezi aggódva.
– Minden rendben. – füllentem, – holnap korán kell kelnem, ne haragudj, de indulnunk kellene. – venném fel azonnal a nyúlcipőt.
– Apa, anya, ne haragudjatok, hogy indulunk, köszönjük a csodás vacsorát, de Mandy holnap korán kel.
– Miért drágám? – kérdezi Elenor aggódva – Orvoshoz van időpontod?
– Nem Mrs. Larkin. Dolgozni megyek.
– Csak Elenor, kedves.
– De csak valami nem megterhelőt, ugye? – kérdezi Colton aggódva.
Erre Larry felhorkan, én pedig nem felelek.
– Mi a baj, drágáim? – kérdezi meg Elenor megérezve a feszültséget.
– Nem kifejezetten tetszik, hogy dolgozik. – zárja le a Larry.
– Hát fiam, akkor költöztesd oda magadhoz, és halmozd el mindennel. – szúrja közbe Elenor. Ettől aztán már végképp nem jutok szóhoz. Jobb, ha ezt egyszer és mindenkorra tisztázom.
– Mr. és Mrs. Larkin, egy egyszerű szupermarketben dolgozom műszakban. Megközelítőleg sem vagyok az önök anyagi és társadalmi szintjén. Nagyon sajnálom, ha csalódást okozok. – mentegetőzök végül. Látom, ahogy mindketten Larryre néznek kérdő tekintettel és elkerekedő csodálkozó szemekkel. Nehéz megmondani, hogy a zavaromat leplezendő ostoba kitörésem, vagy pedig az elmondottak zökkentették ki őket a nyugalmukból.
Valószínű Larry megérzi a kétségbeesésemet, így gyorsan elköszön és vegyes érzésekkel távozunk.


– Ne haragudj Mandy, az egész nem úgy alakult, ahogy terveztem.
– Semmi baj. – felelem, de a gombóc a torkomban nem akar szűnni. A kocsiban uralkodó fojtogató csendet egyszerűen nem bírom elviselni.
Saját magam ostorozom helyette. Mi a fenét keres EZ a srác mellettem? Olyan mintha csapdába csaltam volna, és élősködni kezdenék rajta. Annyira szörnyű ember vagyok, hogy egyszerűen nem tudom, hogy visel el. Miért van mellettem? Nem értem miért tölt velem a szükséges minimumnál több időt. Nem tudom miért veszi a fáradságot, hogy megismerjen…
  Odaérve a lakásomhoz, ügyesen leparkol, majd felkísér az ajtóig. Kinyitom gyorsan és beslisszanok a borzalmasan hideg helységbe.
– Köszönöm, hogy velem töltötted az estét! – szól utánam Larry mikor már éppen menekülve rácsuknám az ajtót.
Azonnal sírva fakadok.
– Mi a baj Mandy? – kérdezi aggódva, majd hívatlanul belép és átölel.
– Mi a csudát keresel te mellettem, mondd? Csodálatos családod van, remek karriered, olyan arcod és tested, mint egy filmsztárnak, nálam sokkal jobb is jutna. Ha csak a baba miatt…
Vad vigyorral az arcán felemeli az államat és a következő percben már szenvedélyesen csókol.
– Szóval, jóképű vagyok, mint egy filmsztár, hmm? – dörmögi, miközben bevágja a bejárati ajtót.
– Ennyit fogtál fel az egészből?
– Uhum… – felel, de a kezei már a pulcsim alatt kalandoznak…


΅΅΅΅΅΅΅΅




Larry

Lehet, hogy nem volt jó ötlet lefeküdni Mandyvel, de már hetek óta csak rá vágyom, és mikor annyira kiakadt, meg akartam neki mutatni, hogy vonzódom hozzá, nem feltétlen szavakkal, de a teste imádása rendkívül jól megy.
Borzongva burkolózom be a vastag pléddel fedett takarója alá, és szorosan magamhoz ölelem a testem melegébe.
A szeretkezésünk hevében nem tűnt fel, de most már biztosan tudom, hogy nincs nála fűtés.
Ez az állapot egyszerűen tarthatatlan, ha tehetném…
Csak sajnos nincs hozzá jogom. Mandy egyszerűen nem ruházott fel azzal a joggal, hogy gondoskodhassam róla. Nem tudom, meddig fogom bírni, hogy az elsősorból figyelem, ahogy szépen lassan tönkreteszi magát…

Mandy

Larry nálam töltötte az egész éjszakát. Varázslatos volt, amikor pedig elmondta és megmutatta mennyire vonzónak talál, teljesen elolvadtam.
Reggel ellenben alaposan összekaptunk, amikor zuhanyozni ment és szembesült azzal, hogy nincs nálam meleg víz se. Hiába mentegetőztem, hogy pár napja romlott el a bojler és még nem volt időm szerelőt hívni, láttam rajta, hogy nem hiszi. De szentül megfogadtam neki, hogy megjavíttatom.
Az, hogy kicsit morcos volt, nem éppen a jó kifejezés, és egyszerűen közölte, hogy legközelebb nála alszunk.
Így egyszerűen.
Majd olyan csókot kaptam, hogy nem tudtam mást tenni, mint beleegyezően bólintani.
Egész nap el vagyok varázsolva.
Még a kiömlött árut is dudorászva takarítom fel, és pakolom arrébb egyik csomagot a másik után.
Éppen felemelnék egy látszólag könnyűnek tűnő dobozt, amikor pokoli fájdalom nyíllal a hasam aljába, olyan, amitől felsikoltok, mintha készülne leszakadni az egész derekam.
Két kollégám máris ott terem, és érzem, hogy a combjaimon mintha valami folyna. Kétségbeesve elterülök a földön magzatpózba zsugorodva és összehúzom magam olyan kicsire, mint ahogy tudom.
Ne, a babámat ne, kérlek! – könyörgöm istenhez és mindenhez és mindenkihez, aki hajlandó meghallgatni.
– Hívok mentőt! – szól az Matthias ijedten, és az sorozatosan ismétlődő fájdalom ködén át hallom, ahogy diktálja az adatokat.

A mentősök villámgyorsan kiérnek, és a helyszínen kapok valamilyen injekciót, majd hordágyra téve a kórházba szállítanak.
– Van közvetlen hozzátartozója, akit értesíthetnénk? – kérdezi a vizsgálóba belépő nővér.
– Terhes vagyok… a babám… – hablatyolok értelmetlenül.
– Nem lesz semmi baj, nyugodjon meg! – közli a középkorú testes ápolónő. – Mondja a férje nevét, vagy akit értesítsünk.
– Hajadon vagyok.
– Akkor gyereke apjáét.
Annyira kétségbe vagyok esve és senki nem mond semmit, annak ellenére, hogy 2 orvos is megvizsgált, bekötöttek egy lassan csepegő infúziót, és ultrahang készülékkel is megnéztek. Azonnal mindenen sírok, nem látok az aggodalomtól és saját magam hibáztatásától.
Lehet, hogy egy kisebb idegösszeomlást is kaptam?
Larryt akarom. A megnyugtató Larryt, a biztos támasz Larryt, az én Larrymet.
– Várjon a telefonom itt van? – kérdezem meg hisztérikusan és ebben a pillanatban döntésre jutok.
– Igen a csomagjában.
– Hívják fel legyen szíves Larry Larkint a telefonkönyvemből.

Larry

Éppen felkaptam a táskámat és készültem elhagyni az öltözőt, amikor megszólalt a mobilom. Az edzés alatt szörnyen rossz érzésem támadt, amitől nem tudtam szabadulni. Rápillantottam ismeretlen szám, de helyi és vezetékes.
– Tessék, Larry Larkin. – általában nem veszem fel az ilyen hívásokat, mert elvetemült rajongók, vagy nagy kritikusok a hívók, de a szűnni nem akaró gyanú miatt, most kivételt teszek.

– Jó napot kívánok Mr. Larkin, a kórház recepciójáról telefonálok. Behoztak egy fiatal hölgyet Mandy Carpenter névvel, és az ön számát adta meg mint hozzátartozót.
Valószínűleg teljesen elsápadva, leülök az első padra.
– Történt vele valami? Jól van? – kérdeztem meg gombóccal a torkomban.
– Általában nem adunk meg sem személyes, sem kórtörténeti információkat telefonon keresztül, legyen szíves befáradni a tájékoztatásért.
– A baba jól van?
– Nem áll módomban…
– Ne szórakozzon velem! – üvöltöm a telefonba magamból kikelve. – Azt kérdeztem, hogy életben van-e Mandy és a baba is?
– Igen, uram. Minden jót! – köszön el, és villámgyorsan leteszi.
Kishíjján földhöz vágom a telefonomat, de ehelyett gyorsan a padba öklözök.
Nem segít lehiggadni. A kórházba kell jutnom! Felpattanva kb. 10 többé-kevésbé felöltözött csapattársammal nézek szembe.
A pokolba, ezek mind hallották a beszélgetést! A tömegből kiválik Cary, és felkapja a táskámat a sajátja mellé a vállára csapja.
– Beviszlek a kórházba hozzájuk! – mondja higgadtan és komoran. – Ilyen állapotba jobb mindenkinek, ha nem vezetsz, vagy nézhetünk új centerjátékos után.
– Ha-ha-ha! – felelem örömtelenül, de átnyújtom neki a kocsikulcsaimat.
Cary átérzi a problémát, mert futva közelítjük meg a parkolót, és gyors iramban haladunk a kórház felé.
– Ennyire komoly a helyzet Larry? Barátnő és gyerek? – kérdezi, de szerintem csak azért, hogy elterelje a figyelmemet.
Nem felelek, csak biccentek. Mindenféle szörnyű gondolatok cikáznak a fejemben, amiktől nem tudok szabadulni. Mi van, ha valami komoly baj történt velük? Nem szabadott volna engednem, hogy Mandy menjen a saját feje után. Jobban kellett volna vigyáznom rájuk!
A recepción hátrahagyom Cary, és kérdezősködni kezdek, azt füllentve, hogy Mandy vőlegénye vagyok, mert egyébként nem engednének be.
Félóra pokoli várakozás után előkerül Dr. Kaid, Mandy kezelő orvosa.
– Hozzátartozó?
– Igen, a vőlegény és a gyerek apja.
– Nyugodjon meg, uram. A menyasszonya már jól van. Megindult a vetélés, de egy jó adagnyi magnéziummal leállítottuk. Most már mind a ketten jól vannak. Erős nő a menyasszonya és a babájuk élni akar. – egy pillanatra megszédülök. Az hogy majdnem elveszítettük a kicsit, olyan hatással van rám, mint amikor tavalyi évadban egy 150kg-os állat maga alá temetett és alaposan fejre estem. Először és utoljára is akkor szédültem ennyire. – Egy hét ágynyugalmat rendeltem el neki. – folytatja a doki – Utána meglátjuk mi lesz, ha minden rendben, akkor kiengedem, de szeretném felhívni a figyelmét, hogy óvatosnak kell lenniük, semmi nehéz emelgetés.
– Értem és betartatom vele.
– A baba jól van a korának megfelelő a súlya, szépen fejlődik. Ne aggódjon minden a legnagyobb rendben! A hirtelen támadt görcsöket a túlzott erőlködés, túlhajszoltság okozta. – néz rám a doki megnyugtatóan és csitít, mint egy elmebajos. Nem állok messze tőle, hogy itt rögtön kiakadjak. – A menyasszonyának pihenésre van szüksége. Próbáljon ön is lehiggadni a közvetlen veszély elmúlt. Kezelje hidegvérrel a helyzetet, ha felizgatja a beteget, azzal csak árt.
– Adok én neki olyan nyugalmat, hogy csak na! – zsörtölődöm félhangosan.
A doki még mormog valamit, majd tájékoztat, hogy a 305ös szobában van, jelenleg alszik, de 20perc múlva benézhetek hozzá.
– Istenem…istenem… – ismételgetem folyamatosan és így talál rám Cary.
– Minden rendben van? – kérdezi aggódva.
– Megindult a vetélés. – mondom fáradt hangon.
– Tessék?
– Megállították, mind a ketten jól vannak.
– Akkor minden rendben Larry! Gratulálok!
Nem felelek, csak bólintok.
– Vigyázz rá öregem! Szükséged van valamire esetleg?
– Nincs, de köszönöm, hogy elhoztál!
– Itthagyom a kocsidat, értem bejön Stella, már felhívtam.
– Mégegyszer köszönök mindent Cary!
– Viszlát Mesterlövész! – paskolja meg a hátam és jókedvűen távozik.
A közvetlen veszély elmúltával a humorom egy apró darabja visszatér és eszembe jut, ha ezt egyszer megemlíti az öltözőmben nekem annyi…

Amikor kellően lehiggadok elindulok a szobája felé. A kórterem négyágyas, de egyedül van benne. Belépve sokként ér a látványa. Mandy olyan aprócskának tűnik a nagy kórházi ágyon és a színe alig különbözik a fehér lepedőtől, amin fekszik. A karjában infúzió, csukva vannak a szemei. A szőke haja kuszán terül el mindenfelé, mintha zaklatott álmában ide-oda dobálta volna a fejét.
Felkapok egy széket a bejárat mellől és az ágyához viszem. Óvatosan leülök rá, és megfogom a kezét. Egy pillanattal később felpattannak a szemei, és mindjárt fel akar ülni. Óvatos mozdulattal, de határozottan visszafektetem.

– Az orvos azt mondta pihenned kell! – dörmögöm, olyan kedvesen, ahogy csak az idegtől tudom.
– Beszéltél az orvossal? mondott valamit? – kérdezi rekedten. Az éjjeliszekrényéről megfogom a poharat, megtöltöm vízzel, majd segítek neki inni. – Mit mondott? – kérdezi újra sírós hangon.
– Ha sokat pihensz, rendben lesztek. – nem akarom a részletekkel idegesíteni, de a lényeget tudnia kell.
– Köszönöm, hogy bejöttél, nem gondoltam, hogy… ne haragudj, de nem tudtam mást hívni… és… – hablatyol összevissza, ebből nekem csak annyi jön le, hogy ha lett volna bárki más, nem is tudom meg, hogy kórházba került.
Nem segít a hangulatomon.
Mind a két kezével a hasához kap, és gyengéden megsimogatja.
– Biztos, hogy rendben? Annyira fájt, hogy összeestem… – kezdene bele, de hirtelen elhallgat.
– Minden rendben van, jól fejlődik, szép a súlya, csak az anyukája túlhajtott. Azt üzeni a doki, hogy pihenned kell. Egy hét kórház, és utána is fekvés.
– Tudod, hogy nem lehet… nekem… – ez az a pillanat, amikor elvesztem a legendás türelmemet. Azt mondta a doki, hogy ne izgassam fel, hogy legyek nyugodt, de ez a csaj egyszerűen átsétál a higgadtságomon és semmibe veszi a valóságot.
– Nem, nem kell dolgoznod, csak el kell fogadnod, amit adok.
– Larry, nem leszek a kitartott ribancod! – közli mérgesen, összehúzott szemmel.
– Nem leszel az, a gyerekem anyja leszel, ha sikerül annyi józan észt összekaparnod magadba, és esélyt adsz a babánknak megszületni! Lásd be Mandy, nem bírod a tempót! Mi fontosabb az az átkozott büszkeséged, vagy a gyerekünk élete?
– Kifelé! – közli halál nyugalommal, elfordul tőlem, az oldalára fekszik és a jó mélyen betakarózik.
– Duzzoghatsz Mandy, de az igazság elől nem futhatsz el! Szükséged van a segítségemre és örömmel leszek melletted. Nem kell semmit tenned, csak egyszerűen fogadd el. Ne kombinálj, ne gyötrődj, csak engedd meg!
– Menj el Larry, kérlek. Meg fogom oldani, úgy mint minden mást is…
– Remek! – felelem, majd felállok, és olyan lassan és higgadtan távozom, mint amit egy kórház megkíván, aztán pedig tombolni kezdek.
Önfejű, makacs nőszemély!



Mandy

Majdnem elvesztettem a babámat! Egyszerűen összetörtem.
Tudom, hogy gonosz és kibírhatatlan voltam Larryvel, aki csak a maga módján segíteni akart, de a helyzet, amibe kerültem kilátástalan és rajta töltöttem ki a tehetetlen dühömet. Szégyellem magam miatta, de nincs erőm felhívni és a bocsánatáért könyörögni.
Innen már nem hittem, hogy lesz lejjebb, de az élet újabb pofont osztott ki…

Már az 5.napja voltam a kórházban. Larry nem keresett meg azóta, ami teljesen jogos, mert nekem kellene hívnom, de ennek ellenére az apró figyelmességei mindenütt jelen vannak. A nővérekkel küldött be mindennap ételt és gyümölcslevet, tiszta ruhát, olvasnivalót, és még aznap mikor összevesztünk elintézte a külön szobát. Hiába szabadkoztam közölték, hogy ki van fizetve.
Ezek után, hogy miért nem hívtam fel?
Nem tudom.
Féltem.
Az a fajta ragaszkodás, amit Larry iránt kezdtem érezni, egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt. A legfőbb vágyam lett, hogy itt legyen, fogja a kezem, mint amikor abból a rémálomból felébredtem. Akkor is rögtön elűzte és minden szép és jó lett volna, ha hagyom.
Egyszerűen nem mertem bízni.
Már egy napja folyamatosan a telefonomat szorongatom, hogy majd akkor most felhívom, de nem teszem. Ugyanúgy, mint eddig felkapom, kikeresem Larry számát, de mielőtt a hívás gombot benyomnám… kilépek ismét.
Azonban most megcsörrent a telefon.
– Tessék Mandy Carpenter.
– Jó napot Miss Carpenter, Agatha Anderson vagyok az Árnyas völgy idősek otthonából.
A gyomrom görcsbe rándul és remegni kezdek.
– Ugye nem…
– Sajnálattal kell közölnünk Miss Carpenter, hogy a nagymamája Doris Carpenter ma reggel elhunyt. – Nem. – suttogom, de a bensőm minden sejtje fájdalmasan felsikolt.
– Csendesen ment el, álmában. Azért hívom, mert összeszedtük a személyes és egyéb dolgait, valamikor egy héten belül lehetséges lenne, hogy értük jön?
– Természetesen, csak most jelenleg én is kórházban vagyok, így…
– Semmi baj, Miss Carpenter, ráér egy teljes hetet. Viszont hagyott itt önnek egy levelet, amit már egy hónapja megírt, arra az esetre, ha tudja…
– Eltudná nekem jutatni valahogy? Bárhogy?
– Természetesen. Igen, pont ma délután megyek a kórházhoz, ha bediktálja az szobaszámát felugrom vele. Nagyon kedveltem Dorist. Őszinte részvétem Miss Carpenter.
A könnyeim megállíthatatlanul folynak, csengetek a nővérért, mert annyira remegek, hogy félek baja lesz a babának. Kapok egy enyhe nyugattót, majd álomba merülök.

Mikor újra magamhoz térek, a nagymamám levele és egy doboznyi személyes dolga itt fekszik mellettem.
Remegő kezekkel nyúlok a boríték után és olyan óvatosan nyitom fel, amennyire csak lehetséges.

Legdrágább Mandym!

Amikor ezt a levelet olvasod, én már nem leszek az élők sorába, de tudnod kell, hogy mindig büszke voltam rád!

Büszke azért, mert azzá váltál, aki vagy. Amikor kicsi korodban magamhoz vettelek, az volt életem egyik legjobb döntése, megannyi örömöt hoztál a sivár életembe, te voltál az én szemem fénye, a mindenem. Annyira sajnálom, hogy nem érhetem meg, hogy a gyermekedet, a dédunokámat a kezembe tarthassam. Biztosan annyira csodás és gondoskodó anya is leszel, mint amilyen unoka voltál! Kérem a jó Isten segítségét, hogy óvjon téged és a gyermekedet az életed útjain, én fentről vigyázok majd rátok.
Biztosan gyönyörű lesz a kisbabád, kívánom, hogy legalább annyi örömödet leld a kislányodban – biztos vagyok benne, hogy kislány lesz! – mint amennyit én benned!

Szeretnék segítségedre lenni! Évekkel ezelőtt kötöttem egy nagyobb összegű életbiztosítást, aminek te vagy a kedvezményezettje. Így azzal a nyugodt tudattal hajtom most örök álomra a fejemet, hogy tudom, hozzájárulok a boldogulásodhoz! Fogadd el ezt tőlem olyan szeretettel, mint ahogy átnyújtom!
Kívánom neked kicsim, hogy találd meg a boldogságot!

Szeretettel,
Doris mama

A könnyeim elhomályosították a látásomat, a szívemet tépő fájdalom marcangol. Elvesztettem az utolsó embert is, akit a családomnak nevezhettem…
De ekkor a kezem önkéntelenül a hasamra siklik.
Nem. Még nem.
Vigyázni fogok rád kisbabám. A hasamon fekvő kézzel a nagyi levelét tartva zuhanok vissza a zaklatott álmomba.

΅΅΅΅΅΅΅΅


 Mandy

Ma végre kiengednek a kórházból. Megbeszéltem Karennel, hogy beugrik értem kocsival, mert nagyon sok a táskám, és ne kelljen metróznom velük.
Még mindig nem árultam el neki a terhességet, pedig már lassan látszani fog, így a 3.hónap végére. Nem tudom mi tart vissza, de valahogy nem vitt rá a lélek. Csak egyszer hívott fel a 7 nap alatt, és akkor is azt szerette volna tudni, hogy mi volt a Larrys randimon. Nem mertem mesélni, mert azt vettem észre, hogy amint valami kedveset vagy vidámat mondok rögtön dühös lesz.
Fel vagyok készülve rá, hogy akár egy órát is várakoznom kell a folyosón, mert a szobát ugyan el kell hagynom. Karen mindig késik, de nem rovom fel neki, elvégre általában ő segít nekem. A késést megszoktam tőle, nagyon sok dolga van, fontos barátai persze, hogy nem ér oda sehova időben…
Éppen az utolsó törölközőt hajtogatom a táskámba, amikor kopogtatnak az ajtón.
Felderül az arcom, és gondolatban is megszidom magam, amit az előbb Karenről gondoltam. Bár nem kérdezte, miért vagyok kórházban, azért ideér értem még előbb is.
 – Gyere be! – kiáltom vidáman és behúzom a táska zipzárját.
– Jó reggelt Mandy! – nem Karen jellegzetes csajos hangja köszön, hanem Larryé.
Hirtelen fordulok meg és a mosoly az arcomról leolvad. Túl jóképű, túl vonzó. Nehéz megállni, hogy ne érintsem meg.

– Mit keresel itt? – kérdezem és ettől az eddigi kedves mosolya eltűnik, az arca elkomorul.
– Egy percre azt hittem, hogy örülsz nekem. – feleli higgadtan. – Beszéltem az orvosoddal és mondta, hogy ma engednek ki. Gondoltam hazaviszlek és beszélünk.
– Nem kell, megkértem Karent, hogy jöjjön értem.
– Akkor mond vissza, hazaviszlek.
Nem felelek, csak elfordulok. Larry mérgesen felkapkodja a táskáimat, egyiket a másik után.
– Miért nehezíted meg Mandy? Miért nem adsz nekem egy igazi esélyt? – kérdezi Larry – Jár nekem, jár NEKÜNK.
– Ne haragudj Larry, de egyszerűen nem merek. Túl jó vagy hozzám. – válaszolok még mindig háttal neki. Még lélegeznem is nehéz. Fojtogat a fájdalom.
Hallok, ahogy a táskáim huppanva esnek a járólapra, de ha azt hittem, hogy elriasztottam és elmegy, hát nagyobbat nem is tévedhetnék. A következő pillanatban már hátulról átölel a kezét a hasamra téve szorosan magához húz.
– Tudod, hogy nagyon ostobán viselkedsz, ugye? – dörmögi a fülembe. Erre fájón felnevetek és bólintok.
– Nem tudom, miért viselsz el.
Erre már ő is nevetni kezd.
– Adj egy esélyt Mandy, ha nem miattam, akkor a baba miatt. Képes vagyok rá.
– Össze fogod törni a szívemet Larry, érzem.
– Nem fogom.
– Nem akarlak akaratod ellenére, csak a tisztességedre alapozva magamhoz láncolni. Hoztam egy döntést, és most már tudom vállalni egyedül is a következményeit, kiszállhatsz, ha akarsz.
– Miről beszélsz?
– Meghalt a nagymamám… – még ettől a rövid mondattól is könnyek futják el a szemem.
– Részvétem Mandy. – suttogja és szorosabban tart, mint eddig.
– Rám hagyott… – elcsuklik a hangom, nagy levegőt veszek és újrakezdem. – Rám hagyott annyi pénzt, hogy képes vagyok önállóan nekikezdeni.
Larry karjai megmerevednek körülöttem, majd kilazulnak, és szembefordít magával. A tekintete villámokat szór.
– Ugye nem gondolod komolyan, hogy akkor most fejezzük be? Eltiltasz a gyerekemtől? Ezzel az esélyemnek is lőttek?

Remegek a karjaiban. Érzem a haragját, de valahol belül tudom, hogy nem fordítaná ellenem. Nem lehetek vele tisztességtelen, ez a másik út legalább annyira fájdalmas.
Muszáj kockáztatnom, mert egyszerűen kizárni kegyetlenség. Megerősítem a szívemet, képes leszek rá. amikor menni akar, el fogom engedni és örülni fogok a velem töltött időnek.
Nem tudom, hogy fogom csinálni, de képes leszek rá!
Kikapcsol az agyam és egyszerűen hozzábújok. Nem habozik, újra megölel.
– Ha nem jössz a saját lábadon felkaplak és viszlek. Kérdezz meg bárkit a csapatból, elmondják, hogy képes vagyok ilyen marhaságra.
Halkan az izmos mellkasához bújva felnevetek. Valószínűleg összevizeztem már a pólóját a könnyeimmel, de rá se hederít.
– Gyere Mandy, mert félek meggondolod magad.


Larry

Nagyon nem úgy mennek a dolgok, ahogy elterveztem. Sosem akartam Mandyt megvenni, de megnyugvással töltött el a tudat, hogy kicsit rám lenne utalva. Biztosabbnak éreztem, hogy velem marad.
Egyszerűen nem értem a fenntartásait. Nem vagyok rosszabb, semelyik csapattársamnál. Nincs rosszabb hírnevem, mint egy átlagos játékosnak, és kifejezetten feldühít, hogy azt hiszi, bármikor fogom magam és lelépek.
Nagy harc lesz, mire elfogadja, de megvívom a csatákat és győzök. Mindig győzök.
Felkísérem a táskáit cipelve a lakásáig, de amikor kinyitja az ajtót megfagy az ereimben a vér. Majdnem szó szerint.
– Nem maradsz itt! – közlöm, amikor megérzem, hogy a lakás hőmérséklete körülbelül a kintivel megegyező.
Mandy mielőtt tiltakozni kezdene, a lehető legerőszakosabb hangomon folytatom.
– Nem hagylak itt, amíg nincs fűtésed! A pokolba még egy megfázás hiányzik! Gondolja babára, ha a saját egészséged nem érdekel!
– Nem olyan vészes Larry…
– Rendben, maradhatsz, egy feltétellel. – kezdek bele a győzelmem biztos tudatában. – Ha megnyitom a csapot és jön melegvíz.
Mandy teljesen elsápad. Nem kell ellenőriznem a vizet, egyszerűen tudom, hogy nincsen meleg.
– Menj, ülj be a kocsiba, adj rá gyújtást és kapcsolj fűtést, én pedig összepakolok neked ruhákat. És el se kezdj tiltakozni! – közlöm erőszakosan.
Jobban nem sem lepődhetnék, amikor Mandy szó nélkül lassan elindul lefelé.
Úgy tűnik, hogy a hölggyel szemben csakis az ősember stílus működik. Rendben, ez esetben az udvarias Larryt befejeztük, ha csak ez használ, akkor megkapja.


Mandy


Larry lakása lenyűgöző, meghökkenek, amint belépek: Modern, hangulatos, letisztult, tágas, amerikai konyhás, 3szobás. Világos, rengeteg ablakkal és egy hatalmas erkéllyel.

A nappaliban polcrendszer van, rajta megannyi könyv, kupa, trófea és érmek. A falat egy hatalmas bekeretezett GreenBay Packers poszter uralja.
– Üdvözöllek nálam! – mondja kedvesen – Gyere, megmutatom a vendégszobát.
Nagyon figyelmes, mintha ellensúlyozni akarná, hogy olyan erőszakos volt a kórházban és a lakásomon. Azt el kell ismernem, hogy jól áll neki, ha rámenős, és sajnos, csak magamnak bevallhatom, hogy finomkodva nem mertem volna elfogadni az ajánlatot.
Fáradtan rogyok le a kényelmes puha ágyra, amit kellemes almazöldszínű ágytakaró borít. A kórház alaposan kivette az erőmet. Nem tudom mi lett volna velem, egyedül a hideg lakásomba, de nem is merek belegondolni.
Larry óvatosan kopog, majd a második adagnyi táskámmal a vállán belép. A tekintete mindjárt rám vetődik, aggodalom csillan benne.
– Köszönöm! – suttogom halkan, és elnyúlok az ágyon.
– Nagyon szívesen. – felel mosolyogva, majd a szekrényből előszed egy puha sárga plédet és rám teríti.
– Velem maradsz…? – nem vagyok benne biztos, hogy hangosan is kimondtam a mondatot nemcsak álmodtam, de a bódulat ködén át érzékelem, hogy egy pillanatra felemelkedik a takaró, majd valami még annál is forróbb fonódik körém, óvatosan beborítva.


Nem tudom mennyi idő telt el, de kipihenten és boldogan ébredek Larry karjaiban. Nem fázom és biztonságban érzem magam. Tudom, hogy nagyrészt csak illúzió, de el akarok benne merülni. Lassan megfordulok és a csodálatosan szép kékes-zöld szemeivel találkozik a tekintetem.
– Szia! – köszön alvástól rekedt hangon.
– Szia! – felelek, majd közelebb bújok. Habozás nélkül átölel. – Köszönöm, hogy velem maradtál.
– Lehet, hogy nem hiszed el, de ellenállhatatlan vagy! – dörmögi szexisen mosolyogva, fekvéstől kócos hajjal.
– Ne viccelődj ezzel! – dorgálom meg, de kifejezetten jólesik a kedvessége.
– Ha nem kellene edzésre mennem, akkor bebizonyítanám, hogy mennyire.
– Nem hiszem, hogy a szexet is előírta a doki.
– De engedélyezte a betöltött 12.hét után, óvatos szex lehet.
– Basszus, te megkérdezted?
– Jobb felkészülni.
Megfogom a fejem alatt lévő párnát és egész egyszerűen megdobom vele. – Beképzelt.
– Realista. – felel lefogva mind a két kezemet. – A múltkor már elmesélted, hogy olyan jóképűnek tartasz, mint egy filmsztárt…
Erre újabb párnát érdemelne, de lefogva nehézkes.
– Nem késel el az edzésről? – kérdezem meg morcosan és tehetetlenül.
– De. Viszont még 10kör futást a pálya körül is megér egy búcsúcsók. – feleli és a száját az enyémre tapasztja. Forróak az ajkai és szenvedélyes a csókja, annyira magával ragad, hogy el tudnék olvadni a karjaiban.




Larry

Pokoli nehéz volt otthagyni Mandyt a lakásomon, az ágyban, készségesen, szexisen, forrón… Viszont a tudattól, hogy ott találom este is, fenemód jókedvem lett.
Furcsa, mert általában nem szerettem, ha bárki rátelepszik az életemre, de Mandyt én nem akartam elengedni, és gyanús, hogy nemcsak a babánk miatt.
Tetszett a szilárd akaratereje a kitartása a kedvessége, szerénysége, és gyakorlatilag minden amit és ahogy csinált kivéve, mikor a józan ész ellen cselekedett puszta makacsságból.

Az edzés remekül zajlott, olyan vidám voltam, mint kb. hetek óta nem, mikor Cary feltette a szokásos kérdést, hogy „hogy vannak?”, én pedig naivan elmeséltem, hogy mindketten jól és már otthon… nos, onnantól elszabadult a pokol…
Kiderült, hogy nagyjából az egész csapat visszafogta magát egy teljes hétig, amíg én aggódtam, és minden felgyülemlett apasággal kapcsolatos poént, ami érlelődött bennük, kamatostul megkaptam.
Végülis, ha úgy vesszük elég rendesek voltak a srácok, de amikor az „úgy fogd a labdát kispapa, mint a gyereket és el ne ejtsd!” vagy az „ide dobd, Mesterlövész!” mondatoktól a fejemet fogtam.
Mikor pedig már azt hittem, az edző végre közbelép és leszereli őket, csak annyit mondott, hogy „Ne szívassátok a terhesség állítólag az leendő apukát is megviseli…”

Igazán remek dolog népszerűnek lenni… Alig várom, hogy ezek közül valamelyik hasonló cipőbe lépjen…

Hazaérve fáradtan és nagyon éhesen, isteni illatok fogadnak. Mondtam indulás előtt Mandynek, hogy este elviszem vacsizni, vagy rendelünk kaját, de eddig is nyugodtan szolgálja ki magát, mert tele a hűtő…
De erre nem számítottam. Ínycsiklandozóan fűszerezett hús illata vesz körül.
Nem panaszkodhatom, mert egy cseppet sem bánom, de nem akartam, hogy fáradjon miattam.
– Szia Drágám, itthon vagyok! – kiáltottam viccesen idézve a hallhatatlan sorokat. Mandy erre jókedvűen felkacagott.
– Mindjárt kész a vacsora.
– Ha finom, akkor megtartalak! – cukkolom tovább. – Mindenesetre az illata nagyon finom, és a tiéd is…


Nyugtalan álomból ébredtem zavaros fejjel, ahogy tapogatózni kezdek feltűnik, hogy hideg mellettem az ágy, ahol Mandy buja testének kellene lennie. Nem tetszik, hogy nincs itt, biztosan azért is aludtam rosszul.
Lerúgom a takarót magamról és egy szál boxeralsóban a keresésére indulok. Mióta itt lakik nálam, feljebb állítom a fűtés, így a tél közepén is megsülök, de legalább tudom, hogy Mandy nem fog megfázni.
A zajok a konyha felől érkeznek, arra veszem az irányt.


Halkan közelítem meg, de hiába való a fáradozás, mert annyira elmerül a kavargatásban, hogy észre sem vesz. Frissen sült piskóta illata közel olyan csábító, mint a lányé, aki készítette. Mandy a leggyönyörűbb nő, akit csak ismerek. A terhesség is csodásan áll neki,
a finoman domborodó pocakja édes, és a tudat is, hogy a gyermekemet hordja a szíve alatt simogatja a lelkemet. A karcsú alakja semmit sem változott, mindig mikor meglátom ölelni és csókolni akarom… Mint most is.
Mezítláb álldogál a konyhakövön, csupán az egyik ingemet viseli, a hosszú szőke csillogó haja laza copfba táncol csábosan minden mozdulatánál a hátán.  A teste mágnesként vonzza a kezeimet. Halkan mögé settenkedem és átkarolom a derekát, a tenyeremet a pocakjára simítva.    
  – Gyere vissza az ágyba, édesem! – kérlelem halkan.
Sikerült meglepnem, mert elejti a keverőgépet és a csokis krém, amit valószínű a piskótára készített mindenfelé szétfröccsen.
– Megijesztettél. – suttogja, érzem a vadul kalapáló szívét, ahogy a pocakról lassan a mellére siklik a tenyerem.

Isteni az illata. Belehajolok nyakába és mélyen belélegzem az orrommal finoman cirógatva. Élvezem, hogy borzongani kezd az érintésemre.
– Hmmm… – megremeg a karjaimban.
– Larry, csupa csokikrém lettem. – feleli nyöszörögve, amikor az érzékeny mellbimbójához érek, és félreteszi a gépet felém mutatva a kezeit és az ingemet.
– Gyönyörű vagy és ellenállhatatlan. – dörmögöm a fülébe és a teljes testemmel hozzábújok.
Halkan felkuncog és a csípőjét az ágyékomnak dörgöli.
– Magányosan ébredtél? – kérdezi és lenyalja a mutatóujjáról a krémet. A mozdulattól hatalmasat rándul a farkam, mintha nem is az ujjait, hanem egyenesen engem szopogatna.
Szó nélkül megfogom a kezét és kihúzom a szájából, majd szépen lassan a sajátomba szívom. Mandy és csoki íze van.
Édes és csábító.
Ahogy felnéz rám a szemeiben forró tűzzel éget a vágy. El akarok veszni benne, azt akarom, hogy égessen és felperzseljen.
Hallom, ahogy egyszer szaporábban szedi a levegőt, a csábos mellei szaporán emelkednem és süllyednek. Megfordítom a karjaimban és óvatosan a pultnak döntöm.
– Úgy tűnik rengeteg csokikrém kiborult. – állapítom meg és biztos, ami biztos belenyúlok a tálba és végig rajzolom vele szétnyitott ing által szabadon hagyott nyaka vonalát és a mellei közötti völgyet.
– Ínycsiklandozó éjféli nassolnivalónak tűnsz drágám, és így nem engedhetlek vissza az ágyamba. – állapítom meg komoran. Mandy finoman beszívja az alsó ajkát, amitől ha lehetséges még szexibb látványt nyújt nyakig édes krémesen és félig meztelenül. Lassan összekenem a száját is a kezemen maradt krémmel, majd éhesen csókolni, falni kezdem. Nem tudom mi az édesebb, ő vagy a desszert.
Magamhoz vonom még szorosabban és habzsolom, lenyalogatom a nyak érzékeny bőréről és haladok tovább a csodál halmok felé, amik csak a szám érintésére várnak.
Egyre szaporábban lélegzik, lassan a vágytól zihálni kezd, és erősen belemarkol a hajamba. Azt akarom, hogy értem égjen, hogy annyira kívánjon, mint én őt, így lassabb tempóra váltok.
– Meg fogsz ölni Larry! – suttogja rekedten.
A kezeim már a kigombolt ing alatt kalandoznak, a bőrét simogatom és megmarkolva a gömbölyű fenekét magamhoz szorítom.
– Larry… – suttogva könyörög bódultan, amikor megérzi a testének feszülő erekciómat. A karjait átkulcsolja a tarkómon és mind a két kezével a hajamba túr. Felültetem a konyhapultra és szélesre tárva a lábait közé lépek kezemet lassan a bugyijába csúsztatom.
Amikor megérzem a fogainak finom karistolását a nyakamon, mindenem beleremeg.
Finoman tartom és vigyázva, de minden pillanat visszafogottságért keményen harcolok. Nincs más vágyam mint benne lenni, mint elmerülni a forróságban és magammal rántani a fellegekbe… Nagyon lassan simogatom, és minden egyes méltatlankodó hangot egy-egy csókkal folytok el, vissza-visszatérve a mellének kényeztetésétől. El szeretném annyira nyújtani a gyönyörét, amennyire csak lehetséges.
– Kérlek…kérlek…kérlek… – suttogja elgyötörten.
Jó kedvűen felnevetek, majd térdre ereszkedem. Csodálatos látvány a pulton ülve a vágytól elködösült szemekkel, és a kusza szőke hajával
– Kívánságodra. – felelem, egy mozdulattal lerántom a bugyiját és a combjait megmarkolva még szélesebbre tárom.
Az első hosszú nyalásnál felsikolt, amiből még csak többet és többet akarok. Addig nem hagyom abba, amíg már minden porcikája remegni nem kezd.
Felállva megszabadulok a boxeralsómtól, leemelem Mandyt a pultról, az ágyékomra húzva leülök vele a székre. Amikor teljesen elmerülök benne és olyan csókot kapok, amiért odaadnám az életem.
Attól tartok minden kegyetlenkedés visszajár, mert veszett lassú tempóban kezd ringatózni rajtam, és ugyanezt tartva hirtelen és pusztítón temet maga alá mind a kettőnket a gyönyör.

Mandy

Édes Istenem! – suttogom, amikor Larry ölben bevisz a hálószobába és az ágyra fektet, majd mellém bújik és félig meddig magára húz. Nem tudom miért, de így szeret aludni, hogy félig rajta vagyok. Hiába próbálkozom azzal, hogy nehéz vagyok, hajthatatlan, és a most átélt csodálatos együttlét után kevés olyan dolog van, amit ha kérne nem teljesítenék örömmel. Még mindig azt hiszem, hogy csak álmodom őt, de ebből az álomból nem is akarok soha felébredni.
Egy felületes szendergés után, arra ébredek, hogy a keze a fenekemet cirógatja.
– Hmmm… – suttogom álomittasan, majd hosszan megnyalom a nyakát – Te is csupa csokikrém lettél. – állapítom meg örömmel. Mióta nekiálltam a süti készítésnek egyfolytában a krémről fantáziálgatok. Nos, a csoki és Larry együtt pedig ellenállhatatlan. – Finom vagy!
Haladok egyre lejjebb a fantasztikus mellizmokon át. Óvatosan fogakkal karistolom meg a mellbimbóit.
– Mandy… – szól rám rekedten és figyelmeztetően. Nem tudhatom, hogy meddig hagy játszani, mindig olyan türelemmel kezdi, de villámgyorsan elveszti a fejét, és onnantól minden az én gyönyörömről szól.
Minden kicsi maradék krémet alaposan lenyalogatok, és mikor a hasizmának kockáinál tartok, már erősen zihál. Imádom a kiadott hangjait, a mély morgásokat és az halk sóhajokat is.
A lényegre térve megragadom az időközben teljes méretében pompázó farkát és végig táncoltatom a nyelvemet a makkon.
– Azt a kurva! – sziszegi remegve és mind a két kezével a lepedőbe markol. Imádom nézni, ahogy átadja magát. Minden imádok, ami Larry.
Persze most sem hagyja befejezni, hanem a hajamba markolva visszahúz magához. A csókja szomjas, mintha én lennék az egyetlen dolog, ami életet menthet, mintha én lennék a világ közepe, a legféltettebb kincs.
Bárcsak minden olyan egyszerű és szépséges lenne az életünkben, mint amilyen könnyed és csodás vele az együttlét. Szorosan ölelem, miközben lassan a végtelen magasságokba repít és remélem, hogy a pillanat örökké tart majd.


΅΅΅΅΅΅΅΅

Larry

Már több, mint egy hete lakik nálam Mandy. Csodálatos az idilli és a nyugalom. Eddig mindig sikerült találnom valami kifogást, hogy miért nem mehet még vissza a lakásába. De mostanra már működött a fűtés, és a bojler is.
Emellett hiába érezte nálam remekül magát, egyre nehezebben állt rá a maradásra. Mintha menekülni akart volna előlem, mintha nem lenne egészen biztos bennem. Gyakran vettem észre, hogy csak úgy szomorúan a távolba réved jut, kezével talán akaratlanul is a hasát simogatva.
A szüleim is átjöttek egyszer látogatóba, anya hosszan elbeszélgetett Mandyvel, és elvitte egy normális orvoshoz is. Elenor Larkin piszkosul meggyőző tud lenni, szegény lánynak esélye sem volt, én pedig csak mosolyogva figyeltem a felesleges küzdelmét.
Apa félrevont és szemtől-szembe egyszerűen közölte, hogy a múltkori találkozó után nem tudta a kapcsolatot hova tenni, és sokáig féltett, hogy egyszerűen felültetettek, de mostanra látja, hogy boldog vagyok.
Még nem volt minden teljesen tökéletes, de haladtunk lassan felé.
Hosszas veszekedés után két napja Mandy visszament dolgozni is. Nagyon mérges vagyok rá miatta, de megígérte, hogy nem vállal több éjszakait, hanem csak délelőttös vagy délutános műszakot. A fő ütőkártyája azonban az volt, hogy továbbra is nálam lakik, ha nem ellenkezem annyit, de lelkére kötöttem, hogy nem emelhet, és megfenyegettem, hogy különböző időpontokba meg fogom látogatni és ellenőrzöm. (Egész egyszerűen az ég felé nézett és forgatta a szemeit.)
Persze, amikor az ember élete kezdene rendeződni és úgy tűnik, hogy minden sínen van… nos, akkor kap egy váratlan pofont:
Bombaként robban híre Mandyvel való kapcsolatunknak.
A kórházból ugyanis kiszivárgott az orvosi jelentés, ami rengeteg találgatást gerjesztett. Éppen a délutáni edzésről készültem hazafelé, amikor azzal szembesültem, hogy rengeteg újságíró vár a stadionnál és pokoli gyorsan záporoznak a kérdések:

– Mióta ismeri a hölgyet? tervezték a babát? Mi lesz a rajongókkal? Mi óta a menyasszonya? A családja mit szólt? Igaz az, hogy csak egy önre akaszkodott rajongó? Vállalja a gyereket? Lesz apasági teszt?
Olyan higgadtan, ahogy csak lehetséges, felvettem a napszemüvegemet, a fejembe húztam a baseballsapkámat és intettem a Stadionhoz felbérelt biztonsági őröknek, akik sietve megérkeztek és segíttek eljutni a kocsimhoz.
Abban a pillanatban, hogy kihajtottam a parkolóból, azonnal hívni kezdtem Mandyt. Alig pár napja ment vissza dolgozni, őszintén remélem nem találtak még rá a keselyűk.
Muszáj lesz sajtótájékoztatót adnunk, ahol alapos faggatás után talán kiszabadulunk a figyelemből… Vagy egész egyszerűen meg kell jelennem Mandyvel pár nyilvános helyen.
Annyira meg akartam védeni, amennyire csak lehetséges. Szörnyű volt a tudat, hogy egyedül, védtelenül ki van téve a sajtó kénye-kedvének. Erősebben léptem a gázra, mint amit a városi sebességkorlátozás megenged.
A gyanúm beigazolódott, a telefonomra nem válaszolt, de autók tömkelege parkolt a szupermarket előtt.
Távolabb egy sarokra parkoltam le és kocogva tettem meg az utat addig. Szerencsére az egyik kollégája, azt hiszem Matthias nevű fickó cigi-szünetet tartott, mikor észrevett azonnal intett. Az itt dolgozók már megszokták, hogy hozom-viszem a csajomat, nem csináltak belőle ügyet miután a 10. unokaöccsüknek is aláírtam a labdát/pólót/kártyát/papírt.
– Jöjjön, beengedem hátul.
– Köszönöm! Jól van Mandy?
– Talán már igen. Mikor jött az első sajtóroham, akkor a főnök beállította a pénztárba. Olyan forgalom lett annál a kasszánál, hogy megdöntött minden rekordot. Szegény némán tűrte a kérdések rohamát és csakis az árakat, összegeket, akciókat sorolta, de amikor már átment az egész pocskondiázásba a raktárba menekült.
A gyomrom idegességemben összeszorul, nagyon rosszat sejtek. Nem lett volna szabad ennek kitennem Mandyt. Matthias nem ítélkezik, nem oktat, de végig simítva gyérülő haján, elég vádlón néz, miközben a kulcsával beengedd a hátsó raktár ajtón.
– Nem akartam, hogy visszajöjjön dolgozni. – nem tudom, miért érzem szükségét, hogy magyarázkodjak, de megteszem. – de egyszerűen nem tudtam meggyőzni.
Matthias nem felel, a hallgatása viszont mindennél többet elmond.
– Mandy, hol vagy? – kiabálom rögtön belépve az áruval megpakolt, poros helységbe.
– Larry? – szól sírástól rekedten Mandy hangja nem messze tőlem.
Találomra felé indulok és észreveszem a padlón ülve felhúzott térdekkel és a könyökével rajtuk támaszkodva. A szemei könnyekben úsznak, és aggodalommal teltek.

Látom, hogy piszkosul fél, ettől pedig olyan dühös leszek, mint még soha életemben. Odasietek hozzá és levágódom mellé. Mielőtt tiltakozhatna, gyorsan átkarolom és magamhoz húzom.
– Sajnálom. – suttogom és adok egy puszit szép szőke hajára, ami most kócosan terült szét mindenfelé, a samponja kellemes illatát árasztva.
– Meg tudták Larry. – hüppögi. – Most mit csinálunk? Talán ha eltűnök valahova… vagy…
– Egy pillanat! – döbbenek meg teljesen. – Eszem ágában sem volt eltitkolni téged! – mondom neki. – Szó sem lehet semmiféle eltűnésről. Minden csoda pár napig tart csupán. abba marad, amint…
– Visszaköltözöm a lakásomba Larry. – jelenti ki határozottan, eltántoríthatatlanul.
– De hát miért?
– Te sem akarhatsz velem mutatkozni. Egyszerűen nem illek bele az életedbe, ezt te is piszkosul jól tudod! Ha valami pompon lány lenne a barátnőd senkinek eszébe nem jutna azt kérdezgetni tőle, hogy „szándékosan ültetted fel Larry Larkint?”
– Ezt kérdezték?
– Még sokkal rosszabbakat. Ezt nem tudom csinálni. Lejárt úgyis a műszakom. Kérlek, vigyél haza.
– Hozzám haza?
– Nem. A lakásomra haza. Oda tartozom.
– Szóval egyszerűen megfutamodsz, mi? Ennyit jelentek? Értem nem éri meg harcolni?
– Larry kérlek ez…
– Hagyjuk Mandy. Hazaviszlek. És tudod mit, meg van a számom hívj, ha elég bátor vagy már hozzá, hogy egy ilyen semmi dolog, mint a sajtó ne billentsen ki és tényleg én kelljek neked. – felelem dühösen.
Majdnem megszakad a szívem, amikor a gyermekem anyja, talán az igazi párom is, csendesen sírdogálni kezd a kocsiba és egy „Ég veled!”-del köszön el.
De erős vagyok. Egyszerűen nem engedhetem meg, hogy ismét megfutamodjon, hogy folyton attól féljek, hogy lelép. Egyszerűen akarnia kell, mert én kevés vagyok kettőnk helyett akarni a kapcsolatot…


Mandy

Felérve a lakásomba feltekerem a fűtést, de ennek ellenére a csontjaimig vacogok. Egyszerűen beijedtem és hagytam Larryt elmenni.
Jól tettem! hagynom kellett! – győzködöm saját magamat is, de a sírástól remegve huppanok le az ágyamra.
„ha elég bátor leszek…” ?
„Ha tényleg akarom…” ?
Visszhangoznak a fülembe a szavai keserűen és minden egyes szóval mély sebet ejtve rajtam és a büszkeségemen.
Hát Larry egyáltalán nem érti? Csakis őt akarom, vele akarok lenni, de egyszerűen kevés vagyok…
De ő nem így gondolja. Várja a telefont.
Megrázom a fejem. – Egy idióta gyáva lány vagyok… Arcomat a párnába fúrva tehetetlenségemben zokogok, felidézve Larry tekintetét, amiben a mélységes csalódottság tükröződik.  

Ugyanúgy, mint a kórháznál, most sem tudok annyi erőt összegyűjteni, hogy felhívjam. Eltelik két hét, de mindig mikor már éppen tárcsáznám, rögtön megfutamodok…
Mert mit mondanék neki? Szóba állna még velem egyáltalán, vagy egyszerűen továbblépett?
A pocakom kezd látszani, annyira szívesen megmutatnám neki, a bennem növekedő élet külső jeleit, mert tudom, hogy biztos boldog lenne tőle, de… Nem merem.
Minden egyes közvetítést végignézek, ami a GreenBay Packersről szól, mintha igazi fanatikus lennék. A „szakításunk” után, – mert én csak így hívom, amikor hazahozott és elhajtott, – tartott nagy csapat sajtótájékoztatónál elmondta, hogy nagyon boldog, hogy apa lesz. Mindezt őszinte örömmel az arcán, utána megkérte a sajtó munkatársait, hogy a játékról szóljanak a további kérdések. Később megkerestem neten az interjút letöltöttem és többször is visszanéztem.
Pontosan tudtam, hogy nekem kell lépnem, de ahányszor csak megcsörrent a telefonom, mindig nagyot dobbant a szívem, hogy talán Ő hív… de mindannyiszor csalódnom kellett.
A szupermarketban átpakoltak a „papírrendező” részlegre, számlákat iktatok és rendeléseket adok le, semmi megerőltető, még Larry is boldog lenne.
Zokogás közepette átnézem Doris mama dolgait, a ruhái jó részét elajándékozom, ami kedves emlék maradt róla, a kedvenc verseskötete és pár könyve, azokat pedig megőriztem, hogy megmutathassam a babámnak.
Automatikusan teszem a dolgom, de a szívem kiürül. Annyira hiányzik Larry, hogy elmondani sem tudom. Minden reggel fázom, mert nincs a két erős karja, hogy átöleljen, túl nagy adag ételeket főzök, persze a kedvenceit, pedig tudom, hogy nem eszik belőle, és utána felbosszantom magam, hogy ismét több napig ehetem, és emlékeztet rá, még az a nyavalyás étel is.
Csendes szenvedek, de egyszerűen nem merek lépni, pedig csak fel kellene emelnem a telefont és… Félek, hogy mire összegyűjtöm a bátorságomat túl késő lesz…

Karen a kórház óta nem keresett, többször hagytam neki üzenetet, de egyikre sem válaszolt, ezért meglep, amikor hirtelen beállít.
– Állítólag én vagyok a legjobb, mitöbb az egyetlen barátnőd, és nekem sem mesélted el, hogy Larry Larkin felcsinált?! Amihez mellesleg gratulálok!
Késszúrásként érnek a szavai, és azok hidegsége. Beviharzik a lakásomba és elegánsan lehuppan a kanapémra. Először nem is értem a vádjait és nem tudom hova tenni a szavait.
Vettem egykét dolgot, hogy barátságosabb legyen a lakásom, figyelem, hogy minden ilyet alaposan végigmér, észrevesz.
– Miért nem vetted rá, hogy vegyen ki neked valami szebb helyet, mint ez az egérlyuk?
– Karen kérlek! – könyörgöm neki, mert túlságosan fájó seb Larry ahhoz, hogy beszéljek róla, pláne nem ilyen vádaskodó, lehordó stílusban. És nem is értem mit ártottam Karennek.
– Nagyon ügyes vagy! – feleli újra elismerően. – Tényleg ő az apuka?
– Senki más nem volt, te tudod a legjobban.
– Piszok mázlista vagy Mandy! Egyszerűen nem értem, hogy hogyan csináltad!
Összeszorítom a számat és a harag egyre inkább elhatalmasodik rajtam. Nem érdemlem meg azt a hangnemet. Egyszerűen annyit szenvedek, hogy inkább megértés járna…
– És feljár hozzád a Don Juan, vagy téged hív magához, amikor olyanja van?
– Elég! – kiáltom és mind a két kezemet a fülemre szorítva. – Hagyd abba, kérlek!
Karen szemei először mérgesen elkerekednek, majd dühösen összeszűkülnek, az egész testtartás megfeszül.
– Azt ugye tudod, hogy rengeteg csajjal lefekszik melletted? Még nálam is próbálkozott, de lepattintottam.
– Mit csinált?
– Próbálkozott.
Ha nem lennék ennyire dühös, akkor biztosan rájönnék, hogy lehetetlen, amiket mond, mert Karen válogatás nélkül szexszel bárkivel, de jelen pillanatban kiakadok.
– Kifelé! – kiabálom hangosan és idegesen.
Erre Karen hangosan felkacag.
– Sok szerencsét a hűtlen spermadonoroddal, és mellesleg részvétem Doris miatt, vagy ehhez is inkább gratuláljak? – ha nem lenne már kívül a lakásomon, akkor a hajánál fogva rángatnám ki, de így csak egyszerűen becsapom utána az ajtót, és lerogyok rá.
A kezeim remegnek a sokktól.
Miért mondta ezeket Karen? Miért akar bántani?
Majd pedig az egymást követő kérdések:
Méghogy én nem vagyok bátor?
Méghogy én nem akarom a kapcsolatot!
Annyira elönt a pulykaméreg, hogy szinte vöröset látok. Tudtam, hogy semmi jelentőségem nincsen! Sejtettem, hogy csak egy vagyok a sorban. De komolyan mit vár egy lány, aki csak úgy beugrik egy híres és jóképű pasi ágyába egy éjszakára?
Semmin sem változtat a baba! De miért hitegetett?Mit akart tőlem?
Most megkapod Larry Larkin! Mert, hogy ezeket azonnal megkérdezem Tőle!
Felkapom a táskámat és a kabátomat, bezárom az ajtót, és meg sem állok az utcáig, teljesen elment az eszem, mert leintek egy taxit, és bemondom Larry címét.

A taxiban sem sikerül lehiggadnom, így mivel kulcsom van a lakáshoz, hatalmas lendülettel és pokoli dirrel-durral berontok.
Larry a kanapén ül sörrel a kezében és mellette egy nővel…

…aki nem más, mint a húga, Lola. Mind a ketten felém néznek. Az egyforma színű szemükből viszont teljesen mást olvasok ki. Larryé teljesen felvidul, Loláéban pedig hatalmas adag neheztelés tükröződik. Haragszik rám…
Ennek ellenére azonban, feláll és felkap egy utazó táskát a padlóról.
– Magatokra hagylak titeket, azt hiszem, van mit megbeszélnetek.
– Köszönöm mindent húgi! – mondja Larry, de továbbra se veszi le rólam a szemét. A testem minden egyes négyzetcentiméterét alaposan végigméri. Azt hiszem, most egy pillanatra megbánom, hogy nem öltöztem fel csinosan. A tekintetet hosszan időzik a pocakomon.
Csak azt veszem észre, hogy becsukódik Lola után ajtó.
– Szia! – köszön Larry, majd felegyenesedik a kanapéról és elindul felém.
A földbe gyökereztek a lábaim. Annyira jóképű, annyira tökéletes… annyira…
Észreveszem, hogy mennyire fáradtak a szemei és az egész arca, az egész testéből az elcsigázottság érződik, mintha hetek óta nem aludna rendesen és a zsigereiből sugárzik a fáradság. Nem így néz ki az, aki fűvel-fával csal és akinek egy picit sem számítok.
Nem habozik, amint odaér elém, egyszerűen átölel és a mellkasára von, annyira szorosan tart, mintha nem akarna elengedni.
– Szia! – suttogom. Kapok egy puszit a hajamra.
– Annyira hiányoztál! – dörmögi kedves hangon.
El fog a mérhetetlen bűntudat, és újra lejátszom magamban mindazt, amit Karen mondott, és ahogy mondta. A töménytelen rosszindulatot és a haragot irányomba. Egy ostoba idióta vagyok, hogy bedőltem neki. De ugyanakkor egy nagy "köszönöm"-mel is tartozom, hogy segített most is és hónapokkal korábban is Larry karjaiba zuhanni.
Egyszerűen TUDOM, hogy Larry nem csalt meg. Egyszerűen hiszek benne, egyszerűen hiszek magunkban, egyszerűen AKAROM ŐT. Már én is akarom, itt vagyok, harcolok, küzdök.
– Szeretlek és nagyon hiányoztál. – mondom annyira halkan, hogy egy pillanatra azt hiszem, hogy nem is hallotta meg. De a következőben minden izma megfeszül, majd megfogja a karomat és kicsit messzebb tol magától.
– Tessék? Mit mondtál?
– Azt mondtam, hogy ne haragudj, mert ostoba voltam.
– Nem erre gondoltam.
– Azt mondtam hiányoztál.
– Mandy!?!
– Azt is mondtam, hogy szeretlek! Megértem, ha te már kiábrándultál belőlem, sajnálom, hogy várattalak, nagyon sajnálom, hogy mindezt megtettem veled… – De ekkor a kezét a számra teszi és elhallgattat.
– Csak azért nem a számmal, mert ha megcsókollak, akkor reggelig nem hagyom abba. – közli – de azt még mielőtt becipellek a szobánkba, leszaggatom a ruháidat, és elveszem a maradék eszedet is, el akartam mondani, hogy én is szeretlek!
Hatalmasra kerekedik a szemem, de nem tudok tiltakozni, mert a következő pillanatban már a kezét a szája váltja fel és mivel tényleg szavatartó ember, majdnem az eszméletlenségig csókol, addig, amíg már megszűnök gondolkodni és érezni. Csak ő létezik, csak Larry a Szerelmem.   

 

 

Epilógus


16évvel később…

Larry

Piszkosul nehéz egy férfi élete, ha 4gyereke van és köztük két gyönyörű lány.
Elizabeth-tel nincs probléma, mert amilyen csodálatos, olyan szerény és okos. Már egy éve barátkozik – legalábbis melegen ajánlom, hogy csak barátkozik! – egy jócsaládból való kedves fiúval, aki orvosi pályára készül. Ideális alany, de ennek ellenére eleinte gyomorból utáltam. Párszor hangot is adtam ezen nézetemnek. De nem számít. Elfogadtam, miután több beszélgetés alakalmával ismertettem a sráccal, hogy mi lesz a sorsa, ha bántani meri a hercegnőmet.
Idén leszek negyvenhárom éves, mindennap futok és edzőterembe járok, egy kicsit sem vagyok elhanyagoltabb, mint aktív focista koromban, és bízom benne még mindig legalább olyan félelmetes is.
De amiért itt állok az ablakban és az utcát figyelem, sokkal problémásabb.
Az az idősebb lányom, Doris. Benne egyesül mindaz, ami önfejű, makacs, hirtelen és fékezhetetlen mindkettőnkben Mandyvel. Ha Elizabeth a gyenge lágy fuvallat, ami simogató és beszökik a szívedbe, akkor Doris a tornádó, aki mindent és mindenkit magával ragad és letaglóz.
Ma este átjön valami kis pöcs „apa szerelméért”. Ugyan Elizabethtet is imádom, de Dorisszal különleges a kapcsolatunk. Amikor megszületett és először a karomba fogtam, a hatalmas szürkéskék szemeit rám emelte, az életem egyik legjelentősebb pillanata volt, az a pillanat, amikor apává váltam igazából és megmásíthatatlanul.  És ma jön ez a kölyök, hogy magával vigye valami garázsos buliba.
Garázsos buliba, mi? Az én időmben, amikor… Na igen, és ettől vagyok ilyen piszkosul ideges.
Megáll egy régi felújított Chevrolet Blazer terepjáró a kocsifeljárón, és kiszáll belőle a „fiúcska”. Határozott és vagány léptekkel közelít a házhoz, úgy jár, mintha övé lenne a világ, én pedig…
– Larry, ígérd meg, hogy kedves leszel és nem eszed meg vacsorára azt a szegény fiút! – szól ki a konyhából Mandy. Ahogy megcsillan a lámpafényében a szőke haja és látom, ahogy átsuhan a konyhán a még mindig tökéletes alakja, egy pillanatra elvonja a figyelmemet a gyilkos szándékomról.
De a kopogás visszazökkent.
Kimerészeli ilyen erővel verni az ajtómat? Mint egy megveszekedett bika rontok a bejárathoz és szinte feltépem. Teljes 192cm-es magasságommal az ajtókeretbe helyezkedem elrettentésül és olyan dühösen nézek, ahogy csak tudok.
Valakinek fel kell állítani a határokat. Ez csak természetes… minden apa ezt teszi.
A srác kihúzza magát egy pillanatra megilletődik, majd hosszan farkasszemet nézünk. Ördög és pokol, rohadtul megtiltottam MIND A KÉT lányomnak, hogy focistával kezdjen. Az összes szemét, – én márcsak tudom!
A srác majdnem olyan magas, mint én, az izomzata még fejlődés alatt, de bizton állíthatom, hogy egy-két év, és lesz akkora, mint az enyém. A helyi középiskola focicsapatának kabátját hanyagul átvetve a vállán, az alkarjain kígyózó tetoválások, a fülében fülbevaló.
Baszd meg! – akarom kiáltani, és rácsapni az ajtót, de Mandy finoman a kezemre teszi a kezét és közbeavatkozik.
– Szia Brian! – köszönti ezt a tetovált-fülbevalós-túljóképű-kisköcsögöt.
– Jó estét Mrs Larkin! – üdvözli tinikre kevésbé jellemző határozott hangon a feleségemet. – Már tudom, hogy honnan örökölte Doris a szépségét! – erre már felhorkanok. Átlátszó… Ostoba… és… Mandy elmosolyodik, arrébb vezényel az útból és beinvitálja a „Doris-rablót”.
– Örülök, hogy megismerhetem Mr. Larkin! Brian Lhuther vagyok.– nyújtja felém a kezét. Nem szívesen, de elfogadom. A srác kézfogása erős és nagyon határozott, azért egy kicsit megszorongatom, az arca csak egy percre rándul össze.
– Milyen poszton játszol Brian? – kérdezem kimérten.
– Irányító vagyok uram. Szeretnék egyszer a GreenBay Packersbe játszani.
Na persze, a városban minden focizni kicsit is tudó lúzer ott akar játszani.
– Aha. Csak hogy világos legyek... – térek rögtön a lényegre, mert Doris sietős lépteit hallom közeledni a lépcsőn. – Ha csak egy kicsit is tiszteletlen vagy a lányommal, vagy szemtelen, vagy egyszerűen megbántod éppen csak annyira, hogy rosszkedve legyen: Egyszerűen péppé verlek és utána megöllek. Csak hogy tisztázzuk. – Brian szemei egy pillanatra elkerekednek, majd féloldalas mosolyra húzódik a szája.
– Vigyázni fogok rá uram! – feleli, de a következő percben Doris, mint a villám becsapódik és a srác karjába ugrik. Az anyjától örökölt ragyogó szőke haja copfba fogva himbálózik mögötte. Annyira felmegy a pumpa, hogy majdnem eldurran az agyam.
– Időben itthon leszek apa, ne aggódj! – „mászik le” a srác nyakából Doris, és odalépve ad egy gyors puszit nekem, majd kitereli a fiút, mert megérzi, hogy még pár perc és nem engedem sehova.
Átkarolva egymás derekát távoznak, a kis pöcs kinyitja a lányomnak a kocsiajtót és besegíti. Piszkos trükk, az összes lány ettől elolvad… én is így csináltam. Rohadt szemétláda!
– Mondtam már, hogy gyűlölöm a focistákat?  – dörmögöm Mandynek.
– Nem, még nem. Én kifejezetten szeretem. Sőt egyért nagyon is rajongok! – feleli és hátulról átkarol.
– Na ne mond, ezt kifejtenéd bővebben.
– Nos, arra gondoltam, hogy ma egyik gyerek sincs itthon, mi lenne, ha kihasználnánk.
– Hm… ha kihasználnánk, hm?... – dörmögöm, de a szellemes visszavágás elmarad, mert Mandy kezei már a nadrágomban vannak.
– Csak elterelem a figyelmed, hogy ne szaladj utánuk, drágám… – suttogja és simogatni kezd.




Vége :)

 


8 megjegyzés:

  1. Kiváncsi vagyok mit hozol ki ebből a sztoriból. Túl egyszerűnek tünne, ha simán csak elfogadná az apaságot és boldogan éltek mig meg nem haltak. Hol maradnának a csavarjaid? A Te erős nőalakjaid nem adják meg magukat csak így simán! Várom a továbbiakat!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretem, ahogy Larry próbálja finoman puhítgatni, közeledni Mandyhez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! :)
      A többihez hasonlóan ez sem lesz hosszú történet, de igyekszem belevinni egy kis bizsergést. :)

      Törlés
  3. Óh! Azt hittem a mai résszel már révbe érnek! De csak még tovább csigázod az érdeklődést. Kiváncsi vagyok, hogyan fogod alakítani a karaktereket. Mandyt, hogy ne legyen megalkuvó, ne érezze magát kiszolgáltatottnak és Larry se tünjön puhány, becserkészettnek. Egyszóval várom a befejezést!

    VálaszTörlés
  4. Imádtam minden sorát! Teljesen elandalított a történet. Nagyon szerethetők, kedvesek a szereplők. Tetszik az EPILÓGUS, visszanyal a fagyi! Köszönöm a kellemes szórakozást!!!

    VálaszTörlés
  5. Kedves Anne!

    Bár még tegnap előtt, hogy elolvastam eme kis történetet, de csak most tudom megírni neked azt, hogy akárcsak a 'Kikényszerített szerelem' c. írásod, ez is nagyon tettszett.

    Bár az igaz, hogy az elején nem szimpatizáltam Larry-vel. Igaz, negítiv karekternek se mondanám, hogy az volt... Csak nálam ő az a tipikus, playboy pasi volt (ami amúgy igaz is volt, mármint, hogy az is volt a story elején), de aztán ahogyan egyre előrébb haladtam a részeken, úgy vált egyre szimpatikussá, majd a végéhez közeledvén, kedvelhető karakterré. Időnként cukinak is találtam, mármint ahogyan Mandy körül legyesgetett, s igyekezett őt óvni, s védelmezi, s a gondját viselni az egész terhessége alatt. :)

    Mandy meg abszolút a kedvenc karakteremmé vált. Tettszett, hogy erősnek mutatkozott, és hogy nem használta ki azt a helyzetet, hogy teherbe esett a híres Mr. playboy ficsúrtól. S külön tettszett, hogy ő sem adta magát olyan könnyen a story során, mint ahogyan azt Larry szerette volna... De akár bevallja, akár nem - mármint Larry -, hogy épp miatt 'is', meg attól, hogy független volt tőle Mandy, szeretett végül bele a lányba (persze a többi tulajdonsága mellett). :D :)

    Üdv, Dóry

    VálaszTörlés
  6. Jaj, nagyon jó volt! Teljesen odáig voltam meg vissza!
    Larry nagyon aranyos volt. Mandy meg egy kicsit makacs, de nagyon szerethet karakter!
    Imádtam minden sort!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Úgy örülök, hogy tetszett! :))

      Törlés