A múlt ára
- pillanatkép: 20 évvel korábban, Carlos szemszöge -
Őszintén, az „öreg” ritka félelmetes tudott lenni és most itt állok előtte. Kicsit fáj a fejem az ütéstől, ami a suliban a verekedéskor betalált, de nem mutatom. Kicsit félek, hogy mit fog szólni, bár ugyan felszakadt a homlokom, de elég rendesen elvertem azt a mocsok kis szemétládát. De hát nem tehetek róla, ő kötött belém.
Éppen kezdenék magyarázkodni, a felnőttek, különösen az apám nagyon szereti hallgatni a magyarázatokat, okokat, hazugságokat, de most nem ő áll előttem, hanem a nagyapám.
Nyitom a számat, mikor Frank Ortega minden keménységét bevetve olyan tekintettel néz rám, hogy szívem szerint elfutnék, pedig velem sokkal elnézőbb, hiszen én vagyok a kedvence. Mindig megenged mindent, amit csak akarok.
- El se kezd Carlos, nem érdekel... – az összehúzott szemöldöke, feszült vonallá szűkült szája, valamint a dühtől vörösödő feje mindent elmond, amit tudnom kell. Eléggé összehúzom magam, mintha láthatatlan lennék. – Nem foglak megbüntetni, azért mert verekedtél. Azért haragszom, mert magyarázkodni készülsz! Te az én unokám vagy! Egyszer ez az egész „birodalom”, amit felépítettem mind a tiéd lesz. Nőj fel a hatalomhoz! Vedd el, amit megkívánsz, mert minden a tiéd lehet és taposs el mindenkit, akit az utadban áll...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése