Touchdown: Van, ami örök...

Mark

Rohadtul beálltam.  Az edző le fogja tépni a fejemet, hogy az idényben sikerült ezt a hőstettet végrehajtanom. De pokoli szar volt a meccs, úgy elpicsáztak minket, mintha a pályára se léptünk volna. Cliff nem volt ott fejben, a közelgő esküvője miatt meghibbant. Az a lány totál elvette az eszét…

Még szerencse, hogy velem ilyen soha ebben az életben nem fordulhat elő.

Mi a nyomorult francba kellett szerencsétlent összezavarni és szétkúrni vele a csapatot? Az egész herce-hurcának csupán ennyi az eredménye: egy hatalmas vereség.

Szóval itt ülök, alig bírok egyenesen maradni a székemen, már küzdök a holnapra esedékes fejfájás kezdetével, csakis azért mentem bele…

 Az sem segített, hogy pár napja kidobtam Shaffront, mert folyton Ted után rinyált, így üresen és hidegen áll az ágyam is.

Ja igen a fogadás: Valamelyik idióta csapattársam, már nem is emlékszem melyik, szokás szerint belém kötött. És felvetette, hogy nemcsak  az ellenfél védőivel nem bírok el, hanem a  sármom sem a régi.

Persze ha tudnék egyenesen állni, biztosan szétcsapnám a fejét, de ehelyett szóváltásba keveredtünk… Valami idióta feldobta Shaffront és szó-szót követett… már arra sem emlékszem, hogy ki állította, hogy annak a libának a hugicája még szűz…

Totál zavaros az este…

De arra sajnos tisztán emlékszem, hogy írásba adtam, hogy 1hónap alatt lefektetem a hugicát, vagy nyilvánosan elismerem, hogy mekkora puhapöcs vagyok. A záradék pontosan nem is rémlik, de nagy összegű kártérítés is szerepel benne…

Elena

Ki kellett jönnöm Shaffronért, mert most ketten használunk egy autót, amíg az enyém szervizben van. Másra sem vágyom jobban, egy medikaként végig dolgozott kórházi nap után, mint végignézni egy újabb Seahawks edzést. Nem telik el úgy egy sem, hogy valamelyik „kedves” játékos ne szólogasson be.

A nővérem NAGYON népszerű lány, - itt népszerű alatt azt értem, hogy szinte bárkit megkaphat, akit csak kinéz magának és ezt ki is használja. – Nagy kanállal falja az életet. Mindig is ő volt kettőnk közül a féktelen, vidám és lenyűgöző. Csak egy év van köztünk, de ennél sokkalta nagyobb a szakadék. Én vagyok az a lánytesó, akit mindenki láthatatlannak néz. Szemüveges vagyok és egyszerű barna hajjal. (Amilyen Shaffronnak is lenne, ha nem festené hidrogén szőkére), vékony vagyok, középmagas, kicsi mellekkel. (Itt meg sem merem jegyezni, hogy a nővéremnek is, csak neki besegített egy jó sebész…)

Szóval én lennék Shaffron a „tunning” nélkül. Egyszerű, barna, unalmas. Sőt megkockáztatnám, hogy totálisan reménytelen.

Sokszori csengetésre sem veszi fel a nővérem a telefont, így kénytelen vagyok lemenni egészen az öltözőkig, ahol egy csapat hasonló kinézetű szurkolólány között álldogálva beszélget.

– Hol a telefonod Shaffron. Már félórája hívlak.

Előbb a meglepődik, majd bűnbánóan rám emeli a szemeit.

– Bocsi Elena, biztosan a táskámba maradt. – lassan végig mérem és rájövök, hogy hát persze, hiszen a szerelése olyan szűk, mintha csak egyszerűen ráfestették volna.

– Semmi gond. – fújom ki hangosan a levegőt és a fülem mögé tűröm megszokott mozdulattal a hajamat. Még mindig nem értem miért döntöttem úgy, hogy kiengedem. Abszolút felesleges próbálkozás tőlem. Az éjszakázástól karikásak a szemeim, a farmerem gyűrött és a pólóm egyszerű fehér. Mondom unalmas.

– Csinos vagy! Jól áll, amikor ki van bontva a hajad – lép oda hozzám és bátorítóan megcirógatja az arcomat Shaffron. Lehet, hogy külsőleg egy felszínes cicababának tűnik, de nekem nagyon jó testvérem. Ő talán az egyetlen, aki ilyeneket mond nekem. Most emlékeztetnem kell magam, hogy mérges vagyok rá a telefon és az ugráltatás miatt.

– Köszönöm! – felelem és a harag helyett elmosolyodom. – Mehetünk?

– Egy perc. – mondja és kérlelőn néz rám. – Ma itt van Ted… – suttogja a fülembe olyan  közel hajolva, hogy csak én halljam.

– Jaj, drágám. – felelem együttérzőn. – Túl kell lépned rajta, az a hajó elment.

– Tudom, csak mégegyszer látni szeretném. – erre tényleg nem tudok mit mondani, így csak bólintok.

– Pár percet igazán várhatok még… – örömében, mint egy kislány a nyakamba ugrik és megölel. Odavezet a várakozó pompon lányokhoz.

Remek, jobban már ki se lóghatnék a csinos, magas szőke, szilikon mellű csodanők közül…

És amilyen szerencsém van, az öltözőből kilépő első alak ki lehetne más, mint Mark Croston…

Magas, mint egy felhőkarcoló, jóképű mint egy filmsztár és olyan a teste mint egy görög istenszobornak. Mellesleg a nővérem dugócimbije. Illetve volt. Volt dugócimbije. Ted-felejtője. De nem jött be neki… Mármint nem sikerült elfelejtenie.

Vonzó mosollyal az arcán végigméri a szurkoló csajokat. Másodszori nézelődés eredményeként megállapodik rajtam a tekintete.

Először el se hiszem… És másodszorra sem.

Ahogy az azúrkék színű szemeibe nézek, rögtön zavarba jövök. Összevonom a szemöldököm meglepődésemben, és pipacspirosan lehajtom a fejem.

Esküdni mertem volna, hogy hallom, ahogy felnevet. A körülöttem álló lányok egyszer csak elhallgatnak, majd a lehajtott fejem látómezejébe megjelenik a hatalmas tenyere rajta egy csilli-villi FORD kocsikulccsal és a rajta fityegő SEAHAWS kulcstartón.

– 6000 köbcenti, 325 lóerős összkerékhajtás, full bőrülés, jössz egy körre szivi?

A döbbenettől megszólalni sem tudok. Mély zavaromban felnézek és a tökéletességének teljes tudatában mosolygó férfi megtestesült, élő és létező szobrát látom magam előtt. Elfut a pulykaméreg.

– Nem akarok kocsit venni. – közlöm vele szárazon.

A döbbenettől ezúttal az ő szemei kerekednek el, de csak egy pillanatra, majd egy bugyi leolvasztós mosolyt kapok.

– Gyere velem. – közli tényként megállapítva, vagy legalábbis a kérő hangsúly teljes hiányában.

– Rendben Mark. – mire győzelemittasan elmosolyodik, de gyorsan folytatom, mielőtt beleélné magát. – Veled megyek és hazavihetsz, ha megmondod a nevem.

Ismét elkerekedett, döbbent tekintet, erősen összehúzott gondolkodó arc.

Várok egy percet, majd még egyet.

– Gondoltam. – felelem. – Gyere, Shaffron, menjünk. – Ragadom meg a nővérem kezét és elvonszolom onnan. A francba Teddel és Shaffronnal, nem akarom Markot mégegyszer látni, mert bár bunkóság ide, bunkóság oda, valamit mégis megmozdított bennem….      

A karjánál fogva a kocsiig rángatom a nővéremet, majd szinte betuszkolom.

– Állj le Ellie, kérlek! – hebegi a nagy sebességtől pihegve – ne menekülj el!

– Nem menekülök! – sziszegem mérgesen.

– Te jó ég! Rád mozdult! Mark Croston rád mozdult! – tapsikol a nővérem örömében, majd hirtelen abbahagyja és elkomorulva néz. Elegánsan kitolatok a parkoló helyemről, és nagy sebességgel, csikorgó gumikkal indulok. – Várok. – jegyzi meg, amikor már a városi forgalomban haladok.

– Mire?

– Magyarázatra. Miért is tűntünk el, amikor egy fociisten el akart hívni magával.

– Nagyon messze van az istentől Shaffron.

– Ezt csak azért mondod, mert még nem láttad meztelenül álló…

– Elég! – szólok közbe, – Nem érdekelnek a részletek.

– Bújj ki a csigaházadból Ellie! Csodaszép, okos nő vagy! aszerint is kellene magadat kezelned!

– Ha-ha! Nincs bajom az énképemmel.

– Miért menekültél el?

– Az a pasi a nevemet sem tudta. Egyszerűen egy vagina lettem volna a sorban, egy strigula, névtelen „szivi”.

– De drágám… – kezdi ezúttal a pompon lányos hangján

– Nem érdekel.

– Dehogyisnem. Mark Croston általában nem hagyja hidegen a lányokat. Jóképű, erős, vad. Híres.

– Nem érdekel! – felelem, de mielőtt észbe kapnék már nála a telefonja és csipog az enyém.

– Névjegybe átküldtem a számát… csak ha meggondolod magad.

– Azért mert egyszer a változatosság kedvéért egy barna jelentéktelent is ki akart próbálni, nem jelenti azt hogy újra vagy hosszabb távra is érdekelném.

– Ne légy kishitű Ellie!

Erre már nem is felelek, csak megjegyzem, hogy a nővérem valószínű napszúrást kapott, és sok folyadékot itassak vele otthon. Orvosi ártalom…

– Mark Croston el akart vinni egy körre? – ezt nem hiszem el. Gyorsan megnézem az órámat, kemény 6órát aludtam. Nem túl sok, de nekem pont elég. A vonalban az egyik jó barátnőm April.

– Honnan tudod? – kellemes kacagó hangot hallok a vonalból.

– Ted is ott volt. – hát persze. Ted April pasija. Amikor gerinctörést szenvedett a pályán, hozzánk került a kórházba és April volt a mellé rendelt nővér. Addig-addig ápolta, míg összejöttek. A nővérem és a barátnőm kölcsönösen gyűlölik egymást Ted miatt, részleteket nem tudok, de mielőtt a srác megismerte Aprilt Shaffronnal járt. De ez mellékes az kettőnk barátsága szempontjából.

April azért is utálja szívből a nővéremet, mert nem rest állandóan cikizni. April édes, aranyos, és picikét teltkarcsú. Azóta is gyakran hallom a sztorit, persze két szemszögből is, ahogy ezek 4en összezördültek.  Ki a negyedik? A híresen hírhedt Mark. Ki más?

Shaffron belekötött Aprilbe, Mark ment segíteni szekálni, amire Ted arcul csapta Markot, és kiosztott mindenkit, majd ellovagoltak Aprillel a naplementébe… Na jó nem, de sziruposan boldogok együtt. Aminek én szívből örülök, csak szegény nővéremet sajnálom.

– Azt mesélik kikosaraztad! – szinte látom magam előtt, hogy a telefonnal a fülén ugrándozva tapsikol. April egy jóindulatú kedves lány, kivéve, ha a nővéremről vagy Markról van szó. – Az egész focicsapat erről beszél, úgyhogy büszke vagyok rád!

– April! – szólok közbe figyelmeztetően. Valahogy nem esik jól a lelkemnek, ez az egész.

– De most komolyan Ellie, mit akarhatott tőled? – a mellkasomban szúrást érzek. Nem kellene… Tudom, hogy ki vagyok és mi vagyok. Egy OKOS lány. Végzett orvos, és amint megvan a gyakorlat praktizálhatok is. Tudom, hogy nem leszek szépségkirálynő, hogy nem vagyok feltűnő és nem vagyok csillogó csoda, de valamiért meg akartam őrizni csak magamnak a pillanatot, amikor Mark azúrkék szemei RÁM fókuszáltak. Csupán ennyit, egy pillanatot, anélkül, hogy az okát keresném. Nem valószínű, hogy egy gyors menetnél a szuper kocsijában, vagy a parkolóban-nál többet akart tőlem, de amikor RÁM nézett, egy picit elhitethettem volna magammal, hogy MÉGIS. Imádom Aprilt, de amint Shaffron vagy Mark szóba kerül, ördögi lesz.

Túl sokáig hallgatok, így a hatalmas empata tulajdonságokkal megáldott lány rögtön leveszi, hogy valami nem ok.

– Ellie… Ne haragudj, én csak… – elhal a hangja és nagyon sóhajt. – Annyit sírtam amiatt a fickó miatt. Ne haragudj, hogy így örülök a bukásának! Egy percre nem gondoltam bele, hogy neked ez, hogy eshet.

– Semmi baj April… – nyugtatom meg. – Meglátott, megtetszettem. Bepróbálkozott. Történet vége. – próbálom ismét rövidre zárni.

– Ne kezdj vele Ellie. Nem éri meg mert a csillogó külső alatt tényleg egy felszínes semmi alak.

– Nem is ismerjük.

– De, drágám. Sajnálom.

– Én is sajnálom. – igyekszem témát váltani, mivel sikerül is, hosszan csevegünk vidámabb dolgokról, de a kavargó érzelmeim és gondolatatim száguldozva tombolnak.

Nem vagyok benne biztos, hogy „elbírnék” egy ilyen kaliberű pasassal. Összetörné a szívemet, és otthagyna romokban, az biztos. Lehet, hogy Aprilnek igaza van. Nem érdemes gondolni se rá.

Mert hát mi arra az esély, hogy ismét megakadjon egy ilyen szürke kisegéren a szeme?

΅΅΅΅΅΅΅΅

– Nyavalyás autó! – csapkodom mérgesen a kormányt, de ettől még nem fog megmozdulni. Kinn szakad az eső, mintha dézsából öntenék. Alig látok pedig az ablaktörlők maximális fordulaton pörögnek. A leheletem bepárásítja belülről az üvegeket. Ahogy indítok a motor „köhög”, az indító nem megy, a kocsi kifulladva leáll. Bosszúból újra és újra gyújtást adok büntetve Shaffron kocsiját. De semmi eredmény.  

Megadom magam, az elkerülhetetlennek a kormányra dőlök.

– El fogok késni a műszakomról. Félóra múlva a kórháznál kellene lennem. Ha szerencsém van a taxi időben jön és felvesz. Nagyon dühös vagyok amiatt, hogy idejövök Shaffronért, erre valami játékossal lelép kufircolni.

Ami ezt követően kijön a számon az nyomdafestéket nem tűr.

Mikor már kellően elmerülök a fáradság és önsajnálat okozta zűrben a Seahaws pálya parkolójában valaki megkocogtatja az üveget. Helyből ugrok egyet, majd felnézve gyorsan letörlöm a párát az ablakról.

Ami az ablakon túl vár leírhatatlan. Mark néz velem farkasszemet és int, hogy résnyire húzzam le az ablakot. A kapucnis pulcsija a fejére és a testére tapad, a nadrágja szintén, de nem engedem meg magamnak, hogy hosszabban nézelődjek.

– Mit akarsz? – kérdezem meg az ajtó résén.

– Felismertem Shaffron kocsiját. Nem indul szivi?

– Hívtam már taxit. – füllentem rögtön.

– Elvigyelek?

– Már mondtam, hogy nem érdekel.

– Ezúttal tényleg csak kocsikázásra szól az ajánlat, bár ha szeretnéd belefér némi oboázás is.

Feltekerem a résnyire húzott ablakot és előrenézve hátradőlök az ülésen, kezembe fogva a telefont.

Mark ismét megkocogtatja az üveget. Totálisan bőrig ázott, valószínűleg már a pólója is csuronvíz nemcsak a pulcsija. Sajnos egy percre megsajnálom, hogy végülis miattam idejött és meg fog fázni.

A jócselekedete miatt kap még egy esélyt. Lassan leengedem újra.

– Vicc volt Elena. – feleli vigyorogva. Nem tehetek róla, de a mosolyától és attól, ahogy nevemet mondja, felmelegszik a testem. Szánalmas vagyok, de boldoggá tesz, hogy tudja hogy hívnak, mielőtt azonban a nevetséges tinédzser érzelmeim szárnyalni kezdenének gyorsan visszaránt s Földre – de persze, ha ilyesmi terveid vannak nem állok ellent, még az övemet is segítek kibontani.

– Seggfej. – felelem. – Megtennéd, hogy ideállsz a kocsival, hogy én ennyire ne legyek vizes?

– Nem szívesen, de igen. Tetszene a fehér pólód vizesen.

Mit lehet erre mondani? Az arcom már annyira vörös, hogy attól félek spontán kigyullad.

Percek alatt ott terem az óriási Seahawks-kék Ford F-250.

– Pattanj be szivi! – kiabálja át a zuhogó eső zaját és kinyitja az ajtót. Felkapom a táskámat, amiben a váltásruháim vannak és villámgyorsan bemászom.

A hajam nem ússza meg, de a pulcsim alatt viselt pólóm talán igen.

Mark egy kisméretű törölközőt nyújt felém, egy másikkal pedig a saját haját szárítgatja. Leveti a felsőit. A nedves anyag még hosszan tapad a tökéletesen kidolgozott izmaira. A víztől csillogó bőre érintésért kiállt. Biztosa vagyok benne, hogy a bemutató nekem szól, egy percre még a szám is tátva marad.

– Hú. – próbálom elviccelni a forró helyzetet, mert nem látok más kiutat. Önelégülten elvigyorodik és előszed egy váltás pólót.

– Szeretnéd, ha később venném fel?

– Szép látványt nyújtasz Mark, de biztos vagyok benne, hogy ennek teljesen tudatában is vagy, de nem ér annyit, hogy megfázz.

– Sokan másképp gondolnák.

– Lehet.

Feljebb állítja a fűtést, de azért felkapja a pólót. Lassan megszárítgatom a hajamat a törölközővel, aminek kellemes öblítő illata van. Remek, ha még nem lennék elég siralmas, a hajam elkezdett begöndörödni a víztől a szemüvegem pedig a melegtől párás lesz. Gyorsan leszedem és vadul törölgetni kezdem.

– Gyönyörű vagy Elena. Csábító és ellenállhatatlan. – fordul újra felém, és a kezével egy tincsemet a fülem mögé igazítja és finoman megsimogatja az arcomat. A szemeiben felizzik a vágy.

Hihetetlen, túlságosan hihetetlen, hogy igaz legyen. Felnevetek.

– Nem hiszem el. Mondj valami hihetőbbet.

Egy pillanatra meghökken és kétkedőn húzza össze a szemöldökét.

– Kívánatos vagy szivi.

– Először is te nem a magam fajta egyszerű lányokra buksz, másodszor már vagy 1 hete nem aludtam karikás a szemem, ázott a hajam és egy gramm szilikon sincs rajtam.

Erre elmosolyodik.

– Ezt az állítást közelről is ellenőriznem kell. – feleli és egészen közel hajol. Ha nem távolodom el ugyanabban a pillanatban, biztosan összeér az ajkunk.

– Na persze. Van nő, aki ennek bedől? „Gyönyörű vagy csábító és ellenállhatatlan?” – ismétlem el a szavait próbálva utánozni a hangsúlyát is.

– Szinte mind. – feleli mostanra már kizökkenve az önuralmából és a csábító szerepből, sokkal természetesebben, hihetőbben mellettem. Csak sajnos nem állíthatom, hogy attól, hogy valóságosabb, kevésbé vonzó. Ördög és pokol.

– Milyen nőkkel randizol te?

– Szurkolókkal, pompon lányokkal. – felel azonnal.

– Miről szoktál velük beszélget?

– Mivel udvarias ember vagyok, megkérdezem őket, hogy milyen ízesítésű gumit húzzak.

– Seggfej. – közlöm vele őszintén. Eddig csak előítéletes voltam, mostanra már tényként kezelem.

– Persze, kérdezz meg bárkit. Hova vigyelek szivi? – kérdezi meg bosszúsan.

– Még mindig hívhatok taxit… – ajánlom fel gyorsan, hogy kikeveredjek a kellemetlen helyzetből.

– Elviszlek.

– Akkor a kórházhoz légyszives. – és eldarálom a címet, és az útvonalat is. Kétkedőn néz rám ismét, így szükségét érzem hozzátenni. – Rezidens vagyok. Ha vége a szakmai gyakorlatomnak, akkor praktizáló orvos leszek.

– Lehet, hogy megfáztam doktornő… – válaszol rögtön vigyorogva. – Azt hiszem orvosi segítségre szorulok.

– Ó, ebben egészen biztos vagyok, de nem olyan jellegűre, amit én nyújtani tudok.

Erre kellemes mély hangon felkacag, és beindítja az autót.

– Valószínűleg akkumulátor gondja van a kocsinak.

– Ezt meg honnan veszed?

– Három dologhoz értek igazán: a foci, a szurkoló csajok és a kocsik. – felel vigyorogva. – Ha nem szakadna az eső megkockáztattam volna, hogy bebikázzuk, de így inkább viszlek.

Nagy sebességgel haladunk, gyorsan a kórházhoz érünk.

– Köszönöm, hogy elhoztál! – felelem, de a kezem már az ajtónyiton van. Hangos kattanással csapódik be a központi zár, mielőtt elmenekülhetnék.

– Meghálálhatod. – válaszolja és ismét egészen közel hajol. A zár nem enged, az illata elborít. Elveszek a szemeiben, hangosan kapkodom a levegőt, márcsak milliméterekre  van a szája az enyémtől.

– Mit…mit szeretnél? – másodszorra sikerül is kimondanom.

– Rengeteg mindent Elena. De most leginkább téged.

– Nevetséges vagy!

– Gyere el velem egy rendes randira. – suttogja majdnem a számba.

Megrázom a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim.

– Jössz nekem eggyel. – folytatja az ostromot, a lélegzetének melege az arcomat simogatja.

– Jó. Jó, rendben, de most már engedj ki! – válaszolom csukott szemmel az ajtómnak dőlve.

Erre ismét felkacag, egy villámgyors puszit ad az ajkaimra, olyan gyorsat, hogy alig érzem, de ettől még minden porcikám beleremeg, és a folytatást követelné. Újabb hangos kattanással kinyílik a központi zár.

– A randin majd rendesen megcsókollak. – jelenti ki határozottan. – Sokszor és sokféleképpen.

– Mark…

– Holnap mikor menjek érted?

– Délután érek csak haza…

– Akkor 8ra ott vagyok nálad.

Erre már nem tudok mit felelni, gyorsan elmenekülök az autóból. Egész nap ott motoszkál a fejembe a gondolat, hogy mit látott bennem, és miért pont én?

Az ajkaimon még hosszan elkísér a majdnem csókunk íze.  

 

Mark

Édes ez az egérke…
Talán akkor is felkeltette volna az érdekelődésem, ha nem fogadtunk volna...

Nem, azért ezt mégsem hiszem.

Nem a zsánerem. Nem az a mutatós pipi, akin megakad az ember szeme...

De határozottan van benne valami... A csaj szája... Ahányszor csak ránézek, csókolni akarom vagy elképzelem a farkam körül...

És a tekintete.... Azok az intelligensen csillogó őzike szemek... Szexi a szemüvege is, ami mögé elrejti magát... És ami furcsán üdítő, hogy van humora. Fanyar, de szórakoztató.

Vagy egyszerűen felforrt a vérem a "vadászattól"... Rég volt ilyenben részem.
20 dolcsit adtam Bennek, hogy elvigye egy körre Shaffront, majd alaposan meglazítottam az akkumulátor sarut, h ne induljon el a kocsi. Sokat gondolkodtam, h ez, vagy lehúzzam a gyújtáselosztó kábelt esetleg egyszerűen a benzin csövet… Mind működött volna, de így lesz a legegyszerűbb visszacsinálnom délután, amint eláll az eső.

Utoljára tizenéves koromban kellett ennyit trükköznöm, hogy elvihessek egy csajt.
Elenának nem hazudtam az érdeklődési körömre vonatkozóan: foci, szurkoló csajok, kocsik. Nem feltétlen ebben a sorrendben.

Alig várom a holnapi randit.

Csak azt kell kitalálnom, hogy milyen helyre vigyem, ahol azért kicsit kettesben is lehetünk.
Nincs kétségem, egy kis biztatás és beadja a derekát, én pedig megnyerem a fogadást.
Nem értem, hogy miért támadt lelkiismeret furdalásom emiatt.
Őzike szemű Elena nem jár rosszul...

De a pokolba is miért érzem mocsoknak magam?

Órákkal később jobb ötlet híján azt az ember hívtam fel, akiben biztos lehettem, hogy segíteni fog.

– Helló baby! – köszöntöm vidáman. – Mark vagyok.

– Tudom ki vagy, még mindig el van mentve a számod a telefonomban. – felel Shaffron huncutul kacarászva. Furcsa, mindig szerettem ezt a csengő nőies dallamot, de most kifejezetten idegesít. Egész biztos a szex hiányzik. – Mit szeretnél?

– Ó, nagyon sok mindent. – veszem flörtölősre.

– Igazán… akkor meséld el a vágyaidat Mark és megvalósítjuk együtt. Várlak, baby.

Erre már nevetnem kell. Pontosan tudom, hogy azért van ilyen jó kedve, valószínű Ben alaposan megdolgozta. Mondjuk 20 dolcsiért az a hímringyó kitehetett magáért.

– A húgod eljön velem randizni holnap este.

A kacagás abban a pillanatban abbamarad, úgy mintha elvágták volna.

– A húgom nem játékszer! – minden egyes szó külön hangsúlyt kap, komolyan mondom a végén még vicsoroghatott is. Sosem hallottam a mindig laza, vad és féktelen Shaffront ilyen anyáskodónak. – Csak hogy tudd, a neve egyébként Elena.

– Tudom, megkérdeztem és megjegyeztem.

Erre nem túl nőiesen felhorkan. Nehezebb lesz, mint vártam. Mi az ördögnek ment át Shaffron tyúkanyóba?

Hová tart a világ?

Én egy maximum B-kategóriás lány után futkosom, Shaffron pedig az erkölcsről prédikál. De ezért volt annyi eszem, hogy ezeket a gondolatokat ne osszam meg vele.

– El szeretném vinni valahova ismerkedni. – a szó legszebb bibliai értelmében, de zt ismét nem hangosan mondom. – Ötletet akartam, hogy szerinted hova kellene.

– Ez most komoly?

– Persze. Egyenlőre te ismered jobban.

Hallom, ahogy Shaffron hangosan kifújja a levegőt.

– Téged tényleg érdekel, és TÉNYLEG randizni akarsz vele, hogy megismerhesd?

– Igen. – egyszerű hazugság, csak kicsit fáj, és csak kicsit van bűntudatom. Nem fokozom, nem bővítem a sztorit pedig jobban állna a szénám, ha fényezném magam picit. Shaffron is jobban bedőlne, de van az a szint, ami alá már én sem megyek le.

– Jól van. – feleli még picit kétkedőn, de vidáman. – Szerintem vidd el moziba.

– Milyen filmeket szeret?

– Mindenfélét. A kiválasztott filmnek nem muszáj romantikusnak és csöpögősnek lennie. – „hála istennek!” rebegem némán magam elé. Nem bírnám ki még egyszer A szerelmünk lapjait az biztos, a golyóim is összezsugorodnak tőle.

– Majd nézek valami szórakoztatót. – ígérem meg gyorsan, és elkérem Elena számát is. A címe nem kell, mert tudom, hogy Shaffron lakásának szomszédságában lakik, még a régi dugi-cimbis időnkből.

– Ne bántsd meg kérlek, és ne lábtörlőnek használd! – suttogja alig halhatóan, de könyörgőn Shaffron. – Nagyon kedves, okos és édes lány. Örülök, hogy megakadt rajta a szemed, mert szerintem is nagyon csinos, csak elrejti mindenki elől. De nagyon aggódom miatta.

– Aham. – most erre mit mondjak? Shaffrron tart nekem szentbeszédet? Alig hiszem el! Az ébredő dühömmel próbálom elnyomni a lelkiismeretem gonosz hangjait, hogy mekkora egy rohadék vagyok. Pokoli szerencse, hogy Shaffron ilyen szinten naiv és butuska, hogy még segít is.

– Ne aggódj, majd óvatos leszek. – ígérem meg, de már most tudom, hogy meg fogom szegni az ígéretem.

΅΅΅΅΅΅΅΅

Elena

 

Annyira ideges vagyok, hogy remeg a gyomrom. Nem tudom, hogy miért, hiszen nem is biztos, hogy el fog jönni. A nővérem nagyon lelkes. Miközben fürdőköpenyben állok a szétdúlt hálószobámban, sorban dobálja ki a ruháimat.

– Ugye vissza is rakod őket Shaffron? – erre sokat mondón elmosolyodik.

– Persze, ne aggódj, semmi sem lesz az ágyon ha esetleg…

– Nem. Nem fogok lefeküdni vele az első randin, és kizártnak tartom, hogy lenne még egy.

– Felhívott Ellie! Hogy meg kérdezze hova vigyen, hogy biztosan jól érezd magad.

– Még szerencse, hogy a mozit mondtad. – majd csendesen hozzáteszem magamnak, hogy így legalább kicsi az esély, hogy rám mászik annyi ember előtt.

– Egyik ruhád sem az igazi húgi! Majd szólj és elmegyünk együtt vásárolni…

– Felejtsd el Shaffron. Nem megyek veled vásárolni. Ez egy EGYSZERI alkalom lesz Markkal, mert volt olyan rendes, hogy elvitt a kórházhoz és így nem késtem el. Időkérdése és visszatalál a szurkoló csajokhoz.

Még a legjobb barátnőmnek, Aprilnek sem mertem elmesélni sem a majdnem csókot és a randit Markkal.

Egyszerűen tudom mit mondani, és a legszörnyűbb, hogy ezúttal nem akarom hallani a józan ész hangjait.

Shaffron kiviharzik a lakásomból, majd percekkel később egy halom ruhával tér vissza. Főképpen SZOKNYÁKKAL, vagy pontosabb azt mondani, hogy szoknyácskákkal.

– Na neeeem. – tiltakozom rögtön.

– DE igen! Ha valaki hát Mark értékelni fogja a választást.

– Felejtsd el! – jelentem ki, amikor egy övnek látszó darabot kap elő.

– Jó lábaid vannak Ellie. Karcúak és hosszúak, mint az enyémek. KELL a szoknya.

– De akkor is egy hosszabb fazonú.

Megadóan felsóhajt és keresgélni kezd. További tízperc vita után megegyezünk egy aranyos farmerszoknyába, ami majdnem a térdemig ér. Hozzá felveszem az egyetlen rendesen kinéző combfixemet. Örülök, hogy nem látszik ki a csipkéje a szoknya alól.

Furcsa, de meglepően jól festek Shaffron egyik csinos közepesen magas sarkú cipőjével párosítva. A felsőn dupla annyit vitatkozunk, de végül egy fehér háromnegyedesujjú fehér blúzt kapok, arany mintázattal az mellrészénél.

– Nehogy felkösd a hajad! – kapom az újabb utasítást, de ennek ellenére a megszokott magas copfba fogom össze. Már alig marad erőm tiltakozni, amikor csilingelő ezüst karkötőket tesz a kezemre. Nem engedem, hogy kisminkeljen inkább csak az utasításait követve magamnak teszek fel nagyon visszafogottat.

– A szemüveget nem kellene… – kezdene bele, de rögtön közbevágok

– Anélkül nem látom a filmet.

– Nem hiszem, hogy szemüvegbe is sokat fogsz látni belőle. – kacarászik Shaffron.
Persze a gyomrom ugrik egy újabb szaltót.

– Állj le! – kérem meg határozottan, mert lassan el fogok iszkolni, még mielőtt ideérne.

A táskámba teszek egy kardigánt, hátha hideg lesz a moziban.

Éppen elkészülők mikor határozottan kopognak az ajtómon.

– Jövök! – kiáltom.

– Jó szórakozást Ellie! – lelkendezik Shaffron. – Gyönyörű vagy! – ad egy puszit és eltűnik a hálószobámban.

– Majd zárd be magad után! – kérem meg, már a táskával a kezemben.

– Persze! – felel – De nyugodtan kopogj be hozzám, ha megjöttél.

– Kizárt. Majd reggel mesélek, bár nem hiszem, hogy lesz mit.

Teljesen ledöbbenek, amikor kinyitom az ajtót. Mark egyik kezével az ajtófélfának támaszkodva áll. Sötét színű farmert és Seahawks kék hosszúujjú pólót visel. Röviden: elképesztően néz ki. Izmos test, erős, hatalmas és férfias. Vadul és veszélyesen jóképű. Az arcéle határozott és sima, az illatából ítélve nem rég borotválkozott. Az arcszesz illata bódító.

– Szia Elena. – köszönt vigyorogva, majd alaposan végigmér. A tekintete centiméterről centiméterre halad végig a lábaimon, és az arckifejezéséből ítélve tetszik neki. Nos, ettől aztán tényleg bukfencet vet a gyomrom. – Szép lábak, és csinos vagy szivi!

– Most erre mégis mit mondjak?

– A köszönöm elég lesz.

– Akkor köszönöm. – felelem, mikor átnyújt egy szál liliomot is.

– Gyere szivi, mert lekéssük a filmet. Bár ha szeretnéd, akkor megihatunk egy italt itt nálad…

– Nem. – felelem és felkapom a táskámat.

Udvariasan kinyitja nekem a kocsi ajtót, de ahogy beüléskor hátranézek, észreveszem, hogy még mindig a lábaimat figyeli.

Habozok picit, így felnéz, és találkozik a tekintetünk. Nem tudom megfejteni a szemeiben táncoló érzelmeket.

Amikor kényelmesen elhelyezkedtem az utasülésen könnyed mozdulattal becsukja az ajtót és elindulunk.

Mint később kiderül a város szélére, egy régi autósmoziba… 

És a pokolba Shaffronnal: szoknya van rajtam!

Kevés autó álla domboldalon, az apró völgyben állót vetítő körül.

Mark is viszonylag messze állítja le az autót mindenkitől. Meglepődöm, mikor kisegít az autóból.

– Szólhattál volna, hogy idejövünk, mert ebben – mutatok végig magamon meg fogok fagyni.

– Felmelegítelek és melegen is tartalak, ne aggódj! – A mosolya csábító, gaz ér ördögi. Sajnos elgyengülnek tőle a lábaim. Furcsa érzés valaki abszolút figyelme középpontjában lenni.

Minden erőmmel próbálok komolyan nézni rá.

– Kár lett volna ezt a látványt kihagyni, de ha aggódsz, akkor felrakom a sátrat. – most veszem észre, hogy a furgon platóján már ott egy vastag matrac, a hátsó ülésről pedig plédek és párnák kerülnek elő, amiket szépen sorban feldobál. Percek alatt egy íves árnyékoló ponyva terül el a plató felett, felülről és oldalról is „benntarva” a meleget.

Zavaromban nem tudom, mit mondjak.

– Gyakran jársz autós moziba? – tudom, hogy béna, de egyszerűen a híres agyam leblokkol és elszáll, amikor ez a pasas mosolyogni kezd.

– Nem olyan gyakran. – majd mikor kétkedő arckifejezésemet látja hozzáteszi – viszont kempingezni sokszor megyünk haverokkal, főleg folyó mellé.

– Mi is szoktunk barátokkal. – nagyon fellelkesülök, mert a gyógyítás szenvedélye mellett ennek az egy másiknak hódolok.

Mark persze kétkedve néz. Majd ölbekap könnyedén, mint egy tollpihét, mielőtt azonban tiltakozhatnék, óvatosan a platón lévő matracra tesz. Észre se vettem, hogy a karjaim milyen könnyedén találták meg és kulcsolódtak össze a nyakában. A száját az enyémtől egy sóhajtás választja el. A térdhajlatomon és a hátamon pihenő kezei forrón égetnek. A teste annyira meleg és közeli, teljesen felhevülök a szokatlan érzésektől, a bőröm mintha felizzana. Az azúrkék szemeiben vágy lobban.

Ijedtemben úgy mozdulok, hogy megpróbálok szabadulni és a kezei lehulljanak rólam. Mark az állkapcsát erősen összeszorítja, mintha arcul csaptam volna, de nem enged, csak kicsit lazít a szorításon. A következő pillanatban már ő is a platón van, én pedig alatta fekszem. Elmozdítanom lehetetlen, miképpen a hegyeket sem lehetséges odébb tolni.

– Kérlek… – suttogom, és két kézzel tolom el a mellkasánál. Bár ez erős túlzás talán csak úgy pontos, hogy próbálkozom.

– Mire kérsz szivi? – kérdezi Mark rekedt férfiasan mély hangon. Lehajolva apró csókot lehel a nyakam ívére. Teljes testemben megremegek és libabőrös leszek. – Vagy erre? – újabb csók ezúttal egy sóhajtásnyival lejjebb. A köztünk lévő távolság elhanyagolható, de az erős karjain támaszkodva „fekszik” felettem. Nem érzem a hatalmas súlyát, csupán a teste melegét, és az izmai erejét a tenyereim alatt. Oldalra fordul, és mellem fekszik, de mielőtt „fellélegeznék”, a kutakodó kezei a térdemtől lassan elindulnak a combom belső oldalán felfelé. A vágytól remegek, holott tudom, hogy nem helyes, amit engedek. Tudom, hogy nem szabadna „megtennem”. Hova tűnt a józan eszem?

– Kérlek Mark, ez… – forró csókjával fojtja el a tiltakozásomat. Nem habozik, mélyen és vadul csókol, nem hagyva kétséget a céljairól.

Letaglózó.

A kezei megtalálják a combfixem csipkéjét, amitől keményen felmordul, és még szenvedélyesebbre vált az amúgy sem gyengéd érintése. Az ajkaimat „elengedve” nyakamat harapdálva, kóstolgatva halad végig a nyakamon, közben a csipke és a bugyim közti finom bőrt érinti. Majd a bugyimon keresztül megsimogat.

– Elég! – pánikolok be. – Túl gyors vagy! Ráadásul egy autós moziban vagyunk nyilvános helyen. – a hangom még jobban remeg, mint én magam. Ijedten próbálom újra eltolni magamtól. Továbbra se mozdul. Újra megcsókol. Összeszorítom a számat és mind a két kezemmel lefogom a combjaim között lévő karját. – Állj! – kérlelem riadtan.

Mikor már azt hiszem, hogy nem fog megtörténni, minden egyes izma megfeszül, a hatalmas test megmozdul, és a hátára fekszik. A felkarját a szemére húzza és zihálva veszi a levegő. Látom rajta, hogy próbál lehiggadni. Az egyik plédet felkapva magam elé fogom, mintha egy páncél lenne, és ezzel mindent ki tudnék zárni és egészen a plató belső széléhez húzódom. A levegővételem kábé annyira nyugodt, mint ha maratonit futottam volna.

A gyér világításban is látom, hogy Mark teljesen készen áll.

Közben a fények változnak és elkezdődik a visszaszámlálás a film kezdetéhez.

– Ne haragudj… – kezdek el magyarázkodni, és nem tudom miért önt el a bűntudat, hiszen nem tettem semmi rosszat.

Mark leemeli a karját az arca elől, az állkapcsa megfeszülve a szemeiben még ott a visszafogott vágy.

– Egy perc és lehiggadok. – felel – Csak kicsit túlpörögtem.

– Haza viszel? – kérdezem meg a nyilvánvalót.

– De hát még el se kezdődött a film. – összehúzza a szemöldökét és megrázza a fejét, mintha ki akarná tisztítani a gondolatait. – Ígérem viselkedem.

Automatikusan bólintok. Felhúzza magát ülő helyzetbe, és eligazítja a párnákat, majd hellyel kínál maga mellett. Óvatosan az ölére sandítok.

– Ne aggódj, – mondja miközben a szemembe néz – olyan szexis vagy, hogy garantáltan egész éjjel állni fog, de jó fiú leszek ma.

Nem tudom miért, de bizalmat szavazok neki, és még egy pillanatnyi habozás után mellé csúszok. A vastag és szilárd karjával átfog, még közelebb húz a melegbe, majd mind a kettőnket betakarja a hozott pléddel.

Azzal a film kezdetét is veszi, egy nagyon régi mókás vígjáték. Maga mellől pattogatott kukoricát és sört szed elő.

– Hogy teljes legyen a mozi élmény. – mondja mosolyogva.

– Szóval, nem olyannak tűnsz, mint aki töltött már kinn éjszakát. – dörmögi mély férfias hangon visszatérve az előző témához.

– Akkor a látszat csal, Mr. Izomagy. Minden évben legalább egy hetet kinn töltünk. – szedem össze a gondolataimat, és lassan ellazulva dőlök neki.

A film közben részletesen ecseteljük az élményeinket és azokon is meg a film kifigurázásán is nagyokat nevetünk. Feloldódom és remekül érzem magam.

Valamikor a film utolsó képkockái peregnek, Mark az engem átkaroló kezével elkezdi ismét simogatni a karomat.

– Nem fekszem le veled az első randin. – próbálkozom viccel elütni, mielőtt komolyra fordulna az újabb próbálkozás.

– És a másodikon? – de folytatja mielőtt reagálhatnék – Holnap edzésünk lesz. Nincs kedved eljönni és megnézni? Utána megihatnánk valamit.

– Rendben. – mosolyodok el. – Az edzés végére talán odaérek, mert megint be kell ugranom a kórházba. Most elég hektikusak a „műszakjaim”.

– Ühüm. – felel Mark közben a számat fürkészve. – A jófiúságba még egy csók belefér? – kérdezi meg hirtelen.

– Csak akkor ha elismétled, amit az előbb mondtam…

– Az kizárt. 5perce csakis a szádat nézem. – akaratlanul is felnevetek, majd fogalmam sincs honnan szedem a bátorságot, és az esztelenséget, de a hajába túrva lehúzom magamhoz, majd megcsókolom. Ezúttal én irányítom, ő pedig meghagyja ezt nekem, óvatos kóstolgatás, majd gyengéd cirógatás lesz belőle.

– Köszönöm a remek estét. – suttogom.

– Szívesen. – felel – Gyere, hazaviszlek, mielőtt megszegném az ígéretemet.

A lakáshoz érve úgy búcsúzunk el, hogy holnap találkozunk.

Teljesen felkavarodott érzésekkel térek nyugovóra. Elképzelni sem tudom mit fogok kezdeni ezzel a nyersen érzéki fickóval. És ami rosszabb mit fogok kezdeni magammal, ha mégis csak egyetlen éjszakára kellek neki?

Mark

– A kibaszott kurva életbe! – a nyakamba zúduló és az egész testemet lehűteni akaró hideg víz sem segít semmit. Soha életembe nem álltam ennyire közel ahhoz, hogy ráerőszakoljam magam egy nőre. Egyetlen rohadt hajszálnyi választott el attól, hogy le tudtam állni, amikor nemet mondott.

Nem is hittem el, hogy tényleg nemet mond, csak amikor már másodszor kérte. Miért ez a lány? Miért pont Elena? Nem egy bombázó, bár azt meg kell hagyni, hogy pazar lábai vannak. Pazarul festenének a derekam köré fogva, miközben mélyen benne vagyok.

Szép a szája és a csókja íze megőrjít.

De sem az ajkai képe sem pedig a csókjáé nem segít. A jegesen hideg víznek esélye sincsen, a farkam nem lankad.

Egy nő kell, de pokoli gyorsan…

Nem, még én sem vagyok akkora ökör, hogy ezt bepróbáljam. Pár napot kibírok, mert hogy többre biztosan nem lesz szükségem. Meghódítom. Megdöntöm. És… Nem tudom hogyan tovább.

A lelkiismeretem gyötör. Nem lesz ez sehogy sem jó.

Egérke teljesen kifordít magamból. Mióta érdekel engem, hogy mi a helyes és mi a jó?

A derekam köré tekerem a törölközőt, és az ágyamhoz lépve gyorsan sms-t írok.

„Remélem rólam álmodozol éppen.”- mielőtt meggondolnám magam elküldöm.

Nem kell sokáig várnom, pityeg is a telefonom.

„Nem vagy te egy kicsit beképzelt?” ezen halkan felnevetek és már küldöm is a választ.

„Jóképű vagyok híres, gazdag, és realista.”

„Haha” majd egy újabb üzenet tőle: „De tényleg rád gondoltam…”

„Álmodj rólam szépeket Egérke, és szoknyában gyere holnap.”

„Szép álmokat Mark, XOX” (*XOX=ölelés és puszik)

„Ezeket kíméletlenül behajtom holnap.”

„XOX”

Erre már mosolyognom kellett.

Furcsa, mert mikor végre sikerült elaludnom nem a viszonylag gyorsan bekövetkező győzelmem tudata ringatott álomba, hanem hogy holnap újra csókolni fogom Egérkét.

΅΅΅΅΅΅΅΅

Elena

Az arcomon levakarhatatlan mosollyal dolgoztam ma egész nap. Pedig elég fárasztó műszak volt, mert egy hatalmas, több autós ütközéses balesett miatt aktív bevontak minket is az életmentésbe. Rengeteg sebet tisztítottam ki, és párat össze is varrtam, sőt egy síró kisgyereknek is sikerült megnyugtatni, majd amikor az anyukája gipszelt kézzel kijött, sikeresen visszajuttatni hozzá.

– De jó kedved van! – jött oda mellém April is a pihenőszobába, ahol a vigyorogva a sokadik kávémat szürcsölgettem.

– Mindjárt végzünk! – feleltem neki, mert nem mertem elmesélni neki a tegnapi randimat, sem pedig az éjszakai SMS-eket. Őszintén szólva magam sem tudtam hova tegyem őket. Mark nem volt aranyos: vad volt, férfias, és féktelen, de mágnesként vonzott, mert éreztem, hogy nem csupán ennyiből áll. Volt egy másik oldala is: vicces volt és szórakoztató, ha ő is úgy akarta. Ez nem jelenti azt, hogy a nehezen kezelhető, vagy egyenesen a kezelhetetlen jelzők nem illettek volna rá pont úgy, de valami különös oknál fogva meg akartam próbálni.

Nem tudom miért vett észre, és azt sem értem, hogy miért pedálozik tovább nálam, mikor annyi más „jobb” csajt megkaphatna, de kifejezetten jól esik a lelkemnek. Lehet, hogy naiv dolog, de kezdek hinni abban, hogy érdeklem.

– Szóóóval…– folytatja April elnéző mosollyal az arcán – Végre randira hívott Dr. Johns.

– Nem. – most meglepett. – Miért gondolod?

– Ellie, százéve ismerlek, és álmodozás NAGYON nem jellemző rád. Ki vele!

– El fogok mindent mesélni, ígérem, de nagyon friss a dolog, és jelenleg még hagyom, hogy alakuljon.

– Mivel a legeslegjobb barátnő vagyok a világon, nem faggatlak, de rövidesen foglak.

– Rendben, nemsokára állok elébe.

– Mi a terved délutánra?

– Megyek Shaffronért az edzésre.

– Még mindig nincs saját autód?

– Sőt egy ideig még a nővéremé sem működött, de varázslatos módon megjavult. Már nem tart sokáig ez a helyzet.

– Gondolom nem szeretsz azért a libáért rohangálni folyton.

– April…

– Nem mondtam semmit! – fogja be mind a két kezével a száját. – Teddel mi is kimegyünk, mert úgy tűnik munkát fog kapni a csapatnál, mint jogi képviselő.

– Nem is tudtam, hogy ilyen végzettsége van.

– Még nekem is nehezen vallotta be, hogy ő meglehetősen komolyan vette a tanulást annak idején, mert félt, hogy tovább rontja vele a keményfiú imidzsét. De ettől csak büszkébb vagyok rá.

– El is hiszem! – bólogatok sűrűn és felidézem a képet, hogy mennyire boldog April Ted mellett. Talán, ha barátnőmnek sikerült, akkor hátha nekem is van esélyem rá.

– Akkor ott találkozunk! – köszön el April és egy bögre kávéval eliszkol a pihenőből. Bármikor máskor szívesen töltök időt a barátnőmmel, de az a baj, hogy ha megtudja a Mark-ügyet ki fog akadni. Átkozom az ostobaságomat és gyávaságomat, hogy nem vallottam be eddig, hogy úgy csinálok, mintha az én piszkos kis titkom lenne… Pedig láthatóan Marknak nem okoz nehézséget, hogy felvállaljon, különben miért hívna el az edzésre?

A leggyávább dolgot teszem, amit csak létezik, miután odaintek köszöntésként Aprilnek, egyenesen Shaffron mellé sietek. Biztos lehetek benne, hogy ide nem fog átjönni. A kórházban elszalasztottam az összes lehetőséget, hogy kiöntsem neki a szívem, és most még kell egy pici idő, hogy lépjek.

Felfedezem, hogy az egyik pomponlányka elég szédelgős és bizonytalanul áll. A társai is szólnak neki, de makacsul leinti őket, és folytatja a gyakorlást.

De egyenlőre nem foglalkozom vele, visszatér a figyelmem az edzésre. Keményen meghajtották a fiúkat, úgy tűnik ma gyilkos napot tartanak. A szemem Markot keresi, és nagyon gyorsan meg is találom. Ahogy egyik akadályt veszi a másik után az lenyűgöző. Érzem, hogy az arcom elvörösödik, amikor felidézem a tegnapi napot, ahogy azokat a csodás izmokat érinthettem.

– Forró a helyzet húgocskám? – kérdezi vigyorogva Shaffron, rám nézve. – Piszkosul keményen nyomja ma a pasid.

– Nem hiszem, hogy a pasim. – mentegetőzöm.

– Ó dehogyisnem. – feleli és kacarászni kezd. Addig nem hagyott békén, amíg mindent el nem meséltem neki a tegnapi randiról. Nem győzött csodálkozni, és teljesen rápörgött erre az én és Mark dologra… Szerintem lelkesebb, mint mi ketten, de csak azért, mert boldognak akar látni.

Amikor Mark visszaszalad a kijelölt szakaszhoz, újra az imbolygó lányra nézek nem sokkal mellettem. Nagyon nem lesz ennek jó vége…

Mark

Hát persze, hogy rögtön észrevettem, ahogy Egérke megérkezett. Amilyen idióta vagyok többször is kinéztem rá azóta. Pántos, kék lenge térdig érő egyberuhát vett a kedvemért, de kisebb sarkú cipővel, mint amiben látni szeretném. Hozzá persze egy sötét kardigánt is mert nincs valami jó idő. A szél fúj, de szerencsére az eső még nem kezdett rá. Ha kitart a mázlink, akkor ki is bírja a gyakorlás végét.

Mikor éppen beállnánk az edzés végi levezető meccsre, az egyik mutatós pompon lányka lepottyan a „csajszi-piramis” tetejéről és nagy csattanással a korlátnak csapódik.

A többiek madárkákként reppennek széjjel.

Azt, hogy Elena átvág a tömegen, csak akkor látom, amikor erős, határozott hangon még hátrébb parancsol mindenkit.

Letérdel a csajszika mellé, nem foglalkozva azzal, hogy esetleg koszos lesz a ruhája, és határozottan beszélni kezd a lányhoz.

Innen is látom, hogy nem reagál, így begyakorlott mozdulatokkal, azt hiszem az életfunkcióit és a sérüléseket ellenőrizheti.

– Valaki azonnal hívjon mentőt! – kiállja. Látom, hogy a nem sokkal mellette álldogáló Ted előkapja a telefont és monoton hangon eldarálja azokat, amiket Egérke mond.

Észreveszem, hogy erősen vérzik a lány feje, mert nemcsak a rányomott ruhadarabot, hanem Elena kezét is összevérezte. Lenyűgöző amilyen hidegvérrel kezeli a helyzetet, ahogy a kabátot, vagy pulcsi, vagy mit tudom én mit a vérző sebre szorítja, míg a másik kezével a lány pulzusát tapintja ki. Miután a gerincén is végig futtatta a kezeit, stabil oldalfekvésbe fordítja.

Valami szorítás félét érzek, mintha túl szűk lenne a mez rajtam. Óvatosan körbekémelek, de többen vagyunk, akiket megragadott a látvány.

Percek telnek el, míg a mentő szirénáit halljuk, és újabbak, amíg megjelennek a hordággyal, és Elena határozott válaszai után elszállítják az eszméletlen lányt.

Egérke talpra kecmereg, megigazítja a szemüvegét. Nincs rajta a kardigánja, így biztos vagyok benne, hogy jobb híján azt szorította rá a fejsebre nyomókötésnek. És ha jól látom az öltözők felé indul, kezet mosni.

Eddig is tudtam, hogy okos és talpraesett, de ez most engem is meglepett.

Az edző sípja viszont visszaterel minket a pályára. Kár, mert azt hiszem szívesen csatlakoznék hozzá a mosdóban…

Minden felgyülemlett feszültségemet, és frusztrációmat a játékba nyomom. A velem szembe álló védő játékosokat nem kímélve.

– Kibaszott életbe Mark! Ez csak edzés! – szól rám Ben nyöszörögve, mint egy lány, mikor már vagy sokadszorra lököm fel. – Tartogasd az agressziódat a csajodnak, vagy a hétvégi meccsre az ellenfélnek. 

Ó igen... jut oda is.

Elena

Megfagyok… Az edzés végéig odaadta Shaffron a dzsekijét, de mivel láttam, hogy mostanra már a tüdőgyulladás határán van, visszaadtam neki. Itt vacogok a folyosón Markra várva. Picikét nevetségesnek érzem magam a sok „széplány” között.

Mivel Shaffronnak el kellett mennie és vitte a kocsit is, így abban bízom, hogy Aprilék megvárnak és hazavisznek, vagy esetleg Mark… De taxit is hívhatok, mert ma nem sietek sehova.

Lassan szállingóznak ki a „fiúk”. Látszik, hogy tényleg kemény edzés volt, mert van aki csak vánszorog.

Furcsán érzem magam, mert a legtöbbjük tekintete megállapodik rajtam, van aki oda is biccent. Idegességemben a fülem mögé simítom a hajam és megigazítom a szemüvegemet. Cliff megjelenésekor a szurkoló csajok egy része hangos sikoltozásba kezd. A felé futó lányokkal pár szót vált, majd elnézést kérve elsiet. Szegény, nagyon nehezem viseli az esküvője előkészületeit.

Belefeledkezem a látványába, ahogy a kivonulását figyelem, emiatt ugrom egyet Mark hangjára.

– Féltékeny leszek Egérke. – figyelmeztet, de amikor megfordulok magyarázkodni, észreveszem, hogy cseppet sem mérges, inkább derűs az arckifejezése. Gyanítom, hogy akkora az önbizalma, hogy el se tudja képzelni, hogy bárki labdába rúghatna mellette.

Ugyan ez igaz, de nem tetszik, hogy ezzel Ő is tisztában van.

– Szia! – köszönök helyette.

– Szia! – feleli mosolyogva és egészen addig terel, amíg a folyosó falához nem simulok. Mire észbe kapok megfogja az államat, enyhén felfelé billenti és vadul megcsókol. El tudnék olvasni a karjaiban.

– Fázol, szivi? – kérdezi – Még az ajkaid is hidegek. – suttogja majd teljes testtel hozzám simulva a melegébe von. – Percek alatt felmelegítelek. – ajánlkozik fel, de már nem érzem a hideget, csak a száját az enyémen, a nekem feszülő izmait és a testemet simogató kezeit.

Mindezt a folyosó közepén… Mindezt a szurkolólány sereg előtt… és a kivonuló füttyögető csapattársak előtt.

– Ne itt, kérlek. – motyogom halkan, de nehéz összefüggő gondolatokat és szavakat alkotni. Még sosem volt ilyen nehéz.

– Akkor hol? – kérdezi finoman harapdálva a fülemet a szoknyám alá becsúszó kézzel. Forró a tenyerének érintése is. – Imádom a selymesen sima bőrödet. – csábít tovább.

De a vágy kábulatának ködét April hangja szakítja meg.

– Mégis mi az francot csinálsz? – a kérdést persze Marknak intézi.

– Felmelegítem. – feleli felsőbbrendűen a barátnőmre mosolyogva. – Éppen jócselekedetet hajtok végre, inkább megdicsérhetnél Galambocska.

– Mark… – szólnék közbe. Nagyon is tudatában annak, hogy a keze még mindig a combomon van a szoknyám szegélye alatt.

– A kabátodat is odaadhattad volna, seggfej! – vágja rá a barátnőm, tudom, hogy csak engem akar megvédeni, és igazán büszke vagyok rá, hogy szembe mer szállni azzal a férfival, akitől annyira fél, de most valahogy nem akarom, hogy megmentsen.

– April… – kezdenék bele.

– De a kabátom fele ennyire sem hatékony.

– És különben is mekkora IQ kell ahhoz, hogy megjegyezz pár női nevet?

– Elenáét tudom, a tiéd pedig sosem érdeket Galambocska.

– Rohadt gyorsan vedd le a kezedet Ellieről! – már csak Ted hiányzott… imádom a barátaimat, de most úgy érzem nincs erre szükségem. – Neked pedig Ellie lehetne több eszed is orvos létedre, csak lefektetni akar és aztán annyi. Elhagy. Kész. Vége. Ne legyél strigula az ágykeretén.

Könnyek gyűlnek a szemembe a szorosan előttem álló Mark teljes testében megfeszül, minden egyes izma ugrásra készen vár.

– Csak védeni akarnak. – suttogom Marknak csitítóan, de kételkedem benne, hogy bármit elérhetek. A tenyeremet az arcára teszem és finoman magam felé próbálom fordítani. Tudom, hogy önszántából enged, mert a hegyeket nem könnyű mozgatni.

– Nem kényszerít semmire. – felelem halk, gyenge hangon a többieknek. – Az hogy vele vagyok a saját döntésem.

– Meg fogod bánni! – felel April és már neki is sírós a hangja.

Mark azúrkék szemei a dühtől szikráznak és még valamitől, amit nem merek nevén nevezni.

– Mehetünk szivi? – kérdezi meg végül az összeszorított ajkai közül kipréselt szavakkal.

– Egy perc. – felelem. Kibontakozva karjainak melegéből és odasietek Aprilhez, majd megölelem. – Ne aggódj, nagylány vagyok, tudok magamra vigyázni.

– De miért pont Ő? – bök Mark felé. – A világ bármely más pasija inkább, mint Ő. Ha csak egyszerűen rosszalkodni akarsz, mint a legtöbb lány még segítek is keresni egy JOBB rosszfiút!

Megrázom a fejem és újra megölelem.

– Sziasztok! – köszönök el, és a kezemet Markéba csúsztatom. Látom, a zavart arckifejezését, a pillanatnyi habozását, de végül megfogja a kezem, majd öles léptekkel szinte maga után vonszol.

A parkolóban a hideg széltől megborzongok. Mark szitkozódni kezd, majd egy rövid kutakodás után a sporttáskájából előszed egy cipzáras pulcsit, és a vállamra teríti.

– Köszönöm! – felelem

– De el ne meséld senkinek, mert oda a nehezen felépített rossz hírem.

Felkacagok és ezzel meg is törik a feszültség.

– Ne aggódj, a titkod biztonságban van nálam.

A kocsihoz érve kinyitja nekem az ajtót és besegít. Rögtön gyújtást ad és elindítja a fűtést is. A pulcsija melegében már nem fázom, így hogy körülölel az illata. Látom, hogy mielőtt kitolatna végignéz a felcsúszott szoknya által szabad hagyott bőrfelületen.

– Egy kicsit húzd feljebb… – dörmögi rekedten és csábítóan. Ahogy rám néz, annak nagyon nehéz ellenállni.

– És ha feljebb csúsztatom, akkor fogsz viselkedni? – kérdezem elszoruló torokkal. A szexuális feszültség fojtogató, minden porcikám felizzik.

– Nem. – válaszolja. El sem hiszem, hogy a tenyeremet a szoknyámra teszem, mintha nem az én akaratom mozgatná a tetteimet, hanem az övéi. Nagyon lassan talán egy centiméter ha feljebb kerül, amikor Mark felmordul.

– Feljebb… – utasít határozottan. Áthajolok és adok egy gyors csókot a szájára.

– Úgy nem fogsz tudni vezetni.

– Akarsz fogadni? Itt már ne állj le…

– Indulj inkább.

– Meg fogsz ölni Egérke. – feleli drámaian felsóhajtva. Erre újra mosolyognom kell és az Aprilék keltette negatív gondolataim messzire szállnak.

Határozott tempóban elhagyja a parkolót és a lakásom felé vesszük az irányt. Vezetés közben a kezét a térdemre teszi, éget a tenyerének forrósága.

Mark

A szívem egy része azt szerette volna, ha Egérke hallgat a barátaira. Sokkal jobb lenne neki nélkülem. De mivel általában nincs szívem, figyelmen kívül hagyom. Csak a vad vágyat érzem, hogy valami nyugodt helyen végre rendesen is a karomba tartsam és elmerülhessek benne.

Kívánom.

Őrülten és vadul kívánom, és nem tudom mikor és mennyi lesz elég. Őszintén remélem, hogy csak egy ostoba alaptalan pletyka volt, hogy még szűz, viszont abban teljesen biztos vagyok, hogy nem szerzett széleskörű tapasztalatokat. Elég ártatlan ahhoz, hogy türelmesnek kell lennem vele. A POKOLBA! Így csupa nagybetűvel a világba üvöltve.

De emellett rosszul esik a gondolat, hogy bántom. Vigyázni akarok rá, és megóvni. Kényeztetni és gyönyört adni, hogy szenvedélyes emlék maradjon neki az éjszaka velem…

Teljesen elvesztettem az eszemet…

Mikor megérkezünk a társasházhoz, keresek egy jó parkoló helyet. Látom, hogy Egérke kicsit habozik, hogy mit mondjon. Érzem, hogy tart tőlem. Persze okkal és joggal.

– Felkísérlek a lakásajtódig. – mondom, hogy ezzel is haladékot adjak neki a gondolkodásra és a döntésre. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ebben a pillanatban fel mert volna hívni magához egy italra, vagy bármire.

Nem felel csak biccent, látom rajta, hogy izgatott. Gyorsan megkerülöm az autót és kinyitom neki a kocsiajtót merő udvariasságból, és mielőtt tiltakozhatna a karomba húzom, és átölelem a vállát, hogy óvjam a csípősen fújó széllökésektől.

Egyetlen perc alatt ellazul mellettem, és hozzám simul. Ettől persze az amúgyis kemény farkam szét akar robbanni. Megérzem a finom illatát a gyomrom is összeszorul a sürgető vágytól.

Akarom, és megszerzem.

Mikor felérünk a bejárathoz, remegő kezekkel kikeresi a lakáskulcsát, látom, hogy kerüli a tekintetemet, és zavarban van. Biztató, hogy ezek szerint nem csak én égek a vágyaim poklában.

Amint megleli a lakáskulcsot, elfordul és többszöri próbálkozásra sikerül betalálnia a zárba.

– Szóval… – kezdene bele, de nem bírok ellenállni a nyaka selymes ívének és a csupasz tarkójának, amit a magasan kötött copfja szabadon hagy. Mind a két kezem megtámasztom a feje mellett a bejárati ajtón.

Pontosan tudom, mikor kell ostromolni, azért vagyok ennyire jó támadó játékos és ez az a pillanat. Nedves csókot adok a tarkójára, és az egész testemmel hozzá simulok. Biztos vagyok benne, hogy a feneke karcsú ívén érzi a merevedésemet.

Halk, félénk sóhaj a jutalmam. A nedves csókot egy újabb követi a füle alá. Elena az egész testében megremeg. Tudom, hogy kíván ő is, tudom, hogy akarja, de abban nem lehetek elég biztos, hogy nem visszakozik-e ismét.

Kivéve, ha annyira elveszti az eszét, mint én, pár perc múlva. Már nem bírok sokáig gondolkodni, utána már csak ösztönlény leszek, aki a gyönyöre hajt. Hagyom, hogy a leheletem borzolja a nedves bőrét, egyre szenvedélyesebben csókolom és óvatosan harapdálom hátulról a nyakát. Az egyik kezemet levéve az ajtóról, átkarolom, és még szorosabban magamhoz húzom a remegő testét, a másikkal kinyitom az ajtót, hogy  bejussunk végre.

Erősen becsapom magunk után a bejáratot, majd nekidőlök Elenát magammal vonva.

Lehúzom a rajta lévő pulcsim cipzárját, majd a ruhája pántjaival együtt lerántom az egyik válláról. Újabb csókolni való bőr, csupa selymesség, csupa forró tűz. A hangok pedig amik Elena csábos ajkait elhagyják egészen a farkamig jutnak.

Itt fogok elégni a pokol kibaszott tűzében, ha nem lesz az enyém.

Elena

Mark vad csókjai, olyanok, mint egy nyers birtokbavétel. Azt sem tudom hol vagyok, csak egy érzékeinek élő lány lettem, értelmes gondolatok nélkül.

Egy szóval sem tiltakozom, amikor lerántja rólam a pulcsit és a ruha pántját. Csak mélyen felsóhajtok. Biztos vagyok benne, hogy a ruhámnak annyi, mert mintha hallanám a szakadó hangot. Elemi szintű a brutalitása és lehengerlő. Ellenállhatatlanul sodor a szenvedélye magával.

A tenyere lefelé indul a vállamról, besiklik a pánt nélküli melltartóm alá. A mellbimbóim teljesen megmerevednek. Ahogy cirógat, nyöszörögni kezdek, bizsereg az egész testem. A másik vállamat is kiszabadítja, de ez még nem elég, mert erővel letépi rólam a melltartót is. Deréktól felfelé teljesen meztelen lettem, és végtelenül kiszolgáltatott. Az érzéseim és vágyaim rabszolgája, Mark rabszolgája…

A számat forró csókba vonja, alig kapok levegőt a vágy rohamától. Szeretem az ízét, szeretem, ahogy felfedez és kóstolgat, mintha szomjazna, mintha belőlem nem lenne soha elég. Mintha nem tudna betelni velem.

Mind a két keze a melleimen, erősen formázgatja, masszírozza őket, amikor a bimbókat finoman megcsípi a szájába sikoltok.

Sokkal gyengédebben folytatja tovább. Egy pillanatra még el is enged, de a következőben már én vagyok a bejárati ajtónak döntve, Ő pedig szinte hozzáprésel. Félelmetes lehetne az ereje, mert egy törékeny aprócska babának érzem magam a karjaiban, szinte el is veszem, de valamiért bízom abban, hogy nem fordítaná ellenem. Ellazulva élvezem, hogy mennyire nővé válok az elemien férfias érintésére.

Két kézzel lerángatja a ruhám maradékát, és a fenekemnél fogva felkap, mint egy tollpihét. Le sem veszi onnan a kezét, ahogy vadul magához ránt. A lábaimat a dereka köré kulcsolom, amiért egy elégedett morgást kapok jutalmul. Csak a bugyim, Mark nadrágja és alsója áll közénk. Teljesen tudatában vagyok a merevségének és a méreteinek.

A csókjával szinte felfal, és nem tudom ösztönei vezetik-e, de egyenesen a hálószobám felé tartunk. A végső épeszű gondolatom még az, hogy talán itt az utolsó lehetőségem megállítani az eseményeket, de a józan gondolatok villám gyorsan hagyják el az agyamnak még a közelét is, amint erősen megmarkolja a fenekemet és magához dörzsöl.

Nemcsak azt akarom, hogy csábítsanak, részt is akarok venni benne, érezni akarom a bőrét. Mind a két kezemet, amikkel eddig a nyakát kulcsoltam át, becsúsztatom a pólója alá.

Mély hangon felsóhajt, így cirógatni kezdem a szilárd, acélos izmokat. Letesz az ágyra, és amint felszabadul a keze, rögtön letépi magáról a hosszúujjú pólót, kibontja nadrágját, és az alsójával együtt lecsúsztatja.

Nincs időm nézelődni, mert a következő pillanatban már a hátamon fekszem és Mark a csodás testével felettem. Könyökén támaszkodik a fejem mellett, hogy ne nehezedjen rám a hatalmas súlyával. Mind a két kezemmel átkarolom és cirógatni kezdem a hátát. Finoman kipróbálom rajta a körmeimet is, amitől élvezettel felmordul.

A szájába szívja a mellbimbóimat egyiket a másik után. A hátamat ívben megfeszítem még többet követelve. Mintha csak a kínálásra várt volna, innentől elszabadul. Vadul kóstol, ízlel, cirógat mindenütt. A lábam közé csúsztatja a kezét és mintha sokkal jobban ismerné már a testem, mint én magam, mintha már most az övé lennék, rögtön rátalál a gyönyöröm középpontjára. Egészen az orgazmusig simogat, miközben remegek, erősen magához szorít.

– Csodaszép vagy! – suttogja a fülemben közben. A hangja megbabonáz, de még közel sem áll le itt sem, hanem óvatosan belém csúsztatja az ujját, majd a következőt is.

– Milyen szűk vagy Egérke. – dörmögi rekedten. – Óvatos leszek ígérem.

Mikor már az újra éledt vágyból közel kerülök a következő beteljesüléshez, egy percre magamra hagy, óvszert vesz ki a nadrágja zsebéből, és gyakorlott mozdulatokkal felhúzza. Hiányzik a melege, de pillanatok alatt ismét felettem van.

– Készen állsz? – kérdezi két csók közepette. Nincsenek gondolataim, csak érzéseim. Azt akarom, hogy Marknak se legyenek. Mind a tíz körmömet végig húzom a hátán. Erre megremeg felettem, majd természetesen elvigyorodik.

– Ahogy csak szeretnéd. – feleli, de azért óvatosan hatol belém.

Hiába az alapos előkészítés, felszisszenek a teljesen birtokba vételnél. A mérete minden szempontból hatalmas, a táncunk pedig vad és pusztító. Megsemmisülök a beteljesülés pillanatában és nagyon sokára épülök fel újra.

Valami többnek érzem az egészet, sokkal közelebb magamhoz Markot, mintha ezzel az aktussal a részemmé vált volna.

A késő délutáni, lassan estébe hajló napsugarak táncolva sütnek be a hálószobám ablakán. Mark karjában fekszem még mindig teljesen meztelenül, a takaró tessék-lássék módon körénk csavarodva, miközben a hátamat cirógatja.

– Huuu… – fújom ki a levegőt, ami megcsiklandozza a mellkasa izmait.

Hangosan felnevet rajtam, és tovább simogat, a keze lejjebb vándorol a fenekemre.

– Most mit mondjak erre? – kérdezem a kezemet a mellkasára fektetve és azon támasztva az államat, hogy a szemébe tudjak nézni. Nagyon jó kedve van, huncutul csillognak a szemei.

– Van akik egyszerűen megköszönik. – közli. Azért vannak kétségeim ezzel kapcsolatban, aminek hangot is adok.

– Most ugye viccelsz?

– Soha. Ilyen isteni élményért, amit a tökéletes valómban nyújtok csak is hála és köszönet jár.

– Hihetetlen vagy.

– Igen… ilyesmit is szoktak mondani.

Finoman rácsapok. Persze biztos vagyok benne, hogy meg sem érzi.

– Héééé! – háborodik azért fel látványosan. – Ha ismétlést akarsz, csak szépen kérned kell, de előtte örülnék neki, ha adnál valamit enni. Ennyi testmozgástól megéheztem.

Kibontakozom a karjából, és felülök. A takaró lecsúszik a melleimről, abban a pillanatban Mark tekintetéből eltűnik a humor és egészen másfajta pajkosság veszi át a helyét. Mire észbe kapok újra a hátamon fekszem és felettem tornyosul.

– Jobban belegondolva… – dörmögi, miközben már a nyakamat csókolja és a keze mindenfelé kalandozik rajtam. – azt hiszem téged fallak fel…

Órákkal később sikerül csak kivitelezni a vacsorát, mire megrendelem és ide is ér a pizza. A testem minden izma sajog, és jólesően, kimerülten boldog.

A konyhámban ülünk le enni. Mark felvette az alsónadrágját és a farmerját, én pedig magamra kaptam a bugyimat és a fürdőköpenyemet. Az ölében ülök, és jóízűen falatozunk.

Alapvetően szerencsés alkat vagyok, mert nem látszanak meg rajtam a káros étkezési szenvedélyeim.

Mark vigyorogva figyeli, hogyan tüntetem el az egyik szelet pizzát a másik után. Majd kapok váratlanul egy csókot.

– Viszont ilyet ritkán látok, és nagyon tetszik.

Gyorsan lenyelem a falatot mielőtt válaszolnék. – Mire gondolsz?

– Nem csak csipegetsz. Furcsa. Lehet kevés is lesz a pizza?

– Hahaha. – felelem majd megragadva a kezét egy hatalmasat harapok az ő szeletéből is.

A csodálkozástól elkerekedik a szája, majd összehúzza a szemöldökét és kifejezetten gonoszul néz. A következő percben megragad felemel és szétterpesztett lábakkal ülök az ölében, szembefordulva vele.

– Dugtak már meg konyhapulton szivi? – kérdezi a fülembe dörmögve. – Azt mondják elég hideg tud lenni… Pont megfelelő büntetés egy kaja-tolvajnak.

– Szánom-bánom a bűneimet. – suttogom elhaló hangon. A pizza maradéka már az asztalom a karjaim pedig Mark nyakában összekulcsolva.

– El is hiszem… De még mennyire bánni fogod, ha végeztem…

– Velem maradsz éjszakára? – csúszik ki a számon a kérdés, mert megrészegülök az egész valótlanul csodás helyzettől. Mark egy pillanatra megmerevedik, a karomban, és egy további perc telik el mire válaszol.

– Nem szoktam.

– Értem. – felelem és igyekszem, hogy a hangom ne árulja el az érzéseimet, még egy mosolyt is sikerül kierőszakolnom magamból.

Mark megfogja az államat és felemeli, hogy a szemembe nézhessen. Itt van velem, de úgy gondolom, hogy már csak a testében, mert érzelmileg eltávolodott, bezárkózott. Átkozom magam az ostobaságomért.

Ahogy farkasszemeit nézünk, igyekszem visszatartani a könnyeimet, amik újból el akarják árasztani a szememet. Pontosan tudtam milyen. Nem tudom mire számítottam. Egyszerűen nem róhatok fel neki semmit. Mindenki előre megmondta, de valahogy ÉN többet vártam. Mert úgy tűnik elég ostoba vagyok hozzá, hogy saját magamat vezessem meg.

Mark finoman megcsókol, és az sem lephetne meg jobban, ha a föld kinyílna, mikor megszólal:

– Ha szeretnéd, maradhatok. – nem tehetek róla, de felderül az arcom a mosolyom már biztosan ragyogó és őszinte, a fal köztünk újra eltűnik. – De akkor ágyba kérem a reggeli.

– Nem is te lennél, ha nem.

– Rántottát kérek és sült szalonnát. Sokat. És tejet hozzá…

– Kávé?

– Az teljesen természetes, azért nem is soroltam a többihez. Tálcán, formára hajtogatott szalvétával.

– Uhum… – nehéz eldönteni, hogy viccel-e, mert elég komolynak hangzik.

– A köszönöm ajándéktól eltekintek.

– Tessék?

– Amiért ezt a hatalmas áldozatot hozom…

Finoman bebokszolok a mellkasába. Mintha követ ütnék. Még jó, hogy nem vittem bele erőt, mert akkor biztosan fájna is az öklöm.

– Hééé. – fogja meg mind a két kezem és finoman hátul összefogja az egyik hatalmas tenyerébe. Lazán tart, de az acélos izmok és félelmetes erő miatt, ha akarnék se tudnék szabadulni. – Ez már bántalmazás. Folyamatosan gyűlnek a rossz pontjaid.

– Na ne szívass azzal, hogy megérezted azt a gyenge kis… – kezdenék bele, de a szabad kezével szétnyitja a köntösömet, a másikkal pedig annyira hátrahúzza az összefogott karjaimat, hogy az asztalra dőlök, felkínálva neki a melleimet.

– Sokkal jobb. Hol is tartottam… Ó igen… – dörmögi ahogy egyre közelebb hajol hozzám. – most már emlékszem…

Mark

Nem akartam Elenaval maradni éjszakára, mert félő, hogy így is komolyabban és komolyabbnak gondolja ezt az egészet köztünk, mint ami, de amikor megláttam a beletörődő tekintetét, összeszorult tőle a gyomrom.

Az a baj, hogy nagyon jól érzem magam vele. Annyira jó a szex, hogy leírhatatlan. Van humora és vevő a vicceimre, és ami igazán meglepő: lehet vele beszélgetni is nem egy üresfejű cicamica.

Azt hittem csak egy osztályon felüli nagymellű tökéletes testű csaj lehet vonzó. Hát kibaszott nagyot tévedtem, és felül kellene írni az elméletemet.

Egérke csodás. Semmi szilikon, természetesen kerek formás mellek, hosszú csodás lábak, és édesen karcsú test. Kicsit túl vékonyka, néha félek, hogy eltöröm, de a benne lévő acélos szilárdság és intelligencia miatt hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy mennyire törékeny is.

Lenyűgözött.

Ennek ellenére nem fogok hosszú monogám párkapcsolatba kezdeni, egy B-kategóriás lánnyal, mert könyörgöm, mi lenne a hírnevemmel? És egyébként is, nem hiszem, hogy meg tudnám tenni… Nem hiszem, hogy képes vagyok a hűségre.

De egy kicsit még vele akarok maradni, mert élvezem. Jó itt feküdni vele, puha és meleg a teste a karomban. Odaadóan ölel. Ami pedig a legfurcsább, hogy mintha többet látna bennem a felszínen túl, mintha a focisztárságomon és a jóképű arcomon kívül engem látna és nem a legrosszabbat feltételezve beskatulyázna előre.

Meg akar ismerni. Mark Croston érdekli és nem a Seahawks támadójátékosa.

Ostobaság.

Rohadt jó szex után kicsit túlságosan ellazultam.

Talán egy-két nap még és kielégítem a kíváncsiságomat, és akkor ráérek a „hogyan tovább”-on gondolkodni.

Egykét nap még számomra is átvészelhető egy monogám kapcsolatban… Persze, ha jönne valami extra jó lehetőség, abban a pillanatban felrúghatom ezt az ideiglenes állapotot is… Elvégre nem kötelezem el magam… csak annyi történik, hogy ugyanazzal a nővel érzem jól magam egy rövid ideig.

Megnyugtat a gondolat, és a kimerítő és gyönyörteli nap után Egérkéhez bújva nyugodt álomba merülök. 

΅΅΅΅΅΅΅΅

Elena

A reggel fantasztikus volt. Elég korán keltem és gyorsan leszaladtam bevásárolni, hogy elkészíthessem Marknak a kért reggelit. Már az egész herce-hurca megérte azért, amilyen képet vágott mikor finoman felébresztettem és odatettem elé a tálcát.

A reggeli után következőktől még most is pirulok.

Majdnem ismét elkéstem a munkából.

A fellegekben járok. April először nagyon furán és aggódon nézett rám, de mikor már sokadszorra nevetettem meg őt is, lassan feloldódott.

– Akkor is rendkívül pocsék ízlésed van a férfiak terén Ellie! – közli, de mivel ő az egyik legjobb szívű ember, akit csak ismerek, gyorsan túl is lép rajta és örül az örömömnek, bár néha mikor azt hiszi nem nézem, az aggódás még fel-fel tűnik a szemeiben.

„Érted megyek, amikor végeztél” kapom az első „életjelet” Marktól SMS-ben aznap körülbelül a műszakom felénél.

„Honnan tudod, hogy rá fogok érni?” persze a kérdés maga nem komoly…

„Talán fel kell idéznem, hogy milyen piszkos dolgokat sikoltoztál reggel a fülembe?”

Annyira elpirulok, hogy gyorsan körül kell kémlelnem, hogy biztosan nem látja-e senki. Reggel addig izgatott és kényeztetett, míg rá nem vett, hogy disznóságokat mondjak, és kiabáljak. Általában egy nagyon visszafogott lány vagyok, de mellette valami olyasmi történik, amitől kinyílok és felszabadulok.

Jó vele lenni.

Volt már előtte egy pasim, de meg sem közelítette az élményt, ráadásul alig lehetett kapcsolatnak nevezni az egészet. Mark annyira hihetetlenül elérhetetlennek tűnik még mindig, hogy nehezen hiszem, hogy velem van.

De elnémítom a „gonosz gondolatokat”, és élvezem a pillanatot.

„Úgysem hagyod, hogy elfelejtsem…”

„Nem is. Sőt.. Kiélvezem és megismételtetem…”

A műszakom végén, amikor visszaértem az nővérpulthoz ott találtam Markot, lazán a nekitámaszkodva a falnak, körülötte csinosabbnál csinosabb nővérekkel, és betegekkel. Csakis nőkből álló koszorú.

Az egyik szőke lányka, Shaffronéhoz hasonló paraméterekkel éppen a bicepszét markolássza. Hevesen dobogó szívvel közelítem meg.

– Szia! – köszönök neki kicsit félve. Amikor felnéz és észrevesz, látom, hogy megcsillannak a szemei.

– Helló doktornő. Nagyon rosszul érzem magam. Azt hiszem rám férne némi privát kezelés. – az összes nővérke, beteg és ott lévő ember szeme egyenesen rám szegeződik, majd Markra, utána vissza rám. Az arcukon megjelenő értetlenség nem tesz jót az önbizalmamnak.

De figyelmen kívül hagyom.

Elég jó vagyok, hogy vele legyek, engem választott, így biztosan ő is így gondolja. Határozottan odasétálok elé, és a kezemet nyújtom.

– Gyere, ellátlak a kocsiban. – Mark előbb megdöbben, majd egy olyan perverz vigyort kapok, hogy érzem, amint az arcomba szalad tőle a vér.

– Bocs lányok, – intézi a szavait a körülötte állókhoz, de közben végig engem néz. – Halaszthatatlan dolgom támadt. – Ellöki magát a faltól majd átkarolva a derekamat kifelé terelget a kapun.

– Helló mindenki! – köszönök el futtában. Visszanézve látom, hogy April arckifejezése valahol a döbbent és a teljes sokk között változik. 

Varázslatos gyorsasággal telt el a hét. Mindennap találkozunk, mert vagy értem jön, vagy pedig én szaladok a műszakom után hozzá edzésre.

Szombat este táncolni vitt valami elit helyre. Annyira büszke voltam, hogy mellette lehetek, egész este le sem vette rólam a kezét, és a csinosabbnál-csinosabb csajokat is csak egy-egy pillantásra vagy „felmérésre” méltatta.

Nem járunk el folyton otthonról van, hogy csak filmet nézünk kényelmesen a kanapémon összebújva, nevetve.

Sosem voltam ilyen boldog.

Az egyetlen baj csak, ami árnyékként vetül a boldogságunkra az hogy mintha érzelmileg próbálná kivonni magát a „kapcsolatunkból”.

Tudom, hogy Markhoz hasonló férfiak nem szívesen beszélnek érzésekről, de nála mintha erőszakkal próbálná NEM beleadni őket.

Nem tudom megmagyarázni, de néha nyugtalanított a szemén átfutó árnyék, és néha észrevettem, mintha úgy élne a pillanatnak, hogy készül arra, hogy vége lesz…

Már egy hete együtt voltunk, amikor megértettem miért.

΅΅΅΅΅΅΅΅

Mark

Kemény edzés után az öltözőben fenemód nagy jókedv uralkodik. Ha minden igaz, akkor lassan majd Egérke is befut, amint lejár a műszakja és együtt töltjük az estét. Bízom benne, hogy legfőképpen az ágyban. Lelkesen, mint egy tini,várom a találkozást, mert jó vele lenni. Talán túlságosan is.

Biztosan csak idő kérdése ám, úgyis meg fogom unni.

Ha már nem pörgök rá úgy az ágyban, akkor szakítok vele. Persze kíméletesen, mert nagyon kedvelem.

– A fogadásnak csak az volt a kikötése, hogy fektesd le, nem pedig, hogy ejtsd is teherbe! Mégis mi a francot keresel még a csajszika mellett. Cuki meg minden, de azért a nyomába se ér a nővérének…

– Ben, fogjad már be. Kibaszottul semmi közöd az egészhez. Azzal kefélek, akivel akarok. – húzom fel magam a haverom baszakodásán.

– Jól van ember, csak azt mondtam, hogy nem is az eseted…

– Nem is az esetem, mert én a bombázókat szeretem, de…

– Milyen fogadás? – hallom meg Elena mindig kedves hangját ridegen felcsendülni.

– Az, hogy lefektet egy hónapon belül. – válaszol helyettem Ben. Felegyenesedem és Egérkére nézek. Az arcom remélem mozdulatlan, mintha kőből faragták volna ki, minden vonásomon uralkodom. Jobb lesz így… Úgysem hozzám való.

 – De neki nem kellett egy hónap, még csak egy hét sem. – folytatja Ben. – Túl

könnyen adtad magad baby. Futott volna amíg célba nem ér, Mark már csak ilyen.

Nem figyelek Benre, csak Elenát nézem. Kihúzza magát, a szemeit éppen csak ellepik a könnyek, mintha erőből valaki arcul csapta volna, teljesen letört a csalódástól, amit okoztam.

– Ez igaz? A fogadás. – fordul felém. Már most hiányzik a gyengédség a szépséges szemeiből és az a csodálat és szeretet, amivel rám szokott nézni.

 A rohadt életbe, kibaszottul jó volt vele lenni, nem bántam volna, ha még tart pár napig, mert többet úgysem húztam volna… De jobb így… Gyorsabb és fájdalommentesebb neki.

– Igen. Normál esetbe nem fogadok ilyesmire, de mentségemre szóljon, hogy totálisan részeg voltam. – védekezem, hogy mégse gondoljon annyira parasztnak. – De lássuk be Elena nem vagyunk egymáshoz valók. Én profi focista vagyok, aki képtelen hűségre és a tartós kapcsolatokra, te pedig…

– Értem. – szakít félbe annyira higgadtan, mint amit egy intenzív osztályra készülő beteg is megkövetelne. Eltűnik a szeméből a megbántottság, kiüresedik. A szívem pedig, amiről tudom, hogy elvileg nincs is összeszorul. – Akkor ezek szerint végeztünk egymással. – jelenti ki. Majd elegánsan azokon a csodás lábain megfordulva, hátat fordít nekem, és egyenes háttal a magassarkú cipőin, amiket a kedvemért vett fel, az öltöző ajtóig megy, ahonnan a vállá fölül még visszaszól. – Tényleg túl jó vagyok neked.

Azzal olyan nőiesen és megsemmisítően távozik, mint amilyen az egész lénye.

Letaglózó.

Látom, hogy fiúknak is tátva marad a szájuk. Elmarad a szokásos nevetés a „póruljárt libán”, aki „megkapta”, amit „megérdemelt”.

– Mark, te egy kibaszott idióta vagy! – töri meg a csendet Cliff kemény hangja. – Én a helyedbe indulnék és megpróbálnám helyrehozni, amíg lehet, egy hatalmas bocsánatkéréssel, barom.

Értetlenül a csapattársam felé fordulok. Mondjuk azt tudtam, hogy egy idióta, mert önként hajtja a fejét a házasság rabigájába, de ilyet mondani…

Sokkol, hogy a csapattársaimnak legalább a fele egyetértően bólogat, a másik fele pedig kussol nagyban.

– Nem éri meg. – felelem.

– Ez a lány nem éri meg?!?!?! – mutat az ajtó felé Cliff – Túl okos, túl természetes, és túlságosan intelligens hozzád! Ez az egész veled NEKI nem éri meg, seggfej.

– Végeztem vele, csak egy volt a sok közül.

– Mondogasd csak magadnak Mark, hátha a végén legalább te elhiszed. – ezzel Cliff is otthagyja az öltözőt ugyanazon az ajtón távozva, mint Egérke.

Mérgemben az öltöző szekrénybe öklözöm, amitől az behorpad.

Fáj az ütés, de nem eléggé. Senki nem szól egy szót sem hozzám, amit nem csodálok, mert olyan király hangulatban vagyok, hogy a legkisebb inzultusra bárkinek nekiugrom… Dühöngve megyek az autómig, és csikorgó gumikkal elhajtok.

Kibaszott kurva életbe!

Elena

Tudtam, hogy minden túl szép ahhoz, hogy igaz legyen… Egy átkozott fogadás, egy nyavalyás fogadás miatt törték össze a szívemet és az önbecsülésemet!        

 Mindenkinek igaza volt! Minden egyes embernek, aki azt mondta, hogy Mark nem hozzám való. Könyörgöm még ő maga is így gondolja, hogy túl jó nekem!

Én pedig ostoba libaként viselkedve belezúgtam, és ami rosszabb, hogy elhittem az összes hazugságát.

De akkor miért maradt velem miután egyszer lefektetett? – ötlik fel a gondolat.

Nem mintha nem lenne teljesen mindegy. Az egész hazugság, egy rohadt nagy hazugság volt! Méghogy meg akadt rajtam a szeme?!?! Még hogy megtetszettem? Méghogy kedvel? Méghogy gyönyörű vagyok!

Annyira össze tudnék törni valamit! Elhaladva a kocsija mellett felvillanyoz a gondolat, hogy az első kezembe kerülő követ végighúzom a kocsija fényezésén, majd ha már elkezdtem nem állok le, hanem betöröm a szélvédőt is…

De persze ez csak megvalósítatlan álom marad.

Nem akarom, hogy tudja, mennyire megbántott, nem akarom, hogy tudja teljesen összetört. Szilárdan tartom magam a kocsiig, amint beülök, összeomlok és folyni kezdenek a visszatartott könnyeim. Remegő kezekkel tárcsázom a nővérem számát:

– Szia Shaffron. Kérlek gyere ki és vigyél haza.

– Minden rendben van Ellie?

– Itt ülök a kocsiba és szeretnék hazamenni.

– Egyetlen perc és ott vagyok. De szükségem van egy kis időre, hogy kinyírjam azt a seggfej idióta barmot…

– Ne Shaff… hagyd. Inkább siess!

Pillanatok alatt ideér, és áttessékel az utasülésre.

– El akarok tűnni innen. – könyörgöm neki tovább. A tekintete nem sok jót ígér. Alaposan megölelget, majd hazavisz. Az utat csendben tesszük meg, mert érzi, hogy egy kis időre van szükségem, míg beszélni tudok róla.

Ilyen csoda is csak rendkívül ritkán történik. Itt ülök a kanapémon, melegítőnadrágban és pólóban az ölemben egy nagy doboz triplacsokis karamellás fagyigyönyörrel – no nem ez a meglepő, hanem, hogy – Shaffron és April a kanapém körül köröz és nagy egyetértésben szidják Markot.

Ez a pasi tud valamit, jut eszembe gonoszul, mert az szinte hihetetlen hogy sikerült összehoznia azt a két embert, aki a világon a legjobban gyűlölte egymást, az egyetlen közös pontnál, hogy én mind a kettőt szeretem.

– Kinyírom! – így April – Még nem tudom hogyan de megteszem.

– Csakis akkor ha előtte én már nem öltem meg! – tesz rá egy lapáttal Shaffron. Majd rám nézve elképed és hozzáteszi – Tudom, hogy az élet nem igazságos, de csak hogy tudd, ha én benyomnám egy ültő helyemben azt az adag fagyit, már két számmal nagyobb nadrág kellene…

Erre most mit mondjak? Egyszerűen csak felhorkanok nem túl nőiesen és lenyalom a kanalat élvezve, ahogy a nyelvemen olvadozni kezdenek a csokidarabok.

– Az élet tényleg nem fair. – nézi April is vágyakozón a fagyimat.

– Mondtam, hogy ha kértek akad még bőven a fagyasztómban, mert Mark… – nem fejezem be a gondolatot… elmegy a fagyitól az étvágyam. Ő vette ezeket NEKEM.

Újabb megszegett ígéretek és hazugságok…

Bár a fagyi nem tehet róla. Megvonom a vállam és folytatom a kanalazást.

– Csak fogadás volt, semmi több… – mondom ki hangosan.

– Egyszerűen képtelen vagyok elhinni. Láttam, hogy szeret veled lenni. A két szememmel figyeltem, hogy JÓK vagytok együtt, hogy felvidít és gondoskodik rólad, izzott a levegő, fojtogatott az erotikus kisugárzás körülöttetek, ekkorát nem tévedhetek! – ecseteli Shaffron már sokadszorra, ahányszor csak elmesélem, az okokat.

– Mégis úgy tűnik… – vetem oda félvállról.

– Lehet, hogy fogadás volt, de aztán beléd zúgott, majd beijedt… – veti fel a kedves naiv April.

– Na persze. – Mark sosem gondolta ezt komolyan… Félretolom a fagyit és leteszem a kanalat – Jól van csajok… Megleszek, menjetek nyugodtan, csak áthúzom az ágyneműt, kidobom a konyhaasztalt, a konyhapultot, a kanapét, – erre mind a két lány látványosan eltávolodik tőle… – a szőnyeget, a zuhanyzót… – erre már mind a ketten tátott szájjal néznek rám.

– Valamiről lemaradtam… Nem egy hete vagytok együtt? – kérdezi Shaffron értetlenül.

– De pontosan. – felelem, majd ott folytatom ahol abbahagytam. – Bár a legjobb, ha elköltözöm. – itt fogy el az erőm és összeroskadok, vissza a fotelembe, és újra a kezemben a fagyi.

– Majd én áthúzatolom az ágyneműt. – ajánlkozik April – Nagy rutinom van benne a kórházban. Te pedig hozz valami klassz filmet Shaffron.

Félórával később a fagyit hatalmas adag pattogatott kukoricával öblítettem le, az egyik oldalamon a nővéremmel a másikon a barátnőmmel.

Nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek túllépni Markon, de hogy a világ ezt nem tudhatja annyi bizonyos, mint hogy itt ülök.

– Fejes kellene ugranod egy másik pasi ágyába. – közli a nővérem, akinek bármikor bármire egy „másik pasi” a megoldás, vidáman.

– Mert neked olyan frankón segített. – válaszolok meggondolatlanul – Bocs April. – mentegetőzöm, mert akit legutóbb szörnyen nagyon el akart felejteni pasi, az April jelenlegi szerelme Ted.

– Semmi gond. – esik le a barátnőmnek is. Kínos.

– Viszont ez egy jó ötlet! Kezdj el randizni!

– Képtelen lennék rá. Még ezt sem bírom végignézni anélkül, – mutatok a tévémben futó vígjátékra – hogy rá ne gondoljak.

April finoman átölel, majd Shaffron kezeit is érzem a vállamon.

– Túl leszel rajta Ellie. Idővel egyre könnyebb lesz…

΅΅΅΅΅΅΅΅

Mark

Már egy teljes hete nem láttam, de folyamatosan nála járnak a gondolataim. Senki és semmi más nem érdekel. Megfektettem azóta már több csajt is, még egy hármas is összejött, de egyszerűen szörnyű volt. A testem működött biológiailag, de valahogy üresnek tűnt minden aktus.

Az életem ÜRES Egérke nélkül. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egyetlen hét alatt totál agyátültetést hajtott végre nálam. Hiányzik mellőlem.

Egyszer még odáig is eljutottam, hogy felhívom, de egyszerűen kinyomott. Ezen begőzölve persze verekedést provokáltam az öltözőben, amiért alapos fejmosást kaptam, és felfüggesztéssel fenyegettek meg.

A fülemben visszhangoznak Cliff szavai és nem tudom elhinni, hogy igaza van. Annyira pokolian hiányzik Elena, és már annyiszor megbántam ezt az egészet!

Bárcsak sosem találkoztunk volna egymással és akkor zajlana a normál mederben a régi éltem, nem lenne ez az állandó üresség!

Bárcsak ne került volna a karjaimba.

Bárcsak…. újra velem lenne.

Még a játék sem megy túl jól. A csapattársaim szerint kibírhatatlan seggfej vagyok, Ben-en kívül senkisem beszél velem a legutóbbi edzés óta. Bent pedig én igyekszem elkerülni, mert félő, hogy egy rosszabb pillanatomban ki is nyírom. Pedig a maradék eszemmel tudom, hogy nem ő tehet róla.

Egy teljes hét elteltével és némi baráti pofon után, végre eldöntöttem, hogy KELL nekem. Vissza akarom kapni. Annyira kell nekem, hogy hajlandó is vagyok futni utána.

Még életemben nem futottam lány után. Aki akart ment, jött a következő.

De ezúttal nem.

„Egérke, kérlek beszélj velem!” – tudom, hogy szánalmas, de elküldöm az SMS-t.

Persze nem reagál rá, de nem is számítottam másra, csak reménykedtem

Sosem szoktam megijedni a kihívásoktól, sosem futamodom meg ha akadályba ütközöm, egyszerűen fel szoktam lökni azt. Nem most fogom elkezdeni a meghátrálást!

Vissza akarom kapni és vissza is szerzem. Csakis abban reménykedhetek, hogy azóta nem gondolta meg magát, és nem jött rá magától, hogy túl jó nekem.

 

Elena

Tudom, hogy értelmetlen, de esténként még csendben sírok. Napközben felteszem a mosolyomat az arcomra, ami annyira őszinte körülbelül, mint a „minden rendben lesz” ígéretek.

April most már nincs minden pillanatban a sarkamban ás Shaffron sem hívogat állandóan. Mindenkinek azt mondom, hogy túl vagyok rajta.

A múltkori kórházi nagyjelenete után másképpen néznek rám a kollégák, sok a tapogatózó, érdeklődő kérdés, de ezeket szakmai távolságtartással kezelem.

Nem nézek Seahawks meccseket… Csak néha… Igyekszem nem Őt figyelni játék közben…

A nővérem többször megemlítette, hogy nincs valami borvirágos jókedve Marknak, kötözködik és verekszik folyamatosan, beleköt az élő fába is, és most éppen kiközösítették, – komolyan mint az óvodában – a hangsúlya alapján, mintha azt akarta volna mondani, hogy miattam. De nem akartam a célzást meghallani.

Fogadott. Vadászott. Megkapott. Elhagyott. Itt a vége.

Nem tündérmese, nincs folytatás.

Azóta megpróbált egyszer felhívni. Annyira ideges lettem, hogy rögtön kinyomtam a telefont. Az SMSe után pedig végig zokogtam az estét, de erős vagyok, tartom magam. Nem akarok újrázni. Nem akarok mégegyszer megsérülni.

Akármennyire csodálatos is lehetne, TÚL sok nekem, egy szürke kisegérnek EZ a pasi.

Egy hét után viszont különös fordulat következik be. Régóta tudom, hogy Dr. Bill Johns érdeklődik irántam. April pedig már régóta húzza vele az agyam.

Bill nagyon kedves pasas. Csak 10évvel idősebb nálam, egy fél fejjel magasabb, vékony testalkatú és zseniális sebész. Frissen elvált férfi, okos, intelligens, szórakoztató.

Mikor végre összeszedte a bátorságát és meghívott a büfébe kávézni, azonnal igent mondtam, és nem figyeltem a lelkemet elöntő bűntudatra.

Mióta ide kerültem a kórházba, mindig segítőkész volt, és vég

telenül szimpatikus, udvarias. Finom modorú, nem úgy, mint egyesek a „baszd meg” a „kurva életbe” és a „rohadt” szavak mégcsak véletlenül sem hagyják el a száját, amikor más emberrel társalgást folytat.  Minden második mondata sem valami szexuális utalás…

És azt hiszem ezt a gondolat menetet jobb is, ha itt azonnal befejezem.

– Elena, nagyon kedves Öntől, hogy elfogadta a meghívást! – mondja miközben segít a székkel, és leül velem szemben.

– Én köszönöm, hogy meghívott, de nyugodtan tegeződhetünk. – ajánlom fel. Erre nagyon kedvesen mosolyogni kezd.

– Köszönöm.

Az első kínos percek után szinte magától megoldódik a társalgás. Könnyű vele beszélgetni, ugyanazokat a dolgokat szeretjük, ugyanazokat várjuk el az élettől… De valahogy hiányzik a bizsergés, az egész testemet feszítő vágy és izgalom.

Ez is MARK hibája. A pokolba, hogy nincs is itt és mégis belerondít egy szépen induló dologba. Mindent elpusztít maga körül, olyan mint egy szökőár, vagy tornádó, egyszerűen nincs előle menekvés és kő kövön nem marad…

És hiába van itt Bill, ez a kedves fickó, már nem nálam van a szívem, hogy odaadhassam neki.   

– Mit akarsz ettől a fickótól? – először azt hiszem, hogy képzelődöm, de hátranézve tényleg Markot látom nemcsak hallom. Hatalmas alakja uralja a büfé szűk terét, a szemei hargtól szikráznak, az arca olyan, mintha ölni akarna. A tekintetét le sem veszi a Billel összeérő kezünkről. És egyáltalán? Mi a fészkes fenét keres itt?

Elengedem Bill kezét és farkas szemet nézek a dühöngő óriás hurrikánnal, aki az apró helységbe söpör.

Mark

Nem várhatok tovább. A legjobb lesz a nyílt roham.

Egy hét után ma jött először edzésre Shaffron, és mikor Egérkéről kérdeztem, egyszerűen közölte, hogy túllépett rajtam, egy ORVOSSAL randizik. (Így, csupa nagybetűvel kihangsúlyozva annak a rohadéknak a státuszát. Nem mintha sokáig élne még Dr. Akárki, ha hozzá mer érni Elenához.)

Az edzés 20. percében kiállított az edző, és közölte hogy húzzak haza, vegyek egy zuhanyt és írassak fel nyugtatót, vagy egyszerűen kezeltessem magam, de holnap csak akkor jöjjek, ha tudok úgy játszani, hogy nem ölök meg senkit…

IDIÓTA. KIBASZOTT IDIÓTA.

Az öltözőben lezuhanyoztam, és egyenesen a kórházhoz hajtottam.

Amilyen pokoli szerencsém van, természetesen Galambocskát találtam a nővérpultnál.

Hogy szakadna rám az egész ég!

– Hol van? – kérdeztem rögtön, semmi szia, helló, hogyvagy? semmi udvariaskodás.

A lány összehúzza a szemöldökét és kérdőn kezd nézni rám.

– Nem vagyok abban a hangulatban, hogy szórakozz velem. – közlöm a nyilvánvalót a lánnyal.

– De azzal tisztában vagy, hogy alaposan elcseszted?– közli a világ legragyogóbb mosolyával. Én ennél durvábban mondanám, de azért biccentek.

Galambocska sokkal jobb ember nálam. Én egyszerűen élvezném az ellenségem bukását, és még rá is tennék egy lapáttal. De ő, ehelyett tovább mosolyog kedves nővérkésen.

– Nem bánthatod mégegyszer. Nem használhatod ki, és vigyáznod kell rá.

– Szerinted itt lennék, ha egyszerűen csak még egy menetet akarnék?

Ezen hosszan elgondolkodik. TÚL hosszan, kezd újra felmenni a pumpa. Meg kell állapítanom, hogy mégis van benne némi gonoszság…

– A büfében kávézik Dr. Johns-sal. – közli végül. – És csak hogy tudd, szerintem sokkal jobban illene hozzá az az OKOS, KEDVES fickó, mint valaki, aki agresszív, hazug és hűtlen.

Nem mondok köszönömöt, mégcsak nem is biccentek. Egyszerűen gyorsított tempóban indulok a büféjelzett irányába.

Ami pedig ott fogad attól elborítja az agyamat az indulat.

– Mit akarsz ettől a fickótól? – kérdezem meg rögtön, mielőtt apró darabokra tépem a fószert. Egérke felém fordul, és lassan feláll, ügyesen helyezkedik közém és Dr. Szarházi közé. Az arckifejezése üres a tekintete szomorú, de mintha lassan ellepnék a szemeit a düh csodás szikrái. Hála istennek még nem közömbös, még nem késtem el.

– Éppen megiszom a kávémat ezzel kedves férfival. – feleli higgadtan. Nem szeretem ezt a hangot, mert semmi jót sem ígér, amikor ennyire kimért.

– Ennyi volt? Túl is léptél rajtunk? – mennydörgöm.

– Én úgy hallottam nem is volt olyan, hogy „mi”. Egyszerűen fogadtál, lefektettél, elhagytál…

– Nem Egérke. Sajnos nincs vége. Nem tudok túllépn i rajtad, pedig próbálom. Megfogtál és már nem is akarok szabadulni.

– Késő Mark, már nem érdekel.

– Mégis mi a büdös francot tud adni ez a pasas itt, amit én nem?

– Egyenrangú társam lehet, hűséget…szerelmet… Soroljam még?

– Képes vagyok rá. – közlöm, és tudom, hogy őszintén így is gondolom. – Meg akarom próbálni.

– Megpróbálni nem elég.

– Meg akarom tenni. Veled akarok lenni. Nem kell más. – erősítem meg.

– Csak az a baj Mark, hogy már nem hiszek neked…

Szóval ilyen érzés lehet, amikor az embernek összetörik  a szívét.

Különös, eddig azt hittem, hogy mivel nincs ilyenem, ez nem fordulhat elő…

FÁJ.

Tényleg fáj, és az a baj, hogy rászolgáltam.

– Sajnálom Egérke. – suttogom, és minden erőmet összeszedve hátat fordítok és kisétálok anélkül, hogy valakinek a fejét szétverném.

Húúú Mark Croston, ez aztán a hőstett.

Elena

Idejött. AKAR. Ez elég?!?!?

Szaladnék a karjába, de félek.

– Most mi a csudát csináljak? – kérdezem magamtól, amint látom Markot távozni.

– Ha engem kérdezel, szerintem menj utána. – felel Bill mellettem, látom, hogy ő is a távozó szívemet figyeli. – Nem úgy tűnsz, mint aki túl tud lépni rajta, és ha őszinte akarok lenni, nemcsak az arcomat féltem, hanem az életemet is.

Erre a „poénra” hamisan felnevetek, amitől Bill elkomorul.

– Nem tudom alapvetően jellemző-e ilyesmi a fickóra, de szerintem hallgasd végig. Annyit mindenki megérdemel.

Némán biccentek, gyorsan elköszönök, majd teljes sebességgel Mark után szaladok, bízva abban, hogy még nem késő…

Nincs már a kórházban, elhagyta az épületet is.

Egyenesen az alagsori mélygarázs felé futok és megkönnyebbülök, amikor meglátom a kocsijának támaszkodva.

– Mark? – szólítom meg. Hirtelen fordul meg, az arcán mély fájdalom helyét átveszi a teljes döbbenet, majd egy szikrányi öröm. Feltartom mind a két kezemet, hogy megállítsam, mielőtt átölelhetne, és elfelejteném az összes bűnét.

– Szia Egérke! – köszön mosolyogva, mintha a szemem előtt újra „életre kelne”.

– Állj! Nem azért jöttem, hogy itt helyben megdönthess. – közlöm határozottan. A mosolya kiszélesedik, de bólint. – Haragszom. Piszkosul, borzasztóan, vagy ahogy te mondanád kibaszottul haragszom rád.

Egy percre elkomorul, majd bólint.

– Nagyon sajnálom Elena, hogy megbántottalak. Nehéz ez nekem. – feleli, majd mély levegőt vesz hogy folytassa – tényleg csak egy dugásnak indult, de valahol közben talán már az első percekben, valami megváltozott. Fontos vagy nekem, és vissza akarlak kapni.

– Hűséget akarok! – közlöm, erre újra vigyorogva közelebb lép.

– Megkapod.

– Tiszteletet.

– Mindig is tiszteltelek, abban nem volt hiány.

– Szerelmet.

– Te sem mondtad még nekem. – feleli összehúzott gyanakvó tekintettel.

– Ó, édesem, te egy ismert körülrajongott focisztár vagy, napi szinten hallod, nincs jelentősége annak, ha én mondom.

– De Elena, neked VAN jelentőséged. Hozzám tartozol, piszkosul hiányzol… – majd megrázza a fejét, nyílt tekintettel rám néz, és kimondja. – Szeretlek.

– Tessék?

– Jól hallottad. Ne akard, hogy elismételjem.

Rohanva a karjaiba vetem magam. Meg sem érzi a becsapódó súlyomat. Átkarolva szorosan magához szorít.

– De bizony sokszor és sokat kell mondanod, hogy tényleg el is higgyem. Én is szeretlek! – válaszolom, erre szinte fojtogatóvá válik az ölelése, majd olyan szenvedélyes csókot kapok, hogy beleremegek.

– De csak hogy tudd! Még nem bocsátottam meg teljesen. – erre abbahagyja csókot, és olyan tekintettel néz rám, amiben ezernyi pajkos ígéret és végelérhetetlen vágy lapul. – Akarok valami gesztust, valami nagy bocsánatkérést látni, mert borzasztóan megbántottál! Sírtam és szenvedtem miattad!

– Megkapod Egérke, megkapod… a magadét. – feleli majd kinyitva a kocsiajtót egyszerűen a hátsóülésre dob, majd ő is bemászik. – Összetörted a nyavalyás szívemet, az előbb. Úgy jöttem ki a kórházból, hogy azt hittem vége. Hogy nincs tovább, hogy nincs bocsánat.

– Sajnálom. – válaszolom.

– Dehogy sajnálod… Még nem sajnálod, de nemsokára fogod. – azzal minden további tiltakozásomat a szájával fojtja el.

΅΅΅΅΅΅΅΅

Epilógus- az igazi bocsánatkérés

Mark

Az egész kibaszott csapat rajtam röhög. Mikor konkrétan Cliff meglátott, a falnak dőlt jókedvében, és megveregette a vállamat.

Két hete, hogy végre újrakezdtük Egérkével, de mintha mindenki más is kibékült volna velem. Mondjuk lehet, hogy van némi köze ahhoz, hogy most már senkit sem szeretnék szétzúzni, apró darabokra tépni vagy egyenesen megölni.

Persze vannak még összezördüléseink, de sosem voltam ilyen boldog ezelőtt.

Szóval itt állok, nemsokára kilépünk a pályára. Kemény meccsnek ígérkezik.

A mezemen pedig… Ó igen… Életemben nem csináltam még semmi ilyen égőt:

Szóval a mezemen elől a szívemnél a „Szeretlek Egérke” felírat díszeleg, a hátamon pedig az „Elena tulajdona”.

Ha ezt a megaláztatást túlélem, amit az ellenféltől kapok, akkor már mindent.

Felhangzik az ováció, és a pályára szólítanak minket.

Integetve felvonulunk, de én csak Egérkét látom, ahogy elnézően és szerelmesen mosolyog.

„Szeretlek!” suttogom, holott tudom, hogy úgysem hallja, de talán mostanra már érzi, és el is hiszi lassan…

Vége